Sokat ígérően kezdte és eredményesen folytatta tevékenységét az Andrássy (most: 1919 Augusztus 3.) sugárút 4. szám alatti bérház padlásterében a Varga Albert, Kóra-Korber Nándor és Gállás Nándor alapította és vezette művészképző szabadiskola. Már az első kurzus végén a tanítványok munkáiból műtermi kiállítást rendeztek, amelyet Temesvár főpolgármestere, kultúrtanácsosa, továbbá a Béga-parti város művészeti életének több számottevő tagja is megtekintett. A látogatók elragadtatással, a legnagyobb elismerés hangján dicsérték az elért eredményeket. Év végén, a téli ünnepek időszakában megrendezték a szabadiskola nagytermében a Temesváron élő és alkotó képzőművészek első csoportos kiállítását, amelyen a Bánság szinte valamennyi reprezentatív festője, grafikusa és szobrásza részt vett: a szervezők, a „házigazdák” mellett Szuhanek Oszkár, Franz Ferch, Kristóf Krausz Albert,  Sinkovich Dezső, Anton Bungescu, Solymosi Adolf  mutatta be alkotásait.
A nagy hozzáértéssel berendezett kiállítóterem egy esztendő termésének, eredményeinek felvonultatásával, prezentálásával  a temesvári kultúra jelentős, mértékadó művészi bázisává vált. „Varga Albert szintén mintegy tíz képpel szerepel. A kirobbanó erőnek vad nyugtalansága valósággal izzik minden képén és komor erővel domborodik ki, szinte megragad és lenyűgöz. Még ott is, ahol a téma, teljesen könnyű és vidám, Varga mélységekben kutató ecsetje, vagy rajzonja hatalmas kozmikus erőket lendít a képsíkra és belekap a néző bensejébe. Rengeteg mondanivalója szinte kibuggyan a keretekből és ott hullámzik tovább a kép mögött, mintegy belekapcsolódó és elszakíthatatlan jelenség, a végtelen életfolyamatban” – írta a Temesvári Hírlap 1926. december 31-i számában Temesvári festők kollektív kiállítása címen közölt beszámolójában Ráth Kátoly (1903–1985).
A sikeres indulás garantálta a szabadiskola fenntartását, továbbéltetését. A második kurzust 1927. szeptember 25-én kezdték. Örvendetesen megugrott a beiratkozottak száma. Közöttük volt a később hivatásos alkotóművésszé vált Gál András, Orgonás András, Gál Anna, Lausch Gyula is. Az oktatói gárda Podlipny Gyula (1898–1991) festő- és grafikusművésszel, Varga Albert főiskolai évfolyamtársával gyarapodott, akit életkörülmányeinek szerencsétlen alakulása sodort Temesvárra s „marasztott”élete végéig a Bánság fővárosában. Szülőhelyéről, Budapestről érkezett Temesszentandrásra, ahová a római katolikus templom festményeinek konzerválására, felújítására hívták meg. Megérkezése előtt pár nappal meghívója, a község körorvosa váratlanul elhunyt. Szorult helyzetében akadémista kollegáját, művésztársát, az ugyancsak Réti-növendék Varga Bercit kereste meg, aki szülővárosában, Temesvárott élt, festett és tanított. Barátságos, segítőkész fogadtatásban részesült. Varga Albert befogadta műtermébe, ahol szállást is biztosított számára s oktatóként is maga mellé vette. Főként az esti festőtanfolyamon gyakorta helyettesítette a „Mestert”. Majd miután Varga Albert elhagyta Temesvárt, Podlipny Gyula vezette a kurzust s a festészetet Szuhanek Oszkárral (1887–1972)  karöltve tanította.
A szabadiskola három művészpedagógusa, kiemelkedő alkotóegyénisége – a festő Varga . Albert, a szobrász Gallas Nándor és a grafikus Podlipny Gyula – képviselte Temesvárt 1930-ban a Barabás Miklós Céh kolozsvári bemutatkozó kiállításán. Prezentált igényes összeállításaik művészkörökben is feltűnést keltettek, visszhangos sikert arattak. Az Erdélyi Helikon1930/5.  számában Lakatos Imre elragadtatással méltatta jelentkezésüket, nagyszerű szereplésüket. A pasztelljeivel és rajzaival a második termet szinte teljesen elfoglaló Podlipny Gyula grafikus-festőről írta: Podlipny sajátságosan elmélyült egyéniség, aki alighanem sok lelki szenvedés után érkezett el a keserű miszticizmusig, mely ezekről a kifinomodott egyszerűséggel megcsinált kis képekről szól hozzánk. Podlipny művei előtt nem mehet el könnyen az ember. Meg kell állani itten, mert melódiát hallunk belőlük; ezek a rajzok énekelnek. Ilyen melódiát rajzokból csak igazi művész tud kicsalni, mások  rajzai nem énekelnek akkor sem, ha a legharmonikusabb színekkel rakják tele. Podlipny műveiből azonban ömlik a kantiléna. Kis mértékben mér, de az elmélyült ember mértékével, mely befelé a végtelenségig nyúlik meg.” Műelemzése utolsó bekezdéseiben Varga Albert festményeinek és Gallas Nándor szobrászatának kvalitásait, művészi erényeit, esztétikai értékeit hangsúlyozta, domborította ki Lakatos Imre. „Varga Albert szintén érett, erős tehetségű művész, akiről pár beküldött képe után is megállapíthatjuk, hogy méltán követel magának helyet az erdélyi  festők első sorában. Utoljára maradt beszámolónkban a kiállítás egyik legerősebb tehetsége, Gallas Nándor szobrász. Gallas rendkívül gazdag skálájú, erős tehetségű szobrász. Bensőséges gyöngédségtől a momentalitásig, a dekorációtól az elmélyült drámai hatásokig, minden területen elsőrangút alkot. És sehol nyoma nincs nála az annyira megszokott közhelyeknek, melyek a szobrászatban még elmaradhatatlanabbul jelentkeznek folyton újra, mint a festészetben. Gallas modern művész, ennek a kifejezésnek legjobb értelmében. Formanyelve tömör, tiszta, világos; mondanivalói értékesek; látása az igazi szobrász plasztikus látása, mely soha nem téved idegen területekre. Kár, hogy hiányzanak számára a nagyobb feladatok, mert a monumentális szobrászatban is bizonyára kiválót alkotna. A kiállításra beküldött szobrai legszigorúbb kritikai mérték szerint is, kivétel nélkül elsőrangú dolgok.” Érdemes talán a Papp Aurél frappáns megjegyzéslt is idézni: „. . . Gallas egyike a rendkívüli tehetségeknek. Ura mesterségének s öntudatos művészetében. Kimondhatatlan munkabírását csak azért kapta a természettől, amiért a tehetségét”.
A fémmunkás Gallas Pál és Dietl Mária Anna gyermekeként Temesvárott világra jött Gallas Nándor szülővárosa Állami Fa- és Fémipari Szakiskolájában asztalosnak tanult. Faszobrászatra, mintázásra Sipos András oktatta, aki továbbtanulásra bíztatta. Édesapja folyamodványára, kérésére kapott ösztöndíjat Temesvár szab. kir. város tanácsától. A budapesti Iparművészeti Főiskolára iratkozott be, ahol Maróti Géza, Mátrai Lajos és Simay Imre voltak a mesterei. Az I. világháború kitöréséig tanársegédként működött a főiskolán. Egyéves frontszolgálat után orosz hadifogságba kerül. A krasznojarszki tábor-városban fogolytársa volt a költő Gyóni Gézának, majd Moszkvában két évet a képzőművészeti főiskolán töltött. Megismerkedett Vlagyimir Majakovszkijjal és Makszim Gorkijjal. Rajzolóként részt vett egy észak-szibériai néprajzi tudományos expedícióban. 1921-ben tért vissza szülővárosába, ahol modern formanyelvű szobraiból megrendezte első egyéni kiállítását. Müncheni és drezdai tanulmányútja után Varga Albert festőművésszel s Kóra-Korber Nándor grafikussal művészeti szabadiskolát nyitott Temesváron. Kariktúrákat rajzolva és publikálva 1923-ban bekapcsolódott a Fajankó című élclap szerkesztésébe. Szobrainak reprodukcióit s rajzait a Temesvári Hírlap,Periszkóp, Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Banatul, Analele Banatului és a Havi Szemle közölte. Könyvborítót tervezett Finta Zoltán, Asztalos Sándor, Alma Cornea-Ionescu, ifj. Kubán Endre s más írók köteteihez. Domborművet alkotott Ady Endre egykori temesvári lakóházának, valamint az egykori Temesvári Munkásotthon homlokzatára. Többször is megmintázta Ady Endre és barátja, Varga Albert portréját, s elkészítette Endre Károly költő, Sabin Drăgoi zeneszerző, festőművész Szuhanek Oszkár és felesége mellszobrait. Saját arcmását is megformálta. Legkedveltebb  modelljei a táncosnők voltak. I. világháborús emlékműveket tervezett és készített Sándorháza, Csák, Nagyősz, Varjas stb. községek megrendelésére. Ezek napjainkban is sértetlenül állnak. Néhány alkotását, köztük az Ady-emléktáblát is – sajnos – megmocskolták, megcsonkították, kíméletlenül  szétverték korunk vandáljai. Tudták, mit cselekszenek! A kubista-konstruktivista szobrászat legjelentősebb romániai képviselője volt. Munkatársa volt az 1930-ban Temesváron megindított A Nap című kérészéletű lapnak. A Bánsági Magyar Közművelődési Egyesület, a Temesvári Szakszervezetek Kultúrtanácsa, a Temesvári Újságíróklub rendezésében több ismeretterjesztő előadást tartott a modern szobrászati törekvésekről, irányzatokról. Képzőművészeti és szépirodalmi írásait a Temesvári Hírlap és a Szántó György szerkesztette Periszkóp című folyóirat  közölte. Fellelhető, hozzáférhető szobraiból 1965-ben és 2005-ben Temesvárott  emlékkiállítást rendeztek. Túlzás, elfogultség nélkül kijelenthetjük, hogy az 1920-30-as évek romániai magyar képzőművészetének legkiemelkedőbb, legmarkánsabb, legkiforrottabb szobrásztehetsége volt.
Párizsban 1928-ban megrendezett egyéni tárlatának sikere késztette Varga Albertet, hogy minél sűrűbben utazzon Franciaországba s minél tartósabban időzzön a Szajna partján, hogy aztán végérvényesen ott ragadjon. Távolléteikor a  temesvári szabadiskolában a festészetet is oktató Podlipny Gyula helyettesítette, majd Szuhanek Oszkár is bekapcsolódott a művészképző tanfolyam oktatóinak csapatába.