Festő-építész és a művészpedagógus
Dolgozott a „Művészek Házában” a festőművész-építész Kristóf-Krausz Albert (1892–1958) is. A Béga-parti városban jött a világra 1892. április 19-én. Középfokú tanulmányait a Temesvári Állami Főreáliskolában végezte, amelynek a jeles hely- és művészettörténész, dr. Berkeszi István volt az igazgatója. Az érettségi vizsga sikeres letétele után a müncheni műegyetem építészeti karára iratkozott be, ahol a modernista irányzat elkötelezett híve, Theodor Fischer volt a tanára, aki mély és tartós befolyást gyakorolt gondolkodására, művészi irányvételére és kibontakozására. 1915-ben abszolválta a főiskolát. Friss diplomásként nyomban besorozták az osztrák-magyar hadseregbe, s a frontra vezényelték. Hadmérnökként szolgált a harctereken. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése, a forradalmak és Temesvár szerb megszállása után visszatért szülővárosába. Az I. világháborút követő gazdasági válság, a trianoni békediktátumot követő letargia, lelki és anyagi megtorpanás közepette az építkezési kedv is erősen pangott, szinte teljesen elmaradt. A fiatal építészt, Kristóf-Krausz Albertet sem halmozták el busásan jövedelmező megrendelésekkel. A kedvezőtlen körülmények kezébe kényszerítették a ecsetet, mivel a bajor fővárosban építész-növendékként a rangos képzőművészeti akadémia kurzusaira is be-bejárogatott. A Bánság fővárosában 1919ben nyitotta meg pályája első egyéni tárlatát, amelyet 1923-ban egy csoportos kiállításon való szereplés követett.
Megfestette barátai – a költő Endre Károly, Else Kornis, a műfordító-publicista Franyó Zoltán, a lapszerkestő-újságíró, Jovánovity Dobrivoj, Kalotai Gábor, Pogány László, Szirmai László, a szobrász Gallas Nándor, a festő Eminet János, a grafikus , a zongoraművész Leo, a festőművész-sógora, Litteczky Endre – arcképeit valamint több temesvári ügyvéd, gyáros, hivatalnok és kereskedő portréit. Művészi felkészültségét, jártasságát 1929-1932 között Berlinban gazdagította, tökéletesítette, Hazatértét s a gazdasági világválság elmúltát követően Romániában és Temesváron is javultak a közállapotok, visszatért az építkezési kedv és hajlam, Kristóf-Krausz Albertet is elhalmozták megrendelésekkel a befektetők és a magánszemélyek. Alig tudott eleget tenni a megbízatásoknak, a feladatoknak. Több tucat családi villát, tömbházat, közhasznú épületet tervezett modernista stílusban. Németországi tanulmányútja után hansúlyozottabban a geometriai formák és dísztelen síkok használatára, érvényesítésére összpontosított. A puritán stílust „új objektivitásnak” (Neue Sachlichkeit) nevezték. Az általa tervezett épületek homlokzatain kis feliratos fémtáblácskán Kristóf-Krausz Albert nevét is feltüntette, megörökítette. Ezek közül jónéhány napjainkig megőrződött, sokakat – sajnos! eltüntettek. Dinamikus és kifejező formanyelvű festményeit az 1930-as években kiállításokon is rendszeresen bemutatta. A könyvgrafika műfajában is kamatoztatta rajzkészségét, talentumát. Borítókat rajzolt a szerkesztette köteteihez és a Moravetz Zeneműkiadó által nyomtatásban megjelentetett partitúrákhoz. Műkritikái, úti élménybeszámolói, műtermi műhely-vallomásai, közérdekű nyilatkozatai a Temesvári Hírlap, a Keleti Újság, az Új Ember, a Heti Magazin, a Déli Hírlap, a Brassói Lapok, 1944 után pedig a Szabad Szó, A Világ, és című lapokban jelentek meg Kristóf-Krausz Albert életművét olyan temesvári épületek alkotják, mint az Eminescu utca 5. szám alatti, a 700as piac és a Párizs utca sarkán magasodó épülettömbök, az Ofcea utca 5-ös, Al. Borza utca 8., 9., 13., a C.D. Loga sugárút 10. és 16., a Take Ionescu sgt. 1. és 9., Victor Babeș bulvárd 2. házszámú családi villája. Az 1935ös esztendőben tervezte meg a piarista főgimnáziumnak szánt telekre emelt Carlton (ma: Cina-Banatul) szállót, dr. Freund szanatóriumát a Mária királyné 12. szám alatt, dr. Kohn Sámuel bérházát az 1919. Augusztus 3 sgt. 31. szám alatt. Az 1930-as évek derekán Kristóf-Krausz Albert Temesvár legfölkapottabb és legtermékenyebb műépítésze volt. A Rózsaparkot szegélyező hangulatos Al. Borza utcában valamint a keresztutcákban a modernista stílusú villák övezetét, impozáns együttesét tervezte és valósította meg, Következetesen érvényesítette esztétikai felfogását, modernista törekvéseit és eszményeit, de a kompromisszumos megoldásoktól sem zárkózott el. A megrendelők elképzeléseit, igényeit és akaratát is szem előtt tartotta, meszszemenően respektálta. Épületeinek némelyike épp ezért eléggé eklektikusra, kevert stílusúra sikeredett. A két világháború közötti évtizedekben kiépített zónának mindenképpen jellegzetes arculata, egységes karaktere és mutatós összképe volt. Az 1990. után viszszaigényelt, majd gyorsan eladott villák egy részét az akkori polgármester és városi főépítész jóváhagyásával, közreműködésével az átlagosnál valamivel sötétebb bőrű új tulajdonosok palotásították, faragott mészkővel burkolták, kivetkőztették eredeti formájukból. Tettükért, megbocsáthatatlan cselekedetükért – tudomásunk szerint – ezidáig senkit sem vontak felelősségre. A villák tervezője Kristóf-Krausz Albert foroghat a sírjában a Lippai úti zsidó temetőben.
Házukat is 1944. június 16-17-én virradó éjszaka, amikor az angol-amerikai légierő Temesvárt bombázta, találat érte. A fedél nélkül maradt házaspárnak – Kristóf-Krausz Albertnek és Hamburgban született német feleségének, Ernának – gyülvészi Dadányi Renáta (1889–1983), a Mélynádason birtokos bánsági nemes család sarja nyújtott menedéket a Vadászerdői úti házában. A szalonban kaptak fekvőhelyet.
Műkritikákat, tárlat-krónikákat, művészeti eszmefuttatásokat közölt a temesvári újságok hasábjain. Nyomtatásban is megjelentette 1945-ben Temesvár városrendezési tervének analízise. Felolvasva az „AGIR” Tanulmámyi Körében 1945. május 18-án című előadásának szövegét. Megkísérelt megkapaszkodni, helyet találni a 2. világháború utáni feltételek között. Próbálkozásai sorra kudarcot vallottak. Kizsákmányoló burzsujnak minősítették: lakását, házát, tervezőirodáját államosították, elvették. Épületeket osztályidegenként nem tervezhetett, nem folytathatta alapmesterségét. Kénytelen volt kizárólag a festészetnek szentelni minden idejét és energiáját. Nagyon sok arcképet festett és rajzolt. Nem engedték, hogy a megyei tervezőhivatal – a későbbi IPROTIM – alkalmazza. Nehéz körülmények között éltek az Andrei Mureșanu utca 6. szám alatti 2 szobás lakásukban.. Bukarestbe került, és a kulturális élet irányításában magas funkciókat betöltő temesvári művészbarátai – Bánlaki Szőnyi István, Szobotka András – segítették a legnehezebb periódusok átvészelésében. Támogatásukkal szegődhetett meghatározott időre a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezete ügyintézőjévé. Az építész-festő Kristóf-Krausz Albert 1958. december 18-án hunyta le örökre a szemét. Festményei, grafikái és épségben hagyott épületei dacolnak az idővel, az elmúlással és őrzik, átmentik emlékét.
A Temesvárra az 1950-1960-as években a kolozsvári és a bukarest főiskolákról kirajzott ifjú művésztehetségek első hírnöke, a szó tényleges és átvitt értelmében is elkötelezett szálláscsinálója Aurel Breilen (19292006) festőművész volt, aki a kolozsvári szépművészeti akadémia diplomájával a tarsolyában 1955-ben érkezett a Bánság fővárosába. Kezdő tanárként a lugosi népművészeti iskolában oktatott, műtermet azonban Temesvárott, a Regatta Csónakázó Klub Székely László tervezte „hajóházában” kapott. Kapcsolatai révén sikerült kijárnia, hogy a felső utasításra létrehozott 3 éves Tanárképző Főiskola keretében rajz-tagozat is létesüljön, amelynek 1960-1979 között tanszékvezető tanára volt. A tanárképzőt 1979-ben felszámolták, megszüntették. Aurel Breilean tanártársaitól eltérően oktatóként továbbra is a Temesvári Tudományegyetem oktatója maradt. Amikor az 1989-es változások következtében lehetőség nyílt a diktatúra által szétzilált felsőoktatási rendszer újraszervezésére, restabilizárására, újraindítására, Aurel Breilean volt az, aki minden szinten küzdött, síkra szállt a művészeti oktatás újrasarjasztatásáért a Bánság szívében. Beadványokat, kérvényeket írt és menesztett a fővárosba, ahova többször személyesen is felutazott, hogy érveljen, hogy győzködjön és követeljen. Első fázisban kiharcolta, hogy a filológiai kar keretében rajztanárképző kar induljon. A tanári kar együtt volt, készen állt, csak elenyészően kevesen hagyták el Temesvárt a tanárképző megszüntetése után. Az igazi áttörést, diadalt az 1990-es esztendő hozta, amikor festészeti, grafikai, szobrászati, iparművészeti és pedagógiai szakágakkal megalakult a képzőművészet és design fakultás, amelyet 1990-1994 között dékánként Aurel Breilean vezetett. Alkotóműhelye az 1919. Augusztus 3. sugárút 4. szám alatt volt, ahol Aurel Ciupe, Catul Bogdan és Petre Abrudan tanítványaként alkotótársainál jobban kötődött a piktúra hagyományaihoz, a valósághű ábrázoláshoz, a színek harmóniájához. Csak ritkán engedett teret a geometrizált formáknak, a tompított, a visszafogottabb árnyalatoknak.