„Nagy-Temesvár első kőműveseinek egyike”

A Nagy-Romániában érvényben levő rendelkezések értelmében a 65. életévét betöltött Gokler Antal belvárosi tanítónak és iskolaigazgatónak, „negyvenöt évi ernyedetlen tanügyi munkásság után” 1925 szeptemberében nyugdíjba kellett vonulnia. Fizikai és egészségi állapota, munkaereje és kedve töretlen volt, alkalmassá tették volna oktatói tevékenysége tovább folytatására. Jó pedagógusként, alaposan felkészült. gazdag tapasztalú és nagytudású iskolamesterként szerzett elismerést és hírnevet. A gyermeknevelés valóságos művészeként tisztelték, tartották számon. „Az egész Bánság szomorúan veszi tudomásul távozását, hisz generációk nőttek fel a keze alatt ennek a kiváló, nagyszívű embernek, kinek nem volt ellensége, csak barátja. Neve messzi ismert, dicsőséget szerzett a magyar dalnak hosszú és eredményes működésével, a Magyar Dalárda élén, mely évek óta gyűjti vezetése alatt az első díjakat és a közelmúltban is öregbítette régi hírnevét. Élete műve összeforrt e város történetével, s egyike volt ama régi nagy polgároknak, kik megadták a nyolcvanas-kilencvenes években Temesvárnak azt a különös színt, azt a lokálkulőrt, mely egy más városban sem volt fellelhető ama régi időkben, mikor a komoly műveltség és a belső európéerség még meglehetős ritka fogalom volt. Nagy-Temesvár első kőművesei közé tartozott. Ha távozik is Gokler Antal a közélet porondjáról, nem dobjuk nevét a feledés ölébe, hanem megőrizzük, mert meg kell őriznünk azt példaként, hogy tanítson, neveljen. – méltatta Gokler Antal érdemeit 1925. október 1-jei számában a Déli Hírlap. ”Csak az iskolai katedrától vett búcsút Gokler Antal 1925-ben. A közéletből nem vonult vissza, a karnagyi dobogótól, a dirigensi pálcától nem vált percig sem meg. Sőt, egyre jelentősebb és tevékenyebb szerepeket vállalt, töltött be a bánsági és erdélyi magyarság politikai, közösségi és közművelődési mozgalmaiban.
Gokler Antal, akinek a nevéhez kötődött az 1903-ban alakult kórus történetének legdicsőségesebb korszaka, 1907-ben vette át a Temesvári Magyar Dalárda művészi irányítását, amit aztán példamutató hozzáértéssel, magasfokú művészi igényességgel 1927-ig látott el.
Éles nemzedékbeli és személyi ellentétek, kibékíthetetlen egyenetlenségek támadtak a Temesvári Magyar Dalárda berkeiben az 1920-as évek derekán. A fiatal dalárdisták Wetzer János és Irsay Nándor vezette csoportja renitenskedett, “semmivel sem volt megelégedve, bírált, gáncsoskodott” csaknem teljesen megbénítva, ellehetetlenítve a nagymúltú kulturális intézmény működését. A torzsalkodás hónapokig elhúzódott, a fegyelem fellazult. A kialakult áldatlan helyzetben látva, hogy minden erőfeszítése, áldozata, minden hozzáértése, serkentése és buzgalma hajótörést szenved, Gokler Antal karnagy önkéntesen lemondott állásáról. A veszteséget az újjászerveződött kórus csak nehezen tudta pótolni.
Kenyértörésig mélyült, mérgesült a konfliktus Gokler Antal és az Országos Magyar Párt (OMP) Temes-Torontál megyei szervezetének vezetősége között. Az 1927. július 7-re és 10-re kiírt parlamenti választások végletesen megosztották a romániai magyar politikusokat: három főirányzat alakult ki a megkötendő választási paktumok partnereinek megválasztására vonatkozóan. A Bernády György marosvásárhelyi polgármester vezette reformcsoport a Nemzeti Liberális Párttal való kartellezést szorgalmazta mellőzve, figyelmen kívül hagyva azt az erkölcsi lehetetlenséget, hogy a OMP nem szerepelhet egy listán a betegesen magyargyűlölő, Anghelescuval. Az OMP másik szárnya az erdélyi helyzetet és viszonyokat jobban ismerő Nemzeti Parasztpárttal való összefogásra hajlott. A lengyelországi németek és ukránok, illetve az olaszországi szlovénok és németek példáját követve kötöttek paktumot a romániai magyarok és németek, amelynek támogatását az országban élő ukránok, bolgárok és törökök is megígérték. A Kisebbségi Blokk alapító-okmányát, amelyet Bethlen György és Hans Otto Roth írt alá, 1927. június 16-án hagyta jóvá az OMP intézőbizottsága. A döntést két csoport nehezményezte, kifogásolta, ellenezte. A pártfegyelmet megszegve a Liberális Párttal való együttműködést propagálva a „renegátok” táborába állt Gokler Antal is. Megjelent a Bánság liberálisainak 1927. július 3-án a Gyárudvarban tartott választási propagandagyűlésén, amelyen rövid nyilatkozatot olvasott fel magyar nyelven: „Ritkán álltam oly komoly és megtisztelő feladat előtt, mint ma, amikor rövid és őszinte beszédben fordulok magyarajkú polgártársaimhoz. Látunk erős és nagyjelentőségű pártmozgalmakat, amelyeknek célja a törvényhozás munkáját olyan mederbe terelni, mely az ország, érdekeinek megfelel, az ország lakossága egyetemének és így a kisebbségeknek is jogos és méltányos törekvéseinek eleget tegyen. Amikor szavamat ennek érdekében, mint magyar anyanyelvű román állampolgár emelem fel, a liberális párt iránti bizalommal teszem. Gyakoroljuk állampolgári választói jogunkat, hogy ennek az országnak és a kisebbségeknek nyugodt fejlődése teljes mértékben biztosíttassék. Ebben a szellemben köszöntöm a mai népgyűlést.” Gokler Antal részvétele a liberálisok nagygyűlésén és mérsékelt hangütésű rokonszenv-nyilatkozata meglepte és felháborította az OMP Temes-Torontál megyei szervezetének hangadóit, exponenseit, akik az országos direktívákhoz igazodva, kizárták Gokler Antalt az érdekvédelmi szervezetből. Kortesbeszéde, politikai állásfoglalása a Temesvári Magyar Dalárda több tagját is megütköztette, felingerelte. A feszült, ellenséges légkör távozásra késztette Gokler Antalt, aki a próbákat abbahgyva megvált a hágai fellépésre készülő kórustól.
Nem utazott Hollandiába az énekkarral, amely Szegő Ferenc vezényletével elhódította a nemzetközi verseny I. díját. A visszhangos nemzetközi siker legfőbb kovácsának mindenki Gokler Antalt tartotta.
Mintegy a kiközösített, mellőzött Gokler Antal kompenzálása, „helyzetbe hozatala” céljával a temesvári zenebarátok Rech K. Géza gyárvárosi apátplébános vezette csoportja újraszervezte, újraélesztette a Temesvári Filharmóniai Társaságot: az énekkara felkészítésével és vetényletével Gokler Antal karnagyot bízták meg. Rendszeresítették a koncerteket, a fellépéseket. Minden esztendő januárjában megünnepelték Gokler Antal születésnapját. Személyiségét és munkásságát – többek között – Járosy Dezső, Szabolcska László, Braun Dezső és Steiner Károly méltatta. Sipos András ipariskolai tanár 70. születésnapjára megmintázta mellszobrát. Kizárása a OMP-ból nem árnyékolta be, nem lehetetlenítette el gyümölcsöző együttműködését a Romániai Magyar Dalosszövetséggel, amelynek 1939-ig országos főkarnagya volt. Lemondását követően a 80 éves Gokler Antalt „eddigi érdemeinek elismeréséül tiszteletbeli főkarnaggyá” választották.
Temesvárott 1942. május 15-én hunyt el. Földi maradványai a városnegyed sírkertjében nyugszanak. „Kiváló, fáradhatatlan munkabírású pedagógus volt és nemzedékeket nevelt. Tanférfiúi tevékenységét azonban meszszire túlszárnyalta az a lelkes és eredményes működés, amelyet a dalkultúra terén kifejtett. – írta nekrológjában a Déli Hírlap. – Hosszú évtizedeken keresztül működött különböző timişoarai dalegyesületek élén. Vezette a régi és a közelmúltban az új Filharmóniát, húsz évnél tovább volt a Magyar Dalárda karnagya, vezényelte sokáig a Lyra és Glória dalegyesületeket, valamint a Dalkört. A karének terén iskolát teremtett, amelyben csakhamar buzgó követőkre talált. A Magyar Dalárda alatta soha nem álmodott virágzást ért meg és sorra aratta a babért és számos első díjat nemzetközi dalosversenyeken is. Munkássága elismeréséül a romániai magyar dalosszövetség országos főkarnagyává választotta. Hathatósan közreműködött a karnagyképző tanfolyamok létrejöttében és azok egyik előadója is volt.”