Főgimnázium a vársíkon

A községi elemi iskola épületének második emeletén nyílt meg 1897 őszén a Béga-parti város új tanintézete, a Temesvári Állami Főgimnázium. Annak ellenére, hogy valamennyi érintett fél – az iskola vezetősége és tanári kara, a város önkormányzata és polgármesteri hivatala, a belügyminisztérium valamint a vallás- és közoktatási minisztérium – azon fárado­zott és munkálkodott, hogy az új oktatási intézmézmény korszerű, a 20. század építészeti, didaktikai és közegészségügyi kívánalmainak és elvárásainak maradéktalanul megfelelő sa­ját hajlékot kapjon, tucatnyi jogi, adminisztratív és szervezési akadály késleltette, vetette ismételten vissza a terv megvalósulását, az építkezés elkezdését. A hadsereg akadékoskodásai, túlzott igényei miatt a várterület megváltása a vártnál nehezebben, körülményesebben és bonyolultabban haladt. Wlassics Gyula, vallás- és közoktatásügyi miniszter Temesvárra küld­te az általa felkért és megbízott Alpár Ignác budapesti mű­építészt, hogy a helyszínen kiválassza és kijelölje az isko­la­épület elhelyezésére alkalmasnak tartott telket. Terepszemléjét követően 1899. május 15-én Alpár Ignác a Belvárosból a Gyár­városba vezető út mellett állott Katalin-emlékkereszt­től 200 méternyire a várterületen az orsovai vágányok mellett fek­vő telkek egyikét szemelte ki. Választását május 18-án kelt rendeletével a miniszter is megfelelőnek találta és jóváhagyta. A terület megváltásának feltételeiről, négyzetméte­renkénti áráról azonban nem sikerült egyezségre jutni: a katonaság 4 forintot kért, a város csupán 1 forintot ajánlott. Éve­ken át folytak a levél- és üzenetváltások. Hosszú ideig a vá­rosi tanács közgyűléseinek állandó napirendi pontja volt a fő­gimnázium építésének bonyolult ügye.
Az Alpár Ignác kiválasztotta telek tulajdonjoga, adminisztratív helyzete, de terepviszonyai is rendezetlenek voltak. Még állt az Erdélyi Kaszárnya tömbje körülötte a még fel nem töltött várárkokkal, a laktanya és az 1891-ben létesített Ferenc József-liget között haladt át az Orsova felé tartó vaspá­lya. A kiépíteni szándékozott belső Nagykörút még csak Ybl Lajos városrendezési tervrajzain létezett. Tulajdonképpen ennek bal oldalán építették fel az Állami Felsőbb Leányiskola és az Állami Főgimnázium, majd évekkel később a kegyesrendi főgimnázium és a Felső Kereskedelmi Iskola impozáns épületeit. A Hunyadi-szertártól a Gyárvárosig egyetlen épület sem magasodott. Utat kellett építeni az Alpár Ignác kiválasz­totta telekig, hogy a szükséges építőanyagokat, munkaeszközöket a helyszínre lehessen szállítani. Kezdetben a Jó­zsef­városból a Belvárosba vezető útból szándékoztak kiágoztatni a kaviccsal felszórt makadámutat, de aztán rájöttek, hogy könnyebb és lényegesen olcsóbb a Gyárvárosból elérni a munkatelepet. A vízvezeték-hálózat sem érte el a vársíkot. Az átadott telek területét az előirányzott 2400 □2ölről 1700-1800□2ölre csökkentette a katonaság. A vallás- és közoktatási minisztérium kárpótlást, kompenzációt követelt a visszatartott 600□2ölért. A város a telket 1901. június 15-én a hadsereg képviselőitől hivatalosan átvette.
Több mint fél évtizedes huzavona, vajúdás után 1902. április 7-én elkezdődhettek az építkezési munkálatok, amelyeket Alpár Ignác vezetése és Kovács Ákos főmérnök felügyelete alatt Kassai János temesvári építőmester „eszközölt”. Átadását 1903 júliusára irányozták elő, az 1903-04-es tanévet immár az új épületben tervezték kezdeni. A kivitelezők tartották a kitűzött határidőt. A nyári nagyvakáció idején költö­zött át a főgimnázium 19 tanára és 435 diákja saját bebú­torozott és korszerűen felszerelt hajlékukba, amelyet az 1903-04 tanévnyitó ünnepség keretében avattak fel.
„Délmagyarország hatalmas metropolisában, a magyar nemzeti művelődés végvárában, a történetileg híres Temesvárott hősök vérével szentelt vársáncok, bástyák helyén a nem­zeti kultúra új temploma épült föl, hogy gyújtópontja legyen a magyar művelődésnek, erős bástyája a nemzeti életnek. A haladó magyar szellem ezen nagyra hivatott vára a te­mesvári állami főgimnázium, mely a lefolyt iskolai év elején költözött állandó otthonába, új, díszes palotájába. Új temp­loma ez a múzsáknak, mely a régiek közé emelkedett, hogy a szép múlttal, a magyar művelődés fejlesztése és terjesztése körül kiváló érdemekkel, fényes sikerekkel méltán dicsekedhető testvérintézetekkel testvér gyanánt ossza meg a tanításnak és nevelésnek a város fejlődése, a lakóság szaporodása foly­tán rohamosan megnövekedett munkáját.” – világított rá a főgimnázium és épülete történelmi horderejű jelentőségére és szerepére az intézmény alapításának és otthona felhúzásának eseménytörténetét felvázoló áttekintésében dr. Szőke József tanár, a történeti és filológiai szertár őre. A magyar nyelvet és irodalmat valamint történelmet oktató pedagógus előadója volt a temesvári Szabad Líceum munkástagozatának, ahol ismeretterjesztő sorozatban elevenítette fel, mutatta be a magyar történelmet. A lapok külső munkatársaként élénk közírói tevékenységet fejtett ki. Érdemei elismeréseként az 1909-10-es tanév végén a vallás- és közoktatásügyi miniszté­rium a szentesi állami gimnázium igazgatójának nevezte ki.
Az 1903-04-es tanév dr. Schönvitzky Bertalan szerkesz­tette Értesítőjében bő teret szenteltek az Alpár Ignác tervezte épület leírásának, részletes bemutatásának, több szempontú szak­mai méltatásának. Írásokban és képekben, bőséges il­lusz­trációs anyag közlésével mutatták be a kétemeletes épület kiváló adottságait, értékeit és erényeit. Dr. Szőke József intézmény-történeti értekezését követő tanulmányában Káldor Ágoston rajztanár az épület esztétikai, építőművészeti kvalításait vette számba, értékelte. Meglátása szerint a műépítész Alpár Ignác a Béga-parti város 18. századi építészeti örökségét szem előtt tartva, messzemenően respektálva tervezte meg neobarokk stílusban a főgimázium tömbjét. A barokk épí­tészet tisztább, puritánabb formanyelvét, eszköztárát preferálta. „Az épület egy hosszépítményből és annak végeihez csat­lakozó két szárnyból áll, melyek könyökszerűen derékszög alatt befelé vannak törve. A hosszépítmény közepén egy ma­gasabb, két végén egy-egy kisebb rizalit lép előbbre. A középső kiugró tractusban, mely hátrafelé is az épület szimmet-rális tengelyének irányában messzire kiáll, és melynek hom­lokzata az épület külsejének legdíszesebb része, van az intézet díszes főbejárata, egy hatalmas tölgykapu, a mögött szélfogó; ugyanitt van a tágas előcsarnok, a díszes lépcsőház, a tornaterem és az ahhoz tartozó erkély bejárata. A kapu két oldalán álló barokk izlésű pilléreken nyugszik a bejárat erősen duzzadt, hullámos párkánya, az ez alatt levő falterületből domborodik ki a magyar korona országainak pálmaágakkal és tölgyfüzérrel övezett címerpajzsa. A középső rizalit tetőpárkánya alatt e felírás olvasható: »Magy. kir. állami főgymnasium.«” – jegyezte meg alapos bemutatójában Káldor Ágoston, aki műértőként az osztálytermek, a szertárak s a folyosók berendezésében, „esztétikai kiképzésében” is tevékeny szerepet vállalt. Másolatokat készített az egyetemes fes­tőművészet klasszikusainak remekműveiről, s kópiáival töl­tötte meg, árasztotta el az iskola előcsarnokait, folyosóit. Mű­kritikákat, kiállítás-krónikákat közölt a temesvéri újságok hasábjain. Óraadó tanárként szabadkézi rajzot oktatott a községi polgári iskolában is. Egyedüli volt a főgimnázium tanári karából, aki a trianoni békediktátum után is a tanintézet kötelékében, alkalmazásában maradt. Pár évig rajzot tanított a román tannyelvű Constantin Diaconovici Loga Líceumban, rö­vid ideig mértani rajzot adott elő az 1920-ban létesített te­mes­vári Politechnikai Intézetben is. Részt vállalt az 1920-as évek elején a szétzilálódott bánsági képzőművészeti élet újjá­szervezéséből, új alapokra állításából is.
Didaktikai, pedagógiai és közegészségügyi szempontból Réday János tanár elemezte és méltatta a főgimnázium épületét. Rámutatott arra, hogy a „kipróbált”, tapasztalt magyar műépítész, Alpár Ignác szigorúan szem előtt tartotta, maradéktalanul respektálta és érvényesítette a didaktikai és higéniai követelményeket. Feladatát nemcsak sikeresen, hanem művészien oldotta meg. „Mert intézetünk épületében a művé­szet szempontjából is számot tevő alkotást teremtett, amellett, hogy az iskolai építés nehezen kielégíthető követelményeit sem ejtette el, sőt az intézet belső beosztása és építészeti berendezése minden hozzáértőnek elismerését vívta és vívja ki…” – fejezte ki elismerését a latin és magyar nyelvet oktató Réday János, aki fejtegetését enyhén csípős kritikával fűsze­rezett elismerő, dicsérő bekezdéssel zárta: „Az épület főhomlokzata keletre néz. Előtte a város egyik legszebb parkja, mely fenyőfákkal s egyéb árnyékot adó fákkal van beültetve. A hely csendes, közel s távolban semmi sem zavarja az iskola munkáját. Más épületek közvetlen közelben nincsenek. Az iskola udvara, mely nyári tornahelyül s jó időben 10 percnyi tar­tózkodásul szolgál, tágas, azonban az intézet tanulóinak nagy számára való tekintetből, még terjedelmesebb is lehetne. Az udvart a kerítés mentén Magyarország összes fafajai két sorban szegélyzik .így az udvar idővel nem csak árnyas hellyé, hanem dendrológiai ligetté válik.”