1913-ban, amikor Temesvárott letették a papnevelde új hajlékának alapkövét, a várostól méltányos csere révén megszerzett terület közigazgatásilag még a  Gyárvároshoz tartozott. A tanintézetek korszerű épületeinek elhelyezésére a városgazdák a Nagykörútat szánták, amelynek nyomvonala a vár lebontásra ítélt falait követve déli oldalán kerülte meg a hadászati szerepét és jelentőségét elvesztő Vauban-tipusú erődítményt. A M. Kir. Állami Főgimnázium Alpár Ignác műépítész tervezte impozáns épülete, a M- Kir.
Állami Felsőbb Leányiskola Klein Jakab és Baumhorn Lipőt rajzai alapján tető alá hozott gyönyörű tömbje, a kegyesrendi főgimnázium, konviktus, rendház és templom Székely László műépítész kigondolta és megformálta káprázatos komplexuma  képezte a Scudier-park és Ferenc József-liget szomszédságába kialakítani kezdett „iskolanegyed” első fecskéit, úttörő létesítményeit. Az I. világháború kitörése előtt ugyancsak a Nagykörúton láttak hozzá a kereskedelmi iskola – a jelenlegi városháza –, amelyet ugyancsak Székely László tervezett, felhúzásához A Temesvári Állami Főreáliskola a régit felváltó új épületét is az „iskolasoron” kívánták elhelyezni. Az 1920-as években a pedagógus C. D. Loga nevére átkeresztelt Nagy-, majd Telbisz Károly körúton kapott telket a belvárosi zsidó hitközség középiskolája valamint emeletes tanár- és diákszállása felépítésére. Ez utóbbit ugyancsak Székely László tervezte. Az első világégés kirobbanásának esztendejében. 1914. november 5-én – Szent Imre napján – felszentelt papnevelde a Temesvárott született Förk Ernő (1868–1934) tervezte új épülete a Nagykörút két ágra tagolásával kialakított terecske jobb oldalára került a felsőfokú oktatást képviselve a középiskolák fűzérében. Csanád egyházmegye papképző szemináriuma 108 éven át a Szent György téren fejtette ki áldásos tevékenységét a jezsuitáktól illetve a piaristáktól átvett megkopott, megroggyant, egészségtelen épületekben, amelyekből az előljárók 1914. szeptember 8-án, a kisszeminárium nővendékei október 4-én, a teológusok pedig október 7-én költöztek át, vonultak be az új épületbe. A Bánság római katolikus pap-utánpótlásának biztosításában, felkészítésében és oktatásában új – nehéz, fölötte zaklatott – korszak kezdődött.
Az államalapító, I. István király utolsóként alapította Ajtony legyőzése után, 1030 körül Magyarország területileg legnagyobb, legvegyesebb etnikai összetételű egyházmegyéjét, a csanádit, amelynek élére Imre fia korábbi nevelőjét Gerardo di Sagredo bencés szerzetest – a későbbi Szent Gellértet – nevezte ki. Az új diecezus székhelyéül Csanád várát és városát tette. Gellért püspök nagy lendülettel, komoly erőbevetéssel látott hozzá a hitélet kereteinek, egyházmegyéje és rezidenciája megszervezéséhez, intézményi keretei és rendszere megteremtéséhez. Mivel a keresztény hit hatékony terjesztéséhez és megerősítéséhez képzett papokra volt szükség 1036-ben megalapította Csanádon a szemináriumot, amely aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan működött.  Pórhadaival Dózsa György 1514-ben  Csanádot feldúlta, felégettette, Csáky Miklós  püspököt karóba húzatta. A mérhetetlen pusztítás, a súlyos sorscsapás következnényeit jóformán ki sem heverhette a település, amikor 1552-ben   az oszmánok kezére került, akik 164 esztendőn át uralták, kifosztották és elnéptelenítették a Maros-mentét is. Csanád elenyészet, elpusztult a hódoltság több mint másfél évszázada alatt. Habár székhelyét el nem foglalhatta, híveit nem pásztorolhatta, föl nem kereshette, mégis 1552-1716 között is rendre kineveztek csanádi püspököt. A törököket kiverő osztrák hódítók lemondtak Csanád újjáépítéséről, egyházi intézményei és objektumai helyreállításáról. Az egyházmegye főpapja rövid pár évig Szegedről próbálta kormányozni a betelepíteni kezdett régiót. 1736-ban azonban a Habsburg Birodalom hatóságai beköltöztették a püspöpséget és a püspököt Temesvárra, a titulust azonban megtarthatta, megőrizhette az intézmény és főpap. A Temesvárott rezidáló fópásztor 1923-ig Csanád egyházmegye püspöke titulust viselte. Az elpusztult templomok, kápolnák helyet újakat emeltek. A frissen létesített falvak mindegyikébe takaros templom is került. Fokozatosan létrehozták, megteremtették az elengedhetetlenül szükséges egyházi létesítményeket, intézményeket,  szervezeteket.  Gazdasági, katonai, politikai és egyházi okok, megfontolások miatt egyházmegyei papnevelő-intézetet nem létesítettek Temesváron. Kilenc évtizednek kellett eltelnie a Temesi Bánság fővárosa „felszabadításától”, amíg 1806-ban a temesvári papnevelde megnyithatta végre kapuit.

A 18. század második felében a csanádi püspökök más egyházmegyék papneveldéiben képeztették és neveltették papjelöltjeiket. A szeminaristák létszáma időszakonként 4-12 növendék közt ingadozott. 1780-ban a kormány a Csanád egyházmegyei 12 papnövendéket a budai, majd a zágrábi illetve ismét a budai központi intézetbe rendelte. Miután II. József császár 1790-ben eltörölte, rendeletileg megszüntette a központi papnevelő intézeteket, s visszaállították az egyházmegyei szemináriumokat, a Csanád egyházmegyei papnövendékek a pozsonyi, a nagyszombati és az egri intézetekben tanultak. Nagyobb részük Egerben tanult. Mivel 12 papnövendék képtelen volt fedezni az egyházmegye pap-szükségletét, RemeteiKőszeghy László (1745-1828) helynök, a későbbi püspök, írásban azt kérte a helytartótanácstól, hogy a papnövendékek számát emelhessék 44-re. Tekintve, hogy ennyi hallgató elszállásolására, oktatására és alapos felkészítésére Egerben nem volt elegendő hely, egyúttal azt is kérelmezte, hogy a csanádi egyházmegye számára Temesvárott papnevelő-intézetet létesítsenek. A Temesvár és a Bánság római katolikus hitéleténének megszilárdításáért, a papok életkörülmányeinek javításáért rengeteget buzgolkodó főpap legnagyobb megvalósításának a temesvári római katolikus papnevelőintézet megalapítását, megteremtését tartják Püspökként 28, helyönki műkodését is hozzászámítva tulajdonképpen 45 éven át kormányozta Magyarország legnagyobb területű  egyházmegyéjét. A régi traktátusok,  könyvek, monográfiák, helytörténeti tanulmányok egybehangzó véleménye szerint Kőszeghy László Csanád egyházmegye legjelentősebb, legnagyobb püspökei közé tartozott. Biográfusa, Juhász Kálmán jegyezte frappáns tömörséggel meg: „… a kútfők tanúsága szerint, Szent Gellértet kivéve, egy sem volt, aki ő előtte annyit alkotott”.
Remetei  Kőszeghy László püspök a jezsuiták egykori temesvári rendházában 1806. november 27-én nyitotta meg a csanádi egyházmegye szemináriumát, amely 107 éven át a patinás épületben működött. Az 1910-es évek elején Temesvár város tanácsa a település továbbfejlesztéséről, struktúrájának, arculatának gyökeres átformálásáról, korszerűsítéséről döntött. Tekintélyes fővárosi szakembereket kért fel s bízott meg egy új koncepciójú városrendezési terv kidolgozásával. Több elképzelés, javaslat és tervvázlat is született. Komoly gondot, problémát jelentett a városgazdák, az építészek s az urbanisták számára, egyrészt a falak lebontásával felszabadult várterület s a távol keletkezett,  több vonatkozásban is önálló életet élő külvárosok egybeszervesítése és összekapcsolása valamint a Belváros kusza, rendezetlen, nagyobb részt szűk, „nyaklós” utcáinak, tereinek szabályozása, csinosítása, ésszerűsítése és modernizálása. A legtöbb fejtörést a ferde elhelyezkedásű, mindkét végén rendkívül szűk utcákba torkolló elagott Szent György tér  okozta, amelyen a jezsuiták 1756-ban a hajdani Szent György templom helyére emelt, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére fölszentelt istenháza állott, amely 1806-tól szemináriumi templomként szolgált. A tornyával a sarkon magasodó barokk stílusú imahely két oldalán sorakoztak papnevelő-intézet a lepergett 100 esztendő alatt emelt épületei, amelyeknek együttese a Béga-parti város épített örökségének értékes objektumát képezte. Fontolgatták, mérlegelték megmentésének, megőrzésének lehetőségeit. Jobb, célravezetőbb megoldást nem találva a kocsi- és a gyalogos közlekedést komolyan akadályozó műemlék-épületegyüttes lebontását határozták el a városi és az egyházi hatóságok a Temesvárott született Förk Ernő, műépítész városrendezési tervét elfogadva és támogatva.