Világ- és nyelvjárás

Az Andrássy (ma: 1919 Augusztus) sugárút, a Főutca (most: Dacilor) és a Pálffy sor (jelenleg: Nistrului) utca házainak, épületeinek felszámolt, kisajátott kertjei helyén az 1960-70 években kialakított új lakótelepen, az Abrud sétány 23/b alatti tömbházában vásárolt összkomfortos lakást – amikor a törvények erre lehetőséget nyújtottak – a Temesvárott 1899-ben született orvos, Kuliner József (1899-1987), aki a Temesvári Magyar Királyi Állami Főgimnázium Kosch János vezette 1916-ban érettségizett elitosztályának tagjaként végezte középfokú tanulmányait. A román tannyelvűvé változtatott kolozsvári tudományegyetem orvosi karán szerzett diplomát. A Bihar megyei Belényesújlakon szolgált körorvosként, idővel aztán sikerült visszakerülnie szülővárosába. Hivatása öntudatos gyakorlása, szolgálati feladatai szakszerű ellátása mellett, párját ritkító szenvedéllyel, töretlen kitartással és odaadással hódolt élete nagy szenvedélyének a szép, a művészetek buzgó szeretetének. A nyomtatott betű bűvöletében élt. Csillapíthatatlan érdeklődéssel bújta, olvasta a könyveket, folyóiratokat, újságokat. Magánkönyvtárában több mint 10 000 kötetet halmozott fel. Magyarra fordított román és német szerzők regényeit is megszerezte. Állandó levelezője volt a Színházi Életnek, az Új Keletnek, a Szabad Szónak, az Új Életnek, A Hétnek, a Művelődésnek stb. Féltett relikviaként őrizte osztálytársai Jeges Ernő és Székessy Zoltán – karikatúra-diáklapjának példányait. A temesvári színházak bemutatóin mindig az első sorban ült, s felvételeket készített az előadásokról. A fényképeket, diapozitíveket mappákba rendezetten őrizte lakásán. Rengeteget utazott az országban és a világban, „Párizstól Alma-Atáig, ahol csak megfordult dr. Kuliner József – a turisztikai hivatal jóvoltából élete utolsó évtizedeiben igazán sokfelé járt –, igyekezett elmenni a színházba, s ha kellett, komoly áldozatok árán is megnézett mindenhol egy-két előadást. Roberto Bernit Prágában fényképezte le a cseh filharmonikusok egyik próbáján, Hacsaturján balettjét, a Spartacust, a jereváni operaház táncosainak előadásában örökítette meg, a Nürnbergi mesterdalnokokat Dresdában, a Pillangókisasszonyt pedig Bécsben és Odesszában… A sok ezer fénykép megannyi ünnepnap az életében.” – írta A Hét 1976- ban Kuliner Józsefről, akit az a sorscsapás ért, hogy utolsó éveire látása megromlott, hallását elveszítette.
Erős és tartós szálak kötötték szülővárosához, Temesvárhoz és a Bánsághoz Vöő István (1934–2015) nyelvészt, egyetemi oktatót. Elemi és középfokú tanulmányait a Béga-parti városban végezte. A Magyar Vegyes Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem szerzett 1958-ban magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Kivételes tanulmányi előmenetelét, magas érdemjegyeit méltányolva kinevezték az egyetem magyar nyelvészeti tanszékére gyakornoknak. 1959-től tanársegédként és könyvtárosként működött, 1963-tól – már a Babes-Bolyai Tudományegyetemen – adjunktusi, 1992től nyugalomba vonulásáig docensi beosztásban tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után visszaköltözött Temesvárra. Nővérénél, a Zlatna utca egyik tömbházában lakott. Visszavonultságban, elszigeteltségben töltötte mindennapjait. 2015 áprilisában hunyta le örökre a szemét. Az egyetemen fonetikát és magyar nyelvjárástant oktatott. A hallgatókkal végzett lejegyzési gyakorlatok szövegei alapján összeállított egy Magyar nyelvjárási szöveggyűjteményt (Kolozsvár, 1970). Fő kutatási területe a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai, a fazekasmesterség szakszókincsének vizsgálata, román és magyar nyelvi összefüggések.
Miután részt vett a tanszék keretében a székely és moldvai csángó nyelvatlasz munkálataiban, az ott használt kérdőfüzet segítségével összegyűjtötte és térképlapokon mutatta be a hétfalusi csángó nyelvjárási jelenségeket (Hétfalu nyelvjárási atlasza. Kolozsvár, 1971). Figyelme homlokterébe egyre inkább a bánsági magyar nyelvjárások kerültek, bejárta a magyarok által is lakott bánsági falvakat, nyelvföldrajzi módszerrel összegyűjtötte és leírta a telepes falvak nyelvjárását. A bánsági magyar nyelvjárások atlasza kéziratának anyagából a Nyelv és Irodalomtudományi Közleményekben (NyIrK) több szaktanulmányt közölt: A bánsági nyelvjárástípusok e-zése (1973/ 17); A bánsági nyelvjárás labiális özése (1975/8); Bánsági tájszavak (1976/20, 1977/21, 1979/23). Az 1970-ben megvédett és később könyv alakban megjelentetett doktori értekezése (A bánsági magyar nyelvjárások magánhangzórendszere. Bukarest, 1975) is a bánsági magyar nyelvjárásokhoz kapcsolódott. Mint a romániai fazekasmesterség szókincsének gyűjtője, e témában is több szakcikket közölt, ugyancsak a NyIrK-ben.
Társszerzője volt annak a nagyszabású kiadványnak, amely a román szókincsnek amagyarra gyakorolt hatását mérte fel (A magyar nyelvjárások román kölcsönszavai (Márton Gyulával és Péntek Jánossal, Bukarest, 1978). Szótárszerű összevetését adta a közmondások román és magyar megfelelésének (Dic-ţionar de proverbe roman-maghiar. Bukarest, 1978; Dicţionar de proverbe maghiar-român.Bukarest, 1984). A temesvári Heti Új Szóban 2001-től nyelvművelő rovatot tartott fenn. Nyomtatásban megjelent írásai egyikében határozottan síkra szállt a Temesvárt átszelő csatorna nevének a Magyaar nyelv helyesírási szótárában meghazározott és rögzített formája, írásképe respektálása és használata mellett. Dacára annak, hogy a köznyelv, a temesváriak és a banságiak a mindennapi beszédben hogyan használják és ejtik – Bega –, írásban tiszteletben kell tartani a MTA szentesítette normativ szabályokat. Tanulmányai jelentek meg az Anyanyelvünk művelése (Bukarest, 1975), a Tanulmányok nyelvről, irodalomról (Kolozsvár, 1992) és a Beszélni kell (Kolozsvár, 1996) című gyűjteményes kötetekben. Munkássága elismeréseül 1981-ben megkapta a Csűry Bálint-emlékérmet.
A tömbáznegyed nyugati oldalát szegélyező hajdani Pálffy-soron (ma: Nistrului sétány) 4. szám alatt került tető alá az 1930-as években a fertály – s egész Temesvér – első háromszintes modernista épülete, amely alakja, tagolása, kerek oldalablakai bizonyos fokig hajótestre emlékeztetnek. A bérház megrendelője és tulajdonosa Németh Ferenc, az Amerikai Egyesült Államok temesvári tiszteletbeli konzulja volt Az épület megtervezésével a külföldi tanulmányai elvégzését követően szülővárosába viszszatért és magántervező-irodát nyitott Bleyer György, a Bauhaus-mozgalom elkötelezett hívét, elvei és irányvonalának buzgó követőjét bízta meg.
Bleyer György a Béga-parti városban jött a világra 1907. január 21-én. Elemi és középfokú tanulmányait a Bánság fővárosában végezte: a Zsidó Líceumban érettségizett. A Numerus Clausus 1923as bevezetése és alkalmazása miatt nem volt lehetősége, hogy romániai felsőfokú tanintézetben tanuljon és diplomázzon. Németországba utazott, ahol a nagymúltú stuttgarti egyetemre iratkozott be. A nácik hatalomra kerülése, a Harmadik Birodalom elhagyására kényszerítette, Svájcba költözött, ahol a zürichi műegyetem hallgatója, polgára lett. Már diákként a baloldali eszmék bűvkörébe került: előbb a német, majd a svájci kommunista párt tagjává szegődött. Süvölvénykori temesvári barátja, az Alpok tövében protestáns teológiát tanuló Méliusz József révén kapcsolatba került a Kolozsváron kiadott világnézeti folyóirattal, a Korunkkal, amelynek szerződött külmunkatársává vált. Cikkeket, tanulmányokat közölt a szemle hasábjain. A főszerkesztő, Gaál Gábor közvetítésével került személyes kapcsolatba a Bauhaus-mozgalom vezéregyéniségével, Moholy-Nagy Lászlóval. A Bauhaus szelleme gondolkodásását, építészeti és szakírói munkásságát mélyen és tartósan áthatotta. A Némethbérház mellett még két jellegzetes épülete került megvalósításra Temesvárott: Méliusz József rusztikus, tornácos, felépülekor “székely kapus” családi háza az Ofcea utca 10., valamint a “három lányos ház” néven közismert Werner-Schönvilla a C.D. Loga sugárút 31. szám alatt. A geometrikus formák dominálta három balkonos, fedett tetőteraszos épületet 1947-ben – az állomosítás előtt egy évvel építették az Atlanta-Gyapotipar Textilgyár igazgatói – Werner György és Schön Sándor – , akik különben sógorok voltak, Kafmann Angélát és Ilonát bírván feleségül. Az államosított épület hosszabb időn át a magasrangú part- és államvezetők vendégházaként szolgált, majd a RKP megyei funkciónáriusai lakták. Az 1989-es eseményeket megelőző időszakban Petru Radu, Temes megye főtanfelügyelője és Sinka Károly színművész, a Temesvári Állami Magyar Színház igazgatója lakták családjaikkal. Ők magánosították. Majd eltérő időpontokban értékesítették, eladták egy klánnak.
Bleyer György 1950-ben Bukarestbe került, ahol különböző intézetekben dolgozott. Több építészettörténeti és urbanisztikai tanulmányt írt s jelentetett meg. Kéziratban maradt Temesvár építészeti históriáját áttekintő, összefoglaló dolgozata. A kéziratot a Bánság Múzeuma őrzi. 1968-ban kiszökött Romániából, Németországban telepedett le, Düsseldorfban hunyt el 1970, augusztus 18-án.