Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

BÁNÁT GÁBOR

Bánát Gábor (született Hirsch, külföldön Gabriel Banat, Temesvár, 1926. szept. 23. – Begur, Spanyolország, 2016. július 23.) – hegedűművész, karmester, zenepedagógus. Apja Hirsch Gábor orvos. Szülei nagy gonddal irányították (olykor a politika miatt csak volna) pályáját. Édesanyjának külön köszönetet mond: „Örök hálával tartozom édesanyámnak, […] mert nélkülözhetetlen támaszom művészi fejlődésemben. Attól kezdve, hogy szülővárosomban, Temesváron felfedeztek, mint csodagyereket, az ő ellenőrzése mellett tanulok. Fölköltözött velem a harmincas évek derekán Budapestre, ahol Zathureczky Ede fogadott tanítványai közé.” Természetesen voltak helyi tanárai, előbb Bayer Rudolf majd Brandeisz József tanítványa volt. Brandeisznövendék volt a később világhírű hegedűművésszé lett gyermeknevén Martzy Jancsika, valóságban Johanna. Gábor hatévesen kezdett hegedülni, és egy évvel később már nyilvánosan szerepelt. Kilenc éves, amikor 1936-ban Bartók és Zathureczky hatalmas sikert hozó koncertet adnak Temesváron. A koncert után a Hirsch család az egész zenetársaságot vendégül látta. Itt játszott a vendégek számára a kis Gabi, és Zathureczky Ede elhívta Budapestre. Ennek a találkozásnak az eredményeképpen vált a fiú Zathureczky tanítványává a Liszt Ferenc Zeneakadémián, 1937-ben a csak 11 éves Gabriel Hirsch lett a zenakadémia legfiatalabb hallgatója.
Temesváron először 1938-ban, egy szólóesten lépett fel, a kiváló zongoraművész, Freund Leó kísérte. Dr. Alexander Hirsch 1939-ben fia jövőjét illetően fontos döntést hozott: úgy gondolta, a fiának a Gabriel Banat (Bánát Gábor) művésznéven kell fellépnie, ez több lehetőséget nyújt neki ahhoz, hogy az egész világon sikerrel érvényesüljön. Amikor megkérdezték tőle, miért éppen ezt a nevet választotta számára, azt válaszolta: „Mert ez a név mind a román, mind a magyar, mind pedig a német nyelvben ugyanaz marad.”
A magyarországi zsidóellenes törvények ellenére az akadémia hallgatójaként több alkalommal fellépett szimfonikus zenekarok szólistájaként. 1941 áprilisában az OMIKE Művészakció Beethoven-estjének fellépője volt. 1942-ben Hubay-díjat nyert. A kritikusok elragadtatással írnak az ifjú muzsikus teljesítményéről. 1943 őszétől csak az OMIKE Művészakciójában (az OMIKE, Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület, a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót) és különböző izraelita intézmények rendezvényein volt lehetősége fellépni. Tizenhét évesen kapta meg diplomáját, miután titokban, a tanári kar zsűrije előtt egy sötétített teremben eljátszotta diplomaműsorát. 1944-ben szüleivel együtt néhány hónapra Dél-Bácskába menekült, ahol hamis papírokkal élték túl a holokausztot, és csak a szovjetek bevonulása után tértek vissza Temesvárra. A második világháború után abban a megtiszteltetésben részesült, hogy George Enescuval adnak több közös koncertet Bukarestben.
A háború végén, a Bukaresti Filharmonikusok koncertmesteri állásának az elfogadására tett kecsegtető ajánlat hallatán Ojsztrah, az ismert orosz hegedűművész, azt tanácsolta Bánátnak, hogy hagyja el az országot. E beszélgetést az államvédelmi hatóság lehallgatta, tudta meg a művész, és ekkor döntötte el, hogy elhagyja Romániát. Végleges távozása előtt tartott még Temesváron egy búcsúkoncertet, majd Budapestre ment, ahonnan tovább a genfi nemzetközi versenyre. Ezzel ismét a főhírek között szerepel magyar a sajtóban: Magyar hegedűsök nagy sikere Genfben, írja a Világ (1946. szept. 29.) „Harmincöt nemzet képviselői közül a hegedűsök versenyében 112-en léptek a dobogóra. A tehetségek nagy tömegének szereplése ellenére is három Zathureczky-növendék került a döntőbe: Cserfalvy Eliz, Bánát Gábor és a velencei születésű Piovesan Sirion. Valamennyien a budapesti Zeneakadémia növendékei.”
Bánát pályafutását Amerikában folytatta, ahol először Nathan Milstein hegedűművésszel dolgozott, az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Japánban turnézott. A legnagyobb zenekarok hívták meg szólistának, többek között a New York-i Filharmonikusok, akikhez 1970-ben csatlakozott és 23 évig maradt a zenekar tagja. Fellépett a Londoni Filharmonikus Zenekarral, az Oslói Filharmonikusokkal, a hágai Residentie Orkest-tel és még számos nagy zenei együttessel, a párizsi, a zürichi és a hamburgi rádiószenekarokkal, a Detroit, a Baltimore és a Westchester szimfóniákkal.
Zenetudósként Masters of the Violin (A hegedű mesterei) címmel hatkötetes gyűjteményt szerkesztett a 17. és 18. századi nagy zenészekről. Felfedezte Mozart öt hegedűversenyének eredeti leiratait, és The Mozart Violin Concerto címmel fakszimile kiadványt szerkesztett, hogy a hegedűsök láthassák Mozart eredeti vonójelzéseit. Megírta Chevalier de Saint-Georges zeneszerző és hegedűművész életrajzát. Cikkei, dolgozatai jelentek meg a The Strad, az Allegro Magazine és a Black Music Research Journal című lapokban.
Tanított a Smith College-ben és a Hart Music College-ban, előadásokat tartott a New York Egyetemen, vezette a Music Conservatory of Westchester hegedű tanszékét, ahol a zenekart is vezényelte.
Hosszú évtizedek után 2008-ban tért vissza szülővárosába
A New York Times kolumnás írásban búcsúztatta.

Irodalom:
Harsányi László: Zsidó művészek a viharban – Bánát Gábor. MAZSIHISZ 2021. ápr. 16.
Franz Metz: Von Temeswar nach New York und nach 62 Jahren zurück (Temesvártól New Yorkig és 62 év múlva vissza) http://www.edition-musik-suedost.de/ html/gabriel_banat.html (2024. júl. 30.)
Local și universal sau despre spiritul Timișoarei, Vestul. http://www.vestul.ro/ stiri/452/local-si-universal-sau-desprespiritul-timisoarei.htm?action=print