Az ötvösdi magyar közösség ereje a fiatalok lelkesedéséből és az idősek tapasztalatából adódik
A helybéli magyar fiatalok kezdeményezésére a TEIS fiataljai május 21-én, szombaton hatodik alkalommal szervezték meg az ötvösdi Szépkorúak találkozóját, amelyen részt vett Molnár András, az RMDSZ megyei tanácsosjelöltje, Oláh Gábor TEIS-elnök és Patik Izabella, az RMDSZ ötvösdi szervezetének helyi tanácsosi listájának vezetője.
A találkozó mintegy 50 résztvevőjét Patik Izabella, az Ötvösdi RMDSZ szervezet elnöke köszöntötte, megköszönve mindenkinek a segítséget és a fáradozást, amely nélkül nem jöhetett volna létre az idei rendezvény sem. Oláh Gábor TEIS elnök, az RMDSZ Temes megyei szervezetének ifjúsági alelnöke köszöntőjében elmondta: az ötvösdi fiatalok kezdeményezése és kitartása példaértékű. Az ötvösdi Szépkorúak találkozója jó alkalom arra, hogy a helyi magyar közösség, s azok is, akik ma már nem laknak a településen, de családi gyökereik ide kötik őket, találkozzanak. “Az ötvösdi magyar közösség ereje a fiatalok lelkesedéséből és az idősek tapasztalatából adódik össze, és ez az az erő, amelyről bizonyságot kell tenni június 5-én. Ehhez minden tényező adva van. A mai rendezvény is mutatja, hogy szép és eredményes közösségépítés folyik Ötvösdön.” – mondta köszöntője során Oláh Gábor.
Molnár András, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listavezetője elmondta, hogy legutóbb mint európai parlamenti képviselőjelölt vett részt ezen a rendezvényen, akkor nem volt esély számára a Brüsszelbe kijutásra, most viszont csak rajtunk múlik, hogy 12 év után visszaszerezzük a megyei képviseletet, a helyi képviselettel együtt. „A magyarság érdekeit csak egy magyar ember tudja hitelesen képviselni a választmányokban, az ifjúság szerepvállalása pedig új lendületet adhat a közösség fejlődésének.”
Az idősek találkozóját a TEIS fiataljai szervezték, akik kitakarították és feldíszítették a Kultúrotthont, megterítettek és bográcsost főztek az ötvösdi szépkorúak számára. A találkozót a végvári Csűrdöngölő és Szederinda néptáncegyüttesek fellépése színesítette, akik mezőségi és lőrincrévi táncokkal lepték meg az ünnepelt szépkorúakat, vastapsot aratva. Az ízletes bográcsgulyás vacsorához a zenei aláfestést Barth János szolgáltatta. Az ötvösdi találkozó résztvevői, idősek és fiatalok, késő estig beszélgettek, mulattak. (–)