A közoktatás új pillére

A „magyar Manchesterré” rangosult Temesvár rohamos iramban fejlődött, gyarapodott, terebélyesedett és növekedett 1867-et, az osztrák-magyar kiegyezést követő években, évtizedekben. A dualista állam indukálta prosperitásnak, hatalmas fellendülésnek és feszes iramú kibontakozásnak a Bán­ság fővárosa, Temesvár is aktív részese, szerencsés ha­szonélvezője volt. A 19. század végére tekintélyes gazdasági, közigazgatási és urbanisztikai központtá lépett elő. Azonban az országos hírnévnek örvendő Krecsányi Ignác vezette színtársulat kivételével a szellemi, a művelődési életben – több körülmény, összetevő és ok miatt is – nem tudott kiválni, érdemlegeset és maradandót produkálni. A közoktatás terén se állt túlságosan jól a Béga-parti város. Csak részben tudott megfelelni a modernizálódás korszaka feltételeinek és elvárásainak. Nem sikerült fokozott vonzerejű, rangos iskola-várossá, jelentős oktatási központtá válnia. A papneveldét leszámítva nem volt felsőfokú tanintézete. Mozgalom indult, hogy Magyarország harmadik tudományegyeteme vagy második műegyeteme Temesvárott létesüljön, nyissa meg kapuit, de a több évtizedes buzgólkodás, ügyködés és instan­ciázás nem vezetett eredményre. Sokáig váratott magára az újabb elemi és középfokú oktatási intézmények életre hívása, megnyitása is: új iskolaépületeket csak a 19, és 20. századok fordulóján emeltek a „garnizonvárosban”. A település népessége erőteljes növekedésével egyenes arányban felszaporodott, meghatványozódott diákság létszáma: egy­szerűen nem fértek el az iskolások az elavult, nagyobb részt a 18. században emelt tanodákban. Nagyobb részük két-három épületben kényszerült elhelyezni az osztálytermeket. Az Arad megyei Kis-Szentannáról 1789-ben beköltöztetett piaristák diákjaikat a bosnyák ferencesektől átvett rendház, a szeminárium és a törzstiszti laktanya épületeiben oktatták. Állandósult a zsúfoltság, a helyhiány. Sok jelöltet évről-évre kénytelenek voltak elutasítani. A kritikussá súlyosbodott hely­zeten valamelyest segített, enyhített a Temesvári Állami Főreáliskola közel két évtizedes egyeztetések, halogatások és okvetetlenkedések utáni megnyitása 1870-ben. A dr. Laky Mátyás, majd Berkesti István igazgatta tanintézet 1879-ben költözhetett be a Szerb utcában, a régi színház-épület helyére 111 685 forintos költséggel emelt kétemeletes hajlékába. A lányok neveléséről alap- és középfokon a Csanád egyházmegye püspöke, Csajághy Sándor által Temesvárra hívott és telepített Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek gondoskodtak, akiknek impozáns rendháza, temploma és iskolakomplexuma 1882-ben került tető alá a Józsefvárosban, de zárdájuk és tanintézetünk volt a Belvárosban és a Gyárvárosban is, s apácák tanították a lányokat a községi elemi iskolák többségében is.
Már az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét követően terítékre került a városi, vármegyei és országos fórumokon is a temesvári kegyesrendi főgimnázium épületeinek leromlott, tarthatatlan állapota, átépítésük, bővítésük, illetve új tömb­bel való helyettesítésüknek kérdése. Az orvoslás módjáról rengeteget tanácskoztak Temesvárott és Budapesten is. „Közel 10 esztendőn át folytatott kísérletek után kétségtelenül kitűnt, hogy gymnasiumi viszonyainak javítása az eddig követett úton lehetetlen” – vonták le a következtetést az érintett felek. Pulszky Ágost államtitkár rukkolt ki a zsákutcából kivezetést ígérő javaslattal, nevezetesen, ha a tanulmányi alap nem képes a létező gimnáziumot az igényeknek, a korszerű elvárásoknak megfelelően átalakítani, „létesítsen az állam Temesvárott a kegyesrendi gimnáziumon kívül egy új állami gimnáziumot, mely megoldás mellett, minthogy az állami gimnázium szükségleteiről az országos költségvetésben gondoskodni lehet, a létező bajok gyökeresen orvosolhatók lennének”. A kezdeményezést, az eszmét – amelyet egyébként Kuncz Elek tankerületi főigazgató már 1892-ben felvetett – a báró Bánffy Dezső vezette kormány, valamint Temesvár szab. kir. város tanácsa is elfogadta, a megoldást üdvösnek és célra vezetőnek tartotta. Lelkesen támogatta a tervet az új főigazgató, Nátafalussy Kornél is, aki kijelentette, hogy nem múlhat el Magyarország fennállásának ezeréves millenniuma anélkül, „hogy az ország ezen déli vidékén – melynek talajában a magyar kultúra sarjai a leggondosabb ápolást igénylik – a nemzeti közoktatás ügyének legalább egy elsőrangú intézetet létesítsen, mely hivatva van a magyar nemzet közművelődési törekvéseiről bizonyságot tenni és féltett nemzeti érdekeink szolgálatában üdvös sikerrel működni”. Szívén viselte az új tanintézet életre hívásának nemes ügyét Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter is, aki az állami tanítóképző 1895. november 9-i ünnepélyes felavatása alkalmával Temesvárra érkezett, s a Béga-parti város valamennyi közoktatási intézetét felkereste, végiglátogatta. Betért a kegyesrendi főgimnázium elavult, szűk és egészségtelen Városház utcai épületébe is. Személyesen győződött meg az siralmas állapotok tarthatatlanságáról, megoldást sürgető kritikus helyzetről. Az országházban Bessenyei Ferencnek, a kisbecskereki kerület képviselőjének hozzá intézett napirend előtti kérdésére 1896. február 18-án a következőket vála­szolta: „Temesvárott van egy kath. gymnasium, melynek az a baja, hogy nagyon sok a gazdája, t. i. a város is, a püspök is, a káptalan is, mint az alap kezelője, a piarista rend is és a tanulmányi alap is, összesen öt gazdája. Már most a minisztérium felszólítja őket, hogy az épületet emeljék, s akkor ők az arányra nézve, amelyben hozzá kell járulniuk ezen épület emeléséhez és a fenntartási költségekhez, nem bírnak megegyezni, úgyhogy most Temesvárott mozgalom indult meg egy állami főgymnasium létesítése iránt. Én iparkodni fogok a tárgyalást tovább vezetni, mert belátom, személyesen tapasz­taltam, mennyire tarthatatlan állapot az, hogy az iskola három helyen is szét van darabolva, úgy, hogy kellő felügyelet nem vihető keresztül.” A miniszter, Wlassics Gyula maradéktalanul be is váltotta ígéretét. Rendeletek kiadásával, gyakorlati intézkedések foganatosításával mozdította előre, gyorsította az új tanintézet megteremtésének folyamatát. A miniszter 1896. december 20-án kelt átiratában arról értesítette Temesvár szab. kir. várost, hogy az új főgimnázium I. osztályát 1897. szeptember 1-jén megnyithatja. A felállítandó új tanintézet ideiglenes elhelyezésére alkalmas épület, illetve helyiség kijelölésével és berendezésével dr. Laky Mátyást, a Temesvári Állami Főreáliskola igazgatóját bízta meg. Az előkészítés teendőinek elvégzésével felruházott tapasztalt pedagógus, dr. Laky Mátyás a városi hatóságokkal egyetértésben a belvárosi Hunyadi téri községi elemi és ipariskola Reiter Ede építész tervezte épületének második emeletén választott ki. rendezett és bútorozott be három szobát (tanítási helyiségül egy tágas termet és két kis szobát tanárinak, illetőleg igazgatósági irodának). Dr. Laky Mátyás eszközölte a tanulók felvételét, beíratását is 1897 szeptemberének első három napján. Az új tanintézet első bejelentett tanulója a vingai ügyvéd fia, Kiss Zoltán volt, az első bejegyzett és felvett tanuló pedig Hoszpotzky Ernő, Hoszpotzky Alajos miniszteri osztálytanácsosnak, az al-dunai Vaskapu-szabályozási munkálatok egyik vezetőjének a fia volt Orsováról. Összesen 73 növendé­ket írattak be a Temesvári Állami Főgimnázium I. osztályába.
Megérkezett 1897. szeptember 3-án Temesvárra, s megbízott igazgatóként átvette az intézmény s az események irányítását dr. Schönvitzky Bertalan, akit a pozsonyi kir. főgimnáziumtól helyeztek át a Béga-parti városba. Az új tan­intézet felavatásának nagyszabású ünnepségét 1897. szeptember 3-án tartották, amelyen az ideiglenes igazgató, dr. Schönvitzky Bertalan és dr. Telbisz Károly, Temesvár szab. kir. város polgármestere tartott gondolatgazdag ünnepi beszé­det. „A feladat még nincs teljesen megoldva, a gimnáziumnak csak egy osztálya nyílt meg, az épület még nem áll, de látjuk már, miként fog keletkezni e véráztatott várterületen a magyar nemzeti közművelődésnek egy csarnoka, hirdetője az eszmének, hogy a mit hazánk e véghelyén hajdan vérrel és várakkal, az erőszak hatalmával, azt ma iskolákkal és műveltséggel, a tudomány hatalmával kell megvédeni és fenntartani a hazát és nemzetet.” – világított rá szónoklatában a felavatott új oktatási intézmény küldetésére Temesvár mind­máig legkiválóbb polgármestere, dr. Telbisz Károly. Beszéde szövegét a Délmagyarországi Közlöny és a Temesvári Állami Főgimnázium Értesítője is teljes terjedelmében közölte.
Szolgálatra jelentkezett az intézethez kinevezett K. Dancs Ferenc rendes tanár is Aradról, a községi polgári iskolából. A torna tanításával Müller Károlyt, a piarista főgimnázium tanárát bízták meg. Iskolaorvosnak és egészségtan-tanárnak „egyelőre tiszteletbeli minőségben” dr. Szigeti Henrik tör­vényszéki orvost nevezte ki a minisztérium. A vallásfelekezetek lelkészei és segédlelkészei vállalták a hitoktatást. A kicsi, de lelkes tantestület 1897. szeptember 6-án tartotta megalaku­ló értekezletet. A diákság és oktatóik 8-án „Veni Sancte”-n vettek részt. A kezdet nehézségei dacára 1897. szeptember 9-én elkezdődtek a tanórák, „az előadások rendes menetüket vették”.