Sokat ígérően kezdte és eredményesen folytatta tevékenységét az Andrássy (most: 1919 Augusztus 3.) sugárút 4. szám alatti bérház padlásterében a Varga Albert, Kóra-Korber Nándor és Gállás Nándor alapította és vezette művészképző szabadiskola. Már az első kurzus végén a tanítványok munkáiból műtermi kiállítást rendeztek, amelyet Temesvár főpolgármestere, kultúrtanácsosa, továbbá a Béga-parti város művészeti életének több számottevő tagja is megtekintett. A látogatók elragadtatással, a legnagyobb elismerés hangján dicsérték az elért eredményeket. Év végén, a téli ünnepek időszakában megrendezték a szabadiskola nagytermében a Temesváron élő és alkotó képzőművészek első csoportos kiállítását, amelyen a Bánság szinte valamennyi reprezentatív festője, grafikusa és szobrásza részt vett: a szervezők, a „házigazdák” mellett Szuhanek Oszkár, Franz Ferch, Kristóf Krausz Albert, Sinkovich Dezső, Anton Bungescu, Solymosi Adolf mutatta be alkotásait.
A nagy hozzáértéssel berendezett kiállítóterem egy esztendő termésének, eredményeinek felvonultatásával, prezentálásával a temesvári kultúra jelentős, mértékadó művészi bázisává vált. „Varga Albert szintén mintegy tíz képpel szerepel. A kirobbanó erőnek vad nyugtalansága valósággal izzik minden képén és komor erővel domborodik ki, szinte megragad és lenyűgöz. Még ott is, ahol a téma, teljesen könnyű és vidám, Varga mélységekben kutató ecsetje, vagy rajzonja hatalmas kozmikus erőket lendít a képsíkra és belekap a néző bensejébe. Rengeteg mondanivalója szinte kibuggyan a keretekből és ott hullámzik tovább a kép mögött, mintegy belekapcsolódó és elszakíthatatlan jelenség, a végtelen életfolyamatban” – írta a Temesvári Hírlap 1926. december 31-i számában Temesvári festők kollektív kiállítása címen közölt beszámolójában Ráth Kátoly (1903–1985).
A sikeres indulás garantálta a szabadiskola fenntartását, továbbéltetését. A második kurzust 1927. szeptember 25-én kezdték. Örvendetesen megugrott a beiratkozottak száma. Közöttük volt a később hivatásos alkotóművésszé vált Gál András, Orgonás András, Gál Anna, Lausch Gyula is. Az oktatói gárda Podlipny Gyula (1898–1991) festő- és grafikusművésszel, Varga Albert főiskolai évfolyamtársával gyarapodott, akit életkörülmányeinek szerencsétlen alakulása sodort Temesvárra s „marasztott”élete végéig a Bánság fővárosában. Szülőhelyéről, Budapestről érkezett Temesszentandrásra, ahová a római katolikus templom festményeinek konzerválására, felújítására hívták meg. Megérkezése előtt pár nappal meghívója, a község körorvosa váratlanul elhunyt. Szorult helyzetében akadémista kollegáját, művésztársát, az ugyancsak Réti-növendék Varga Bercit kereste meg, aki szülővárosában, Temesvárott élt, festett és tanított. Barátságos, segítőkész fogadtatásban részesült. Varga Albert befogadta műtermébe, ahol szállást is biztosított számára s oktatóként is maga mellé vette. Főként az esti festőtanfolyamon gyakorta helyettesítette a „Mestert”. Majd miután Varga Albert elhagyta Temesvárt, Podlipny Gyula vezette a kurzust s a festészetet Szuhanek Oszkárral (1887–1972) karöltve tanította.
A szabadiskola három művészpedagógusa, kiemelkedő alkotóegyénisége – a festő Varga . Albert, a szobrász Gallas Nándor és a grafikus Podlipny Gyula – képviselte Temesvárt 1930-ban a Barabás Miklós Céh kolozsvári bemutatkozó kiállításán. Prezentált igényes összeállításaik művészkörökben is feltűnést keltettek, visszhangos sikert arattak. Az Erdélyi Helikon1930/5. számában Lakatos Imre elragadtatással méltatta jelentkezésüket, nagyszerű szereplésüket. A pasztelljeivel és rajzaival a második termet szinte teljesen elfoglaló Podlipny Gyula grafikus-festőről írta: Podlipny sajátságosan elmélyült egyéniség, aki alighanem sok lelki szenvedés után érkezett el a keserű miszticizmusig, mely ezekről a kifinomodott egyszerűséggel megcsinált kis képekről szól hozzánk. Podlipny művei előtt nem mehet el könnyen az ember. Meg kell állani itten, mert melódiát hallunk belőlük; ezek a rajzok énekelnek. Ilyen melódiát rajzokból csak igazi művész tud kicsalni, mások rajzai nem énekelnek akkor sem, ha a legharmonikusabb színekkel rakják tele. Podlipny műveiből azonban ömlik a kantiléna. Kis mértékben mér, de az elmélyült ember mértékével, mely befelé a végtelenségig nyúlik meg.” Műelemzése utolsó bekezdéseiben Varga Albert festményeinek és Gallas Nándor szobrászatának kvalitásait, művészi erényeit, esztétikai értékeit hangsúlyozta, domborította ki Lakatos Imre. „Varga Albert szintén érett, erős tehetségű művész, akiről pár beküldött képe után is megállapíthatjuk, hogy méltán követel magának helyet az erdélyi festők első sorában. Utoljára maradt beszámolónkban a kiállítás egyik legerősebb tehetsége, Gallas Nándor szobrász. Gallas rendkívül gazdag skálájú, erős tehetségű szobrász. Bensőséges gyöngédségtől a momentalitásig, a dekorációtól az elmélyült drámai hatásokig, minden területen elsőrangút alkot. És sehol nyoma nincs nála az annyira megszokott közhelyeknek, melyek a szobrászatban még elmaradhatatlanabbul jelentkeznek folyton újra, mint a festészetben. Gallas modern művész, ennek a kifejezésnek legjobb értelmében. Formanyelve tömör, tiszta, világos; mondanivalói értékesek; látása az igazi szobrász plasztikus látása, mely soha nem téved idegen területekre. Kár, hogy hiányzanak számára a nagyobb feladatok, mert a monumentális szobrászatban is bizonyára kiválót alkotna. A kiállításra beküldött szobrai legszigorúbb kritikai mérték szerint is, kivétel nélkül elsőrangú dolgok.” Érdemes talán a Papp Aurél frappáns megjegyzéslt is idézni: „. . . Gallas egyike a rendkívüli tehetségeknek. Ura mesterségének s öntudatos művészetében. Kimondhatatlan munkabírását csak azért kapta a természettől, amiért a tehetségét”.
A fémmunkás Gallas Pál és Dietl Mária Anna gyermekeként Temesvárott világra jött Gallas Nándor szülővárosa Állami Fa- és Fémipari Szakiskolájában asztalosnak tanult. Faszobrászatra, mintázásra Sipos András oktatta, aki továbbtanulásra bíztatta. Édesapja folyamodványára, kérésére kapott ösztöndíjat Temesvár szab. kir. város tanácsától. A budapesti Iparművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Maróti Géza, Mátrai Lajos és Simay Imre voltak a mesterei. Az I. világháború kitöréséig tanársegédként működött a főiskolán. Egyéves frontszolgálat után orosz hadifogságba kerül. A krasznojarszki tábor-városban fogolytársa volt a költő Gyóni Gézának, majd Moszkvában két évet a képzőművészeti főiskolán töltött. Megismerkedett Vlagyimir Majakovszkijjal és Makszim Gorkijjal. Rajzolóként részt vett egy észak-szibériai néprajzi tudományos expedícióban. 1921-ben tért vissza szülővárosába, ahol modern formanyelvű szobraiból megrendezte első egyéni kiállítását. Müncheni és drezdai tanulmányútja után Varga Albert festőművésszel s Kóra-Korber Nándor grafikussal művészeti szabadiskolát nyitott Temesváron. Kariktúrákat rajzolva és publikálva 1923-ban bekapcsolódott a Fajankó című élclap szerkesztésébe. Szobrainak reprodukcióit s rajzait a Temesvári Hírlap,Periszkóp, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Banatul, Analele Banatului és a Havi Szemle közölte. Könyvborítót tervezett Finta Zoltán, Asztalos Sándor, Alma Cornea-Ionescu, ifj. Kubán Endre s más írók köteteihez. Domborművet alkotott Ady Endre egykori temesvári lakóházának, valamint az egykori Temesvári Munkásotthon homlokzatára. Többször is megmintázta Ady Endre és barátja, Varga Albert portréját, s elkészítette Endre Károly költő, Sabin Drăgoi zeneszerző, festőművész Szuhanek Oszkár és felesége mellszobrait. Saját arcmását is megformálta. Legkedveltebb modelljei a táncosnők voltak. I. világháborús emlékműveket tervezett és készített Sándorháza, Csák, Nagyősz, Varjas stb. községek megrendelésére. Ezek napjainkban is sértetlenül állnak. Néhány alkotását, köztük az Ady-emléktáblát is – sajnos – megmocskolták, megcsonkították, kíméletlenül szétverték korunk vandáljai. Tudták, mit cselekszenek! A kubista-konstruktivista szobrászat legjelentősebb romániai képviselője volt. Munkatársa volt az 1930-ban Temesváron megindított A Nap című kérészéletű lapnak. A Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, a Temesvári Szakszervezetek Kultúrtanácsa, a Temesvári Újságíróklub rendezésében több ismeretterjesztő előadást tartott a modern szobrászati törekvésekről, irányzatokról. Képzőművészeti és szépirodalmi írásait a Temesvári Hírlap és a Szántó György szerkesztette Periszkóp című folyóirat közölte. Fellelhető, hozzáférhető szobraiból 1965-ben és 2005-ben Temesvárott emlékkiállítást rendeztek. Túlzás, elfogultség nélkül kijelenthetjük, hogy az 1920-30-as évek romániai magyar képzőművészetének legkiemelkedőbb, legmarkánsabb, legkiforrottabb szobrásztehetsége volt.
Párizsban 1928-ban megrendezett egyéni tárlatának sikere késztette Varga Albertet, hogy minél sűrűbben utazzon Franciaországba s minél tartósabban időzzön a Szajna partján, hogy aztán végérvényesen ott ragadjon. Távolléteikor a temesvári szabadiskolában a festészetet is oktató Podlipny Gyula helyettesítette, majd Szuhanek Oszkár is bekapcsolódott a művészképző tanfolyam oktatóinak csapatába.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
10 October 2024EUR4.9759 RONHUF1.2425 RONUSD4.5521 RONXAU382.9182 RONIdőjárás