Művésztanya a padlástérben 

Mikor a vársík sugarának lecsökkentését követően 1868-ban hozzáláttak az Andrássy út északi oldalának, majd a Coronini előparknak a felparcellázásához a tehetős, kiváló üzleti érzékkel és szimattal rendelkező építész és téglagyáros Kunz József több házhelyet is megvásárolt, amelyekre aztán többszintes bérpalotákat tervezett és épített. Befektetendő pénzzel, építészi oklevéllel, minőségi építőanyaggal és felkészült szakember-gárdával rendelkezett. A Városliget szomszédságában, még bépítetlen környékén látta, érzékelte a legtöbb lehetőséget és fantáziát. Elsőként vásárolt telkeket a Malomárok vashídját és a piactérrel összekötő sugárúton, amelyet a dualista állam külügyminiszterének, majd Magyarország miniszterelnökének, gróf Andrássy Gyulának a nevével ruháztak fel. Kunz József az Andrássy út elejének mindkét sarkára emeletes bérpalotákat építtetett, amelyek mintegy a városnegyed jelképes bejárati kapuját is képezték, s képezik napjainkban is. Bal felőli közvetlenül a híd mellett eklektikus, historizáló stílusban emelt, neoklasszicista elemekkel ékesített bérház időrendben az első háromszintes épület a Gyárvárosban.
A mutatós, két frontos, párkányzatán 4 alakos-szobrot hordó saroképület felkeltette figyelmét és erősen megnyerte a tetszését az alezredesi rangban a temesvári garnizonba „száműzött” fiatal katonatisztnek, Johann Nepomuk Salvator von Habsburg-Toskana főhercegnek, a császár és király, Ferenc József unokaöccsének, aki számára ügynökök közvetítésével meg is vásárolta a bécsi udvar az ingatlant. Kunz József számítása remekül bevált
Mivel több telket s imponáló, városkép meghatározó bérházakat birtokolt a feszes iramban beépülő Előparkban, a Malomárok feltöltésével a Városliget mellett kialakított féloldalas utcát Kunz-sornak nevezék el. A jelenlegi Lonovics József püspök utca legjelentősebb épülete az 1899-ben felavatott, Baumhorn Lipót tervezte gyárvárosi status que ante, 1920-tól neológ új zsinagóga, amely hívek híján – sajnos – vészterhesen romosodik.
Kunzék példája is igazolja, hogy a 19. század végének és a 20. század első évtizedeinek Temesvárján a bérház-építés nagyon jövedelmező, hatványozottan rentabilis befektetésnek számított. A város lakossága lélekszámának nagyarányú növekedése felfokozta és hosszabb távon magas szinten tartotta a bérlakások iránti igényt és keresletet. A téglagyárát a Buziási úton üzemeltető vállalkozó a területet, amelyről a nyersanyagot, az agyagréteget kitermelte, telkesítette és a házhelyeket jutányos áron eladta alkalmazottainak, hogy szerény hajlékokat építsenek családjaik számára. Így jött létre a nevét viselő Kunztelep. Hosszú időn át egyébként Kunz József és örökébe lépett fia, Kunz Károly is családostul a téglagyáruk telepén, a Buziási út 18. szám alatt lakott. Nem költöztek be a tulajdonosokként emelt és bírt impozáns bérpaloták egyikébe sem, Kunz József hozta tető alá az Andrássy út 4. szám alatti eklektikus-historizáló, masszív összhatású bérházat is, amelynek egyik lakásába 1895-ben bekövetkezett elhunyta után örököseként özvegye Kunz Rozina (1842–1925) rendezkedett be. A bérházban lakott a 20. század elején Deutsch Rezső női divatáru-kereskedő, Már Szilárd postafőtiszt, Lya Flóra postakézbesítő és Fritz Lajos pénzügyi hivatalnok. Az 1948-as államosítás előtt Lebovits Hermann volt a bérház tulajdonosa.
Nevezetessé az épületet igazából a padlástere avatta. A külföldi tanulmányútjaikról – amelyek során nemcsak művészi ismereteiket gyarapították és mélyítették el, nemcsak a legkorszerűbb törekvésekkel, az avantgard irányzatokkal ismerkedtek meg s jegyezték el maguk, hanem számos gyakorlati, művészetszervezési, képzési tapasztalattal, tudásanyaggal is gyarapodtak, felvérteződtek – Temesvárra visszatért tettrekész pályakezdő, ifjú tehetségeknek sikerült egy nűvésztanyát teremteniük az Andrássy út 4. szám alatti bérház III. emeletén.
A szibériai hadifogság után a moszkvai szépművészeti akadémiára került eredeti tehetségű szobrászművész, Gallas Nándor (1893–1949) hazatérte után majdnem egy évet Németországban töltött a drezdai Der Weg szabadiskola tagjaként. Drezdában, Münchenben és Párizsban járt tanulmányúton temesvári műpártolók és mecénások támogatásával az 1920-as évek elején a Réti-tanítvány festőművész, Varga Albert (1900–1940). Székelykereszúrról, ahol rajzot oktatott a tanítóképzőben, tért vissza a Bánság szívébe a Nagyszentmiklóson született Kóra-Korber Nándor (1897–1953), aki grafikusként, illusztrátorként, karikaturistaként, festőként és iparművészként. Hármójukban érlelődött meg az eszme, hogy művészképző szabadiskolát alapítsanak Temesváron. Sikerült megnyerniük a bérház új tulajdonosainak beleegyezését, jóváhagyását, hogy az ingatlan padlásterét manzárdosítsák, átalakítsák, műtermeket, alkotóműhelyeket képezzenek ki, rendezzenek be. A belsőépítészeti munkákat, a helyiségek bebútorozását és dekorálását maguk az oktató-művészek végezték, akik fel akarták élénkíteni a Béga-parti város művészi és művészeti életét, amelyre – megítélésük szerint – ráfért a frissítés, az új irányvétel.
A „műterem-házat” a szabadiskola megnyitása előtt felkereste a Temesvári Hírlap riportere, aki az újság 1926. november 18-i számában a következőket írta az Andrássy út 4. szám alatti bérház felső szintjéről: „Először a feljárat artisztikus megoldása lepi meg a látogatót. A csigalépcső toronyszerű kiképzését festett üvegablakok dekorálják, kellemes színű, puha szőnyeg csíkoz fel a kanyarodóknál az előszobába, ahol sötétzöld klubfotelek és finom megoldású lámpák teszik barátságossá az előszobát. Néhány, lépésre nyílik a két művész terme. Manzárdszobák, illetve nagy termek ezek, hatalmas ablakokon zuhannak be a késő őszi nap aranykévéi s meleg derűt árasztanak a vásznak, képek, rajzok műhelyeiben. Varga éppen egy hatalmas vásznat fest, modellja tagbaszakadt, borostásképű, termetes munkás, áhítattal, öntudatosan nézi, hogyan festi a mester egymás mellé a sok ragyogó húst, amiből a végén az ő külső képe alakul ki. Kóráéknál ketten serénykednek. Szőnyeg készül, batikot festenek, könyveket kötnek, rézkarcot húznak le. Vidáman, jókedvűen folyik a munka lázasan, rajongva beszélnek szép céljaikról…”
Szándékaikat, célkitűzéseiket a művészképző alapítói, vezetői vázolták: „Foglalkozni és foglalkoztatni akarunk a művészetek elméleti és gyakorlati oktatásának minden ágával. Esti és nappali tanfolyamokon festést, rajzolást és iparművészetet tanítunk. A tehetséget akarjuk észrevenni, és okosan fejleszteni. A művészet szép értelmét hirdetjük, kis történeti és esztétikai előadásokkal. Kiállításokat fogunk rendezni az összes helyi művészek munkáinak bemutatásával és bemutatjuk növendékeink haladását is ifjúsági kiállításokon. Rendezünk gyemek-kiállításokat és így világos áttekintésre adunk alkalmat a dilettantizmusról és a fejlesztett tehetségről.”
Felkereste a Temesvárott újdonságnak számító létesítményt a Vuchetich Endre szerkesztette Déli Hírlap riportere, Andorás (id. Kubán Endre) is, aki az újság 1926. november 29-i számában számolt be a fiatal művészek vállvetett közös munkájáról, nagyszerű megvalósításáról. „Eltávolítottak minden útban álló gerendát, falakat emeltek, padmalyt vakoltak a tetőzet alá és pompás felső világitású műtermeket csináltak itt. A második emeletre vivő lépcső barnára festett, szőnyeges, az egyik oldalán üvegfestésű ablak, a másik oldalán a kanyarulatnál a falban egy mécses világít ugyancsak üvegfestésen keresztül. Fent az emeleten virágdíszes kis előtér fogadja a vándort. Onnan négy-öt ajtó hat műterembe nyílik. Ezek közül kettő olyan nagy, hogy szinte kisebbfajta táncteremnek is beillik.”
A külföldet járt, kivételes tehetségű 26 esztendős festőművész, Varga Albert szorgalmazására és neve alatt kezdte meg tevékenységét 1926 őszén a művészképző szabadiskola Temesvárott az Andrássy út 4. szám alatti műtermekben. Közel 30-an iratkoztak be, s látogatták a délutáni és esti kurzusokat, foglalkozásokat. A növendékek a tréfás kedvű, bohém-vérű „Varga Berci festőművész feltétlenül célszerű metódusa alapján” rajzot, táj-, akt- és portréfestést tanultak. Az oktatók – a totumfaktum Varga Albert mellett a grafikus Kóra-Korber Nándor és a szobrász Gallas Nándor – arra törekedtek, hogy a növendékekben megnyilatkozó egyéni hajlamot erősítsék, pallérozzák és fejlesszék ki a lehető legnagyobb művészi tökélyig. Barátai – Gallas Nándor és Kóra-Korber Nándor – személyében kiváló, ügybuzgó munkatársakra akadt Varga Albert. A vígkedélyűség, a mérhetetlen szorgalom rokonította a nagyszerűen rajzoló grafikussal, karikatúristával, festővel, illusztrátorral, lap- és reklámszerkesztővel a Nagyszentmiklóson született félszemű Kóra-Korber Nándorral, a Szántó György szerkesztette Periszkóp és több más lap megbecsült munkatársával. Visszafogottabb, rezignáltabb volt Gallas Nándor, aki a műtermét fölkereső barátjának, a festőművész Papp Aurélnek mondta: „Hidd el, nincs az én életemből semmi, amit el lehetne mondanom. A nélkülözés, a munka, a szenvedés, a keresés és az állandó küzdelem . . . ezek nem megírni valók.” A lelkét, a közérzetét megülő gondok, keserűségek megviselték, de nem tették teljesen búskomorrá, nem vetette meg a baráti együttléteket, az oldottabb beszélgetéseket, alkalmanként a búfelejtető mulatozást sem. Nemcsak alkottak és oktattak a műhelyekben, hanem hosszabb-rövidebb ideig Kóra-Korberék és mások is a padlástérben laktak. Ebédet a fiatal művészeknek Varga Albert csupaszív édesanyja főzött.