A magyar szecesszió remeke (I.)

Csanád egyházmegye fiatal, ambiciózus püspöke, dr. Glattfelder Gyula (1874–1943), aki nem sokkal azt követően, hogy 1911-ben Magyarország területileg legnagyobb diecezusa élére kinevezték, pályázatot íratott ki egy új, korszerű papnevelde épületének megtervezésére. Célja, szándéka, felés kitétele az volt, hogy a szeminárium új hajléka ne csak funkcionalitásában, tagoltságában, kiképzésében és berendezésében feleljen maradéktalanul meg a 20. század igényeinek és elvárásainak, hanem esztétikailag, külső-belső kinézetében, összhatásában is imponáló, szép és mutatós legyen. A Temesvárott született és nevelkedett, a Bánság szívéhez erős szálakkal kötődő, Budapesten élő és oktató műépítész, Foerk Ernő (1868–1934) terveire voksolt 1913. szeptember 25-én a dr. Glattfelder Gyula püspök, Augustin Pacha kanonok, dr. Martin Aurél prefektus, Fieber Ernő egyházművészeti szakértő, dr. Telbisz Károly polgármester és Szilárd Emil városi főmernök alkotta bíráló bizottság. A kivitelezéssel Löffler Lipót temesvári építészt, építkezési vállalkozót bízták meg. Az ünnepélyes alapkő-letételre 1913. november 5-én került sor. A munkálatok feszes iramban folytak, haladtak. Az elöljárók 1914. szeptember 8-án már be is költözhettek a szeminárium új épületébe, amelybe a szükség-hadikórház céljaira átengedett püspöki palotából dr. Glattfelder Gyula és a püspöki hivatal is átköltözött. A főpap – aki 1914 őszétől 1916 nyaráig lakott az épületben, a rektori lakásban – 1914. november 4-én szentelte fel a szeminárium új otthonát. A körülmények úgy hozták, hogy napról napra testközelből követhette nyomon az építkezés véglegesítésének, a díszterem és a kápolna kifestésének, ékítésének folyamatát. Hónapokon át szót és eszmét válthatott a keményen dolgozó művészekkel.
Mire a papjelöltek és oktatóik bevonultak a szeminárium új hajlékába, a harctereken már dörögtek a fegyverek, 1914 nyarán kitört az I. világháború. Az élet nehezebbé, komorabbá és bizonytalanabbá vált. A gyökeresen megváltozott feltételek – a munkáskéz-, az anyag- és pénzhiány, a drágaság, az elszabadult infláció, a létbizonytalanság stb. – visszavetették, leállították a „boldog békeidőkben” elkezdett építkezéseket is. Eltökélt, konok főpapként dr. Glattfelder Gyula nem bizonytaladott el, nem hátrált meg, mindent elkövetett, megtett feltett célja, vállalt feladata megvalósítása, maradéktalan véghez vitele érdekében, Meg se fordult a fejében, hogy lemondjon a kápolna és a díszterem kifestéséről, ornamentálásáról, művészi kiképzéséről. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium egyházművészeti referensének, dr. Fieber Henriknek (1973–1920) a tanácsára és javaslatára a gödöllői művésztelep alapítóit és a szecessziós irányzat elkötelezett alkotóegyéniségeit kérte fel és bízta meg a temesvári szeminárium Foerk Ernő tervezte épületének dekorálásával. Választásában és döntésében minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy Gödöllő a magyar művészeti élet egyik meghatározó központjává rangosult, s hogy két vezéregyénisge – Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár – befejezett főműve, a marosvásárhelyi kultúrpalota visszhangos országos sikert aratott. Marosvásárhelyi megbízatásuk abszolválását, feltűnést keltett remekművük befejezése után 1914. április 23-án érkeztek a gödöllői festőművészek Temesvárra, a Temesvári Újság tájékoztatása szerint „abból a célból, hogy dr. Glattfelder Gyula megyés püspökkel az új szemináriumi kápolna falainak és ablakainak művészi festését is megtárgyalják”.
A korstílusra, az új művészetre fogékony dr. Glattfelder Gyula püspök tetszését megnyerték a művészek által bemutatott vázlatok, tervek, nyomban jóvá is hagyta, kivitelezésre alkalmasoknak minősítette azokat. Helyben aláírták a szerződést is. A tanintézet rendeltetését, tanmenetét, sajátos szokásrendjét és életvitelét szem előtt tartva, érvényesítve közös akarattal arra a megegyezésre jutottak, hogy a papnevelde épülete belsejének művészi „felruházását” a II. emeletre helyezett „nagy kápolnával” kezdjék. A növendédeknek ugyanis minél hamarabb elengedhetetlenül szükségük volt alkalmas imahelyre, hitéletük gyakorlásának lélekemelő színterére, keretére. A kápolna művészi kiképzésére Nagy Sándor festőművész vállalkozott: a falak és a mennyezet kifestése, az oltár előtti diadalív homlokképének megkomponálása és 8 üvegablak színes, figurális képeinek megtervezése várt rá. Több változatot is készített a vitrálok megalkotása számára, hogy aztán a kartont kivitelezésre átadja a korszak leghíresebb és legfelkapottabb üvegművészének, a műhelyét Budapesten fenntartó és üzemeltető Róth Miksának. Gyorsan lesietett Temesvárra, s hozzálátott a kápolna kifestéséhez. Segédje a Marosvásárhelyen is mellette dolgozott Beszédes Ottó (1876- ?) festő volt. Nagy Sándor a gyorsabb munkát megengedő „al secco” technikát választotta. Nagy lendülettel, fokozott iramban dolgozott, éjt nappallá téve. A munka megkezdésekor, 1914. július 15-én 3000 korona előleget vett fel kiadásai fedezésére. Újabb 3000 koronát kapott 1914. november 3-án dr. Kramp János kanonoktól, a szeminárium rektorától. Közvetett, másodlagos forrásokból az következtethető ki, hogy a szeminárium épületének beszenteléséig, 1914. november 5ig Nagy Sándor végzett a munkával. 1915. január 2-án kapta meg 20 000 koronás honoráriuma utolsó részletét. A diadalív seccója 5400, a további díszítő festés 5000, a nyolc ablak kartonjának elkészítése 3200 koronába került. Róth Miksa (1865–1944) üvegfestő munkája a kápolnában ablakonként 800, összesen tehát 6400 koronára rúgott.
Nagy Sándor összművészeti alkotásáról Elek Artúr (1876–1944) műkritikus írt méltatást a Budapesten kiadott Az Újság 1915. november 9-i számának hasábjain: „A falakat és a dongaboltozatú mennyezetet igen eredeti ornamentumokkal borította, melyeket teleszövött elmésen alakított keresztény szimbólumokkal. Az oltárfülke diadalíve fölé azonfelül terjedelmes freskót festett. Színben és rajzban szerencsésen összefoglalt három egyháztörténeti jelenetet. A kápolnának legelragadóbb dísze azonban a színes ablakok sorozata.”
Hármas osztású a diadalív félkörének síkjára felfestett falkép. Középen a feltámadt Krisztus püspökökké szentelve apostolait szétküldte a világ minden tájára igéit, tanait hirdetni, a lecke oldalon Szent Péter Rómában térítette a több istent imádókat, míg az evangéliumi oldalon Szent Gellért hirdette az igét egyházmegyéje pogány magyarjainak. A három jelenet közös nevezője a téma azonossága: a térítés, a keresztény hit terjesztése, amiben a papoknak főszerep jutott és jut. A középső részben különösen szép s plasztikusan kiemelkedő volt a tanítványok a preraffaeliták modorában megfestett csoportozata.
Megrendelőként Csanád egyházmegye püspöke, dr. Glattfelder Gyula a nyolc boldogság a Máté evangéliumába foglalt Hegyi Beszéd igéit választotta a 8 festett figurális üvegablak témájául. A főpappal egyeztetve Nagy Sándor egy-egy szent életéből vett jelenet megfestésével transzponálta köralakú képekké a nyolc boldogságot. Hogy a kápolna természetes fénynyel való megvilágítását biztosítsa a festett üveg-kompozíciókat az ablakfülkék felső részében helyezte el, az ablakok alsó részét pedig opálos színhatású grisaille-réteggel bevont üveggel rakatta be. A kinyitható, tulajdonképpeni ablak felső részén az ábrázolt szent nevét tüntették fel, lentebb pedig a Bibliából vett idézet volt olvasható. Az oltártól indulva az üvegfestmények sorrendje a következő volt: az evangéliumi oldalon – Szent Leó pápa, aki a hunok vezérével, Attilával találkozott, a madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferenc, a szelídségével térítő Szalézi Szent Ferenc, a misszionáriusok védőszentje Xavéri Szent Ferenc, a szemközti oldalon: Szent Péter, akire Krisztus az egyházat bízta, Szent István, aki keresztény hitre térítette a magyarokat, a csanádi egyházmegye alapító-püspöke Szent Gellért és Gonzaga Szent Alajos, aki életét áldozta a betegekért.
A remek ízléssel megkomponált, a történelmet szeceszsziós köntösben és keretben megidéző, szemet kápráztató színes üvegfestmények mindegyike alatt a mattosított ablaküveg feliratos volt. 1. S. Leo magnus (Szent Leó pápa) – Beati pacifici, quoniam filii Dei vocabuntur /Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Mt 5, 9./ 2. S. Franciscus Assisi (Assisi Szent Ferenc) – Beati pauperes spiritu, quoniam isporum est regmim coelorum /Boldogok a lélekben szegények, mert övék az Isten országa. Mt 5, 3./ 3. S. Franciscus Sal. (Salézi Szent Ferenc) – Beati mites, quoniam ipsi possi-debunt terram /Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Mt 5,5./ 4. S. Franciscus Xav. (Xavéri Szent Ferenc halála) – Beati qui esuriunt et sitiunt iustitiam, quoniam ipsi saturabuntur / Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele, Mt 5,6./ 5, S. Petrus (Szent Péter) – Beati qui lungent, quoniam ipsi consolabuntur / Boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Mt 5,4./ 6. S. Stephanus (Szent István, irgalmasság cselekedete) – Beati misecordes, quoniam ipsi misecordiam consequentur / Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Mt 5, 7./ 7. S, Gerhardus (Szent Gellért, amint a Dunába taszítják Budán) – Beati qui persectionem patiuntur propter iustitiam, quoniam isporum est regnum coelorum /Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék az Isten országa. Mt 5, 10.) 8. S. Aloysius (Szent Alajos, liliomok közt, háttérben Róma, a Szent Péter-templom kupolájával).
– Beati mundo corde, quoniam ipsi Deum videbunt /Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Mt 5,8./.