A feminizmus élvonalában

 A Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskola Klein Jakab és Baumhorn Lipót tervezte impozáns tömbjének főépülete 1903 januárjában tető alá került, Hart Károly építkezési vállalkozó mintegy 400 munkásával júliusra véglegesítette az építkezési munkálatokat, s 1903 szeptemberének elején a tantermekben megkeződhetett a tanítás. A Nagykörúton diszelgő neogót stílusú, szecessziós ékítményekkel és elemekkel gazdagon megrakott komplexum megálmodója, kijárója, megtervezésének és felépítésének nyomon követője, főellenőre, berendeztetője és fölavatója a tanintézet felkészült, agilis és céltudatos igazgatónője, Mársits Rozina (1856–1919) volt, aki nevét nemcsak Temesvárott, Bánság-szerte, hanem országos dimenziókban is ismertté és megbecsültté tette. A Maros és az Al-Duna közén a temesvári állami leánynevelőt „Mársits-iskolának” vagy „Mársits-intézetnek” hívták, nevezték. Kivételes megbecsülésnek és tekintélynek örvendett az intézmény és vezetője is szerte Magyarországon.
A magyar nőnevelés színvonalát magasabb és korszerűbb fokra emelni törekvő vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston rendeletére jött létre 1884-ben a magyar tannyelvű állami felsőbb leányiskola Temesváron, amely az oktatási intézmények hálózatának fejlesztésén, gyarapításán túlmenően, a nevelés és a képzés szekularizációját és a magyarosodás folyamatának előrelendítését, hatékonyabbá tételét szolgálta. A „német városnak” tartott Temesváron a felállított új tanintézetre komoly nemzetépítői misszió várt. Ellensúlyoznia kellett a Bánság fővárosába 1858-ban Bajorországból betelepített Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek ténykedését, akik fölvállalták és tökéletesen ellátták a leánynevelés és -oktatás ügyét – német nyelven és római katolikus szellemben. Változtatni kellett a becsontosodott helyzeten és gyakorlaton.
A megteremtett új tanintézet számára bérbe vették az evangélikus templom melletti Bersuder-házat, amely korábban, 1826-1848 között a protestáns iskola hajlékaként szolgált. 19 éven át működött falai között az állami felsőbb leányiskola, amelynek élén igazgatóként Valló Vilmos, majd Turjay László állott. A bérházban kapott helyet az iskola internátusa is, amelynek vezetésével Zirzen Jankának, a magyar nőnevelés nagyasszonyai egyikének javaslatára és inszisztálására Trefort Ágoston miniszter a fiatal aradi tanítónőt, Mársits Rozinát bízta meg. Turjay László távozása után 1890-ben az egész intézmény irányítását Mársits Rozinára ruházták, amivel „megkezdődott az a küzdelmes, de egyszersmind sikeres munkálkodás, mellyel Mársits elévülhetetlen érdemeket szerzett magának”. Magyarorszagon Mársits Rozina volt az első állami felsőbb leányiskolai nőigazgató. Az első volt ugyanakkor az intézményvezetők sorában, aki az iskola és az internátus igazgatói feladatköröket egyidejűleg látta el. Példája, bevált gyakorlata országos etalon lett. Kezdeményezései, javaslatai és megoldásai többségét elfogadta, s kötelező jellegűvé tette a minisztérium, amely néhány szabályzat kidolgozására egyenesen Mársits Rozinát kérte fel.
Kijárta, hogy az oktatási célokra alkalmatlan epületet tatarozzák, átalakítsák, rendeltetésének megfelelőbbé formálják. Nem nyugodott azonban addig, amíg el nem érte, hogy a 20. század elvárásainak, igényeinek és követelményeinek maradéktalanul megfelelő hajlékot nem építenek tanintézete számára. Mársits Rozina által elképzelt és kigondolt, Klein Jakab és Baumhorn Lipót műépítészek által megtervezett négy részből egybeszervesülő épülettömb Mársits Rozina időtálló, maradandó főműve. Temesvár városának egyik legszebb középülete, s  egyike a legeredetibb módon megtervezett és megépített iskoláknak Magyarországon. Napjainkban is Temesvár emblematikus épületei sorába tartozik. Nemcsak az épület külső és belső kiképzésére, iparművészeti ékítményeire, célszerű berendezésére fordított figyelmet és gondot, hanem az oktatás és a nevelés színvonalának és hatékonyságának folytonos növelésére is. Felkészült tanárokat és tanítónőket szerződtetett. A növendékeket tanulásra és  fegyelemre öszönözte és intette. Megértően, empátiával bánt tanítványaival, de tudott szigorú is lenni.
Minden tanév végére összeállította, megszerkesztette és nyomtatásban megjelentette az iskola adatgazdag értesítőit. Intézményvezetői, gyakorló pedagógusi tapasztalatait, meglátásait és oktatáselméleti nézeteit, nevelési elveit írásban is megfogalmazta, kifejtette. Szakcikkeit, tanulmányait, vélemény-nyilvánításait a Nemzeti Nőnevelés, az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny és a Magyar Paedagógia című folyóiratok hasábjain közölte. Gyakran szerepelt írásaival a helyi lapokban is. A Magyar Pedagógiai Társaság 1915-ben tagjai sorába fogadta. Az internátusokról címen tartott székfoglalójában a múlt és kora bentlakásairól valamint a jövő internátusai iránti gazdasági, egészségügyi és nevelési elvárásokról beszélt, fejtette ki álláspontját. Értekezését a  Magyar Paedagógia 27. évf. 5-6. számában jelentette meg nyomtatásban. A lányok szünidei foglalkoztatásáról írt cikkeiben és tanulmányaiban kifejtett nézeteivel jóval megelőzte korát. Leányaink a szünidőben című írását 1889-ben a Nemzeti Nőnevelés publikálta.
Mársits Rozina nagyon tevékeny szerepet vállalt és töltött be a Béga-parti város kőzéletében, társadalmi, egyesületi, jótékonysági és művelődési mozgalmaiban is. Mindenhol megjelent, ahol érdemleges dolgok, események történtek. Tagja volt az 1903-ban megalakult Arany János Társaságnak, amelynek ülésein esszéket, tanulmányokat, rövidebb prózai írásokat olvasott fel.  Az Arany János és a nő című tanulmánya 1905-ben az Arany János Társaság Könyvei sorozat I. kötetében nyomtatásban is megjelent.
Temesvár és Temes vármegye tudományos életét átfogó, múzeumalapításra mozgósító Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum-Társulat munkáját is hathatósan támogatta. Különösen a néprajz, azon belül a népi textíliák gyűjtése, vásárlása, rendszerezése és kiállítása terén végzett jelentős munkát, szerzett kivételes érdemeket. Ideiglenes jelleggel helyet biztosított az új iskolaépületben a Déli Kárpátok Egyesület, illetve a temesvári múzeum néprajzi gyűjteményei elhelyezésére.
Megrögzött feminista volt. Sohasem ment férjhez. Nem szült gyereket. Változatos eszközökkel agitált, küzdött a nők jogegyenlőségének kivívásáért, törvénybe iktatásáért. A nőmozgalmak elkötelezett, buzgó élharcosaként vállalt szerepet, vett aktívan részt a nők emancipációjáért folytatott küzdelmekben. Kapcsolatot teremtett és tartott a nőegyletekkel. Feminista írásokat közölt az újságok és folyóiratok hasábjain, amelyekben arra kísérelt meg rávilágítani, hogy a nemek, a nemi szerepek közötti különbségek eredői a kor társadalmában, kultúrájában, nevelési rendszerében rejlenek, gyökereznek.
Mársits Rozina 1897-ben részt vett a Berlinben tartott nemzetközi női kongresszuson. Élményeit az Utóhangok a berlini kongresszusról címen a Nemzeti Nőnevelésben nyomdafestéket látott írásában foglalta össze. 1906-tól tagja volt a Budapesti székhelyű Feministák Egyesületének, amelynek 1907-ben fiókegyesülete alakult Temesváron. A nőnevelés témakörének szentelte Leányaink nevelése és pályaválasztása című terjedelmesebb tanulmányát (Nemzeti Nőnevelés, 1900) és A XX. század asszonya (Budapest, 1901) című könyvét.
Temesvári évei alatt Mársits Rozina közéleti szereplésben sem takarékoskodott idejével és energiájával. Munkájának legfőbb színterei az egyesületek voltak, jótékonysági intézmények, gyermekvédelem, árvák, elhagyott gyermekek, szegény sorsú anyák, cselédek segítése, gyámolítása. Még a Petőfi utcai épületben működött a felsőbb leányiskola, amikor növendékeiből jótékonysági egyesületet szervezett, amelynek az volt a célja, hogy a szegény gyermekeket egyrészt téli ruhával, másrészt a négy téli hónapban ingyen ebéddel lássa el. Az intézet konyhájában átlagban naponta 44 belvárosi szegény gyermek számára főztek. Az új internátusban, a téli hónapokban már 100 szegény iskolás gyermek étkeztetéséről gondoskodott a Mársits Rozina a vezetése alatt álló iskolai jótékonysági egyesület, meleg ételekkel látta el őket. Karitatív rendezvényeket szervezett a szegény sorsú anyák megsegítésére, elnöknője volt az 1900-ban alapított temesvári Nőcselédvédő Egyesületnek (Erzsébetvárosban, a Dózsa utca 26. szám alatt működött), amelynek célja a gyermekmenhely kötelékébe tartozó 12-15 éves leányok ellátása és oktatása, a polgári családoknál végzett munkájuk, viselkedésük nyomon követése volt. Folyamatosan figyelték, ellrnőrizték, hogyan bánnak szolgálatukra szegődtetett nehéz sorú és sorsú cselédlányokkal. A zsarnokoskodó, önkényeskedő, embertelen famíliáktól elvették a nagyobbrészt még kiskorú pesztonkákat, szolgálólányokat.  A tanulásban kiváló eredményeket elérő leányok a városi árvaügyi bizottság ösztöndíjával középfokú tanintézetekben továbbtanulhattak, diplomát szerezhettek.
Kiváló eredményei, felhalmozott sokéves tapasztalata, párját ritkító szorgalma késztette arra Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztériumát, hogy a nyugalomba vonult De Gerando Antonia (1845–1914)  helyébe 1912. december 28-an kelt 176.268. számú rendeletével Marsits Rozinát, a kolozsvári állami felsőbb leányiskola igazgatói állásába helyezze át. Marsits Rozina elfogadta a kinevezést: élete és pedagógusi pályája újabb kihívását.