Polgári Menház-Alap palotája
A hajdani Andrássy (napjainkban: Augusztus 3.) sugárútnak a Coronini (ma: Romanilor) és a Kossuth (jelenleg: Traian) terek közötti szakaszán a 20. század elején még a Sigmund- és Risztics-féle ócska, régi földszintes házak terpeszkedtek, akadályozva, megnehezítve a jármű- valamint a gyalogos forgalmat. Elhanyagoltságuk, szegényességük még szembeötlőbbé, zavaróbbá vált a Millenniumi templom 1901-es felszentelése, a Coronini tér rendezése valamint a szemközti díszes, kétemeletes Mirbach-bérpalota felépülte után. A „kettős vityillót”, a város körülményes, elhúzódott alkudozások után megvásárolta, 1908 tavaszán lebontotta.
A tágas telekre építették fel 392 000 koronás költséggel a Városi Polgári Menház-Alap hatalmas palotáját, amelynek tervrajzai Székely László (1877 1934) rátermettségét, kifinomult nemes ízlését dicsérik. Ybl Lajos budapesti és ifj. Krémer József temesvári műépítészekkel párhuzamosan a városi mérnöki hivatal is készített alternatív terveket az új Városi Bérpalota számára, amelynek földszintjén a gyárvárosi polgárság kívánalmára a különböző jellegű és nagyságú üzlethelyiségek mellett egy korszerű vendéglőnek és kávéháznak is helyet kellett kapnia. Székely László műépítész nem szokványos, rideg bérházat képzelt el és tervezett, hanem egy nagyvárosias, elegáns és minden részletében művészies kiképzésű palotát. Mivel a bérpalota egyik oldala a Coronini térre rúgott ki – amelyet a neoromán stílusjegyeket viselő Ybl Lajos tervezte Millenniumi templom ural –, Székely László tudatosan az összhang megőrzésére, a templom esztétikai értékeinek zavartalan érvényesítésére, leleményes kidomborítására törekedve eleve ugyancsak a neoromán modorra és eszköztárra apellált. A párosan elhelyezett ablakokat, amelyek egy-egy belső helyet világítottak meg, románkorra utaló ívek foglalták egybe és keretezték. Az ablakok között sorakozó pillérek tetejét a román stílussal ugyancsak harmonizáló szobrászmunkák, különböző, kissé bizarrul ható címertartó majom- és medvefigurák foglalták el. Csípős kritikával illette a homlokzatdíszekért, meg a felmagasított „lovagtoronyért” Székely Lászlót a fiatal írókat tömörítő havi szemle, a Magyar Dél cikkírója, Lengyel László (1883–1935). Noha az állatok, a szörnyek ábrázolását a középkori európai épületplasztika jellegzetes összetevőjeként, sűrűn alkalmazott elemeként tartotta és tartja számon a művészettörténet. A két piactérre könyöklő sarkok hármas ablaksoraikkal, a magas párkányok alatti erkélyzetükkel tágas termekre engedtek következtetni. Különösen erőteljes összhatásában a Coronini tér felőli oldalon a sarokpárkány fölé szökő huszártorony, amely a földszinttől számított 50 méteres magasságával a teret szegélyező házsor meghatározó elemévé vált. A torony tövében strázsáló középkori vértezetben megjelenített szoboralakkal még inkább kihangsúlyozta s egyértelművé tette az épület historizáló jellegét és törekvését. Ha nem kellett volna ezúttal is – miként korábban oly sokszor – az anyagokkal, a felhasználható pénzösszegekkel takarékoskodnia, Székely László minden bizonnyal tovább bővítette és -gazdagította volna a művészi kiképzés összetevőinek körét, továbbdúsította volna a monumentális épület általános esztétikai értékét és hatását.
A két kapubejáratos épületben tíz nagy, tágas, négyszobás lakást képeztek ki. A Coronini tér felőli szárny első emeletén rendezték be a Gyárvárosi Társaskör új otthonát, amelyben a nagymúltú Temesvár-Gyárvárosi Dal- és Zeneegylet ének- és zenekara, színjátszó együttese is a próbáit tartotta. Az emeleten bérelt több helyiséget gyárvárosi fiókja számára a Temesvári Bank is.
A földszinten a kávéház mindkét oldalán bolthelyiségek sorakoztak: Dénes&Pollák textil- és rövidáru-üzlet, Spierer illatszer-, Schwartz cipőbolt, Freund Márk mosoda, Kincs Artúr ruhakereskedés stb.. A Coronini tér 1. szám alatti bejárattól jobbra pedig a vendéglő meg a vendéglős lakása került. A vendéglőt és a kávéházat hoszszabb időn át Medgyaszay István bérelte és vezette. A pincében meg a sörgyár üzemeltette bérlőként a nagy látogatottságnak örvendő, éjjel-nappal nyitvatartó Sörösszekér italkimérőt, lebújt. A föld-, kőműves-, elhelyezési és cserépfedési munkálatok elvégzésére Kremer József építőmester vállalkozott. A műkő- és betonozási munkákat D’Angelo Domokosra bízták. A szobrászati munkákat több mint hat és félezer koronáért Heine Alajos végezte, míg a kőfaragó munkákra Tunner Kornélt (1878–1940) szerződtették, akinek 5432 korona 40 fillért fizetett a város. Az 1909 augusztusában használatba adott épületet eleve úgy helyezték el, hogy a Gyárváros főteréről a Belváros irányába nyíló forgalmas sugárút 5,5 méterrel szélesedjék.
Az I. világháború éveiben elszegényedett, a hatalmas inflációval, beszerzési és kifizetési nehézségekkel bajlódó város arra kényszerült, hogy a Polgári Menház Alap bérházát 1918ban eladja Totisz Rezsőnak, a temesvári Magyar Gyapjúfonalgyár Rt. alapító tulajdonos-igazgatójának, aki felesége utónevére – Stefánia-palota – bérmálta át az épületet. Akadnak, akik a Totisz-palotaként tartják számon, nagyon sokan ellenben a homlokzat felső szintjén sorakozó állatszobrok okán egyszerűen csak „majmos háznak” nevezik. Az épületben kapott helyet a Textiltechnikusok Országos Egyesületének temesvári szervezete is, amely rendszeresen szervezet szövődei munkásképző tanfolyamokat. Temesvár városa többször is megkísérelte visszaszerezni az ingatlan tulajdonjogát arra hivatkozva, hogy Totisz Rezső törvénytelenül jutott az értékes épület birtokába. Bírósági keresetet is benyújtottak a városháza jogászai, de a keresetek, a tárgyalások 1938-ig nem zárultak le, nem vezettek eredményre.
Az impozáns épületet Hortensia és Mihai Botescu műépítészek tervei alapján 2000–2002-ben manzárdosították, szerkezetét megerősítették, homlokzatát újrafestették. Összhatásában korábbi állapotához képest sokkalta derűsebbé világosodott, felfrissült az épület, amelynek jellegzetes ornamens. A Temesvár városfejlesztési tervét kidolgozó és a Millenniumi templomot megtervező műépítész, Ybl Lajos eleve alakíttatta ki a Gyárváros második főterét, és helyezte el a felmagasló, impozáns méretű egyházi épületet, hogy megfelelő, tágas területet hagyott, biztosított egy köztéri műalkotás felállítására. Elgondolása, szándéka találkozott, tökéletesen harmonizált a városvezetés valamint a lakosság óhajával, akaratával. Az osztrák-magyar kiegyezést követő évtizedekben a temesváriakban is megerősödött a már korábban csírázgató vágy, gondolat, hogy emlékművet emeljenek a Temesköz valamelyik hősének, a magyar história kiemelkedő, érdemdús alakjának. I. Károly királytól, Kinizsi Páltól, Losonczi Istvántól Damjanich Jánosig, Lonovics Józsefig és Kiss Ernőig több név, javaslat is felmerült, komolyan szóba került. A város és a vármegye polgárai és tisztségviselői döntő hányada egyértelműen a törökverő Hunyadi János szobrának felállítását preferálta, szorgalmazta és támogatta. A Hunyadiak örökségének, emlékének és tiszteletének az Alsó Részeken mélyek voltak a történelmi gyökerei, amelyek 19. század derekától kezdődőleg valóságos kultusszá lombosodtak, terebélyesedtek. Temesvár 1844 – 1858 közötti volt polgármestere, első monográfusa, a szépíróként is jeleskedő Johann Nepomuk Preyer öt felvonásos szomorújátékot írt s adott ki 1882-ben Bécsben Hunyadi László címen. Temes vármegye székvárosában út, tér, utca, kastély és nyomda viselte a törökverő hadvezér nevét, amelyet a kerékpárosok egylete is fölvett. A magyar honvédek által 1849-ben szétbombázott középkori várlak helyére az oszt-rákok által 1856-ban emelt tüzérségi szertárat is Hunyadi-kastélynak hívják napjainkban is a temesváriakei, építőművészeti értékei is lényegesen jobban érvényesülnek.