Szeptember 14-én ünnepeljük az első­se­gélynyújtás világnapját. Így szeretné az orvosi szakma felhívni a figyelmet az élet­mentés minél szélesebb körű ismeretére, mert az időben és szakszerűen elvégzett beavatkozás sok esetben életmentő lehet.
Ezen a napon világszerte azon gondol­kodunk, hogy elengedhetetlenül fontos az elsősegélynyújtás ismerete a laikusok, hét­köznapi emberek körében is. Az elsőse­gély­nyújtás nem helyettesíti a sürgősségi ellá­- tást. Ugyanakkor a hatékony és gyors beavatkozás létfontosságú lépés, amely hozzájárul a sérülés súlyosságának csökken­- téséhez, és javítja a túlélés esélyeit. A legfontosabb a vérzés csillapítása és az újra­élesztés technikája (szívmasszázs, mester­- séges lélegeztetés), hiszen a klinikai halál állapotában minden perc számít. Itthon, az emberek többsége attól fél: ha segít, több kárt okoz, mint ha nem csinál semmit, így évente sokan halnak meg, mert nem része­sítették őket elsősegélyben.
Ha azt vesszük észre, hogy valaki a földön fekszik először meg kell győződ­nünk, hogy biztonságos-e a helyszín (ha lehet, biztonságossá kell tennünk). A leg­gya­koribb veszélyforrások: a leszakadt elektromos vezetékek, a tűz, a falomlás, a dőlő fa és a gázszivárgás.
Ha a helyszín nem biztonságos NE kockáztassuk saját testi épségünket!
Ezek után először kapcsolatba kell lépnünk a beteggel, hangosan, érthetően meg kell kérdeznünk, hogy mi történt, hogy jól van-e. Ha válaszol, és el tudja mondani, hogy érzi magát, milyen fájdalmai vannak, akkor egyszerűbb helyzetben vagyunk. Ilyenkor hívjuk a mentőket, mondjuk el a beteg panaszait, és a diszpécser segíteni fog nekünk a további teendőkben.
Ha a beteg mozdulatlanul fekszik és a megszólításra sem reagál, finoman rázzuk meg egy kicsit a vállánál fogva. Ha így sem reagál, akkor nincs eszméleténél. Ha a beteg nem reagált kiáltsunk segítségért, mert egye­dül felte­hetően kevesek leszünk az ellátáshoz. Kiabáljunk, hogy a környezetünk felfigyeljen, illetve telefonon értesítenünk kell a mentőszolgálatot.
Ha szemmel láthatóan valamilyen idegen test vagy hányadék akadályozza a sérült szabad légzését, el kell távolítanunk azt. A légutak felszabadítása érdekében óvatosan hajtsuk hátra az illető fejét, és emeljük előre az állkapcsát, ha légúti akadályra utaló jel nincs. Ezek után meg kell vizsgálnunk, hogy lélegzik-e a beteg (10 másodpercen keresztül). Ezt úgy tehetjük meg, hogy fülünket a szájához/orrához tartjuk (így halljuk és bőrünkön érezzük, ha lélegzik), szemünkkel pedig a mellkasát nézzük, hogy emelkedik-e. Ha betegünk lélegzik, és nem valószínű traumás sérülés (gerincsérülés, nyílt hasi/mellkasi sérülés, medencecsonttörés) fennállása, akkor stabil oldalfekvés­be célszerű helyezni, hogy továbbra is biz­- tosítsuk a légzés szabad útját, és folyama­tosan figyeljük a légzését a mentők kiér­kezéséig. Ha a beteg nem lélegzik, azonnal meg kell kezdenünk az újraélesztést. A ke­rin­gés fenn­tartása érdekében mellkaskompressziót kell végeznünk. Ez azt jelenti, hogy nyo­mást kell gyakorolnunk a sérült mellkasára 4-6 centiméter mélyen (felnőtt páciens esetén). A műveletet 100/perces ritmusban, egyenletesen kell ismételni. Ez vi­szont nagyon kimerítő feladat ezért, ha töb­ben vannak a helyszínen, érdemes egy­mást váltva végez­ni, amíg a mentők a helyszínre érkeznek.
Mint látható az újraélesztés nem egy­sze­rű feladat, de mindenképpen meg kell kezdeni, hogy biztosíthassuk a beteg felépü­lését. Ha segíteni próbálunk biztosan nem teszünk rosszabbat, mint ha meg se próbálnánk!
Vérzéscsillapítás. Baleset következté­ben gyakran előfordulhat vérzés, ami lehet vénás vagy arteriális vérzés. Vénás vérzés esetén a vér sötét vörös, a vérzés intenzitása a sérült erek nagyságától függ. Súlyos esetben a sérült nagyon sok vért is veszíthet. Vénás vérzés esetén a beteget nyugalomba helyezzük, a sérülés jellegének függvé­nyé­ben leültetjük vagy lefektetjük. A sérült testtájékot szív fölé emeljük, felpolcoljuk. En­nek hatására a vérzés csillapodik. Fer­tőtlenítést követően nyomókötést kell ké­szíteni. Kötözéskor ügyeljünk arra, hogy az adott testrész vérkeringését ne szorítsuk el. Az átvérzett kötést ne távolítsuk el! Azt újabb kötszerrel fedjük.
Az artériás vérzés a szívműködésnek megfelelően lüktető, a távozó vér élénk­pi­ros. A vérzés mértéke a sérült ér nagyságától függ. Súlyosabb esetben kivérzéses sokk léphet fel. Ennek előjele lehet a beteg sápadtsága, hideg verejtékezése. Ezen tünetek megjelenésekor megelőzés céljából javasolt a sokkfektetés. A beteget hanyatt fektetjük, lábát 40-60 fokban megemeljük. Artériás vérzésnél ujjnyomásos vérzéscsillapítást kell végezni, majd artériás nyomókötést kell készíteni. Az ujjnyomással történő vérzés­csillapítás lényege, hogy a sérült terület fölött ujjheggyel elnyomják az artériát, ezzel csökkentik a sérült érszakaszon át elfolyó vér mennyiségét.
Idegen test a légutakban. A légúti elzáródás beavatkozás nélkül általában vég­zetes, ugyanis, ha az oxigénhiány nem szűnik meg 3-4 percen belül, akkor az agysejtek kezdenek elpusztulni, és a szívmű­kö­dés is hamarosan leáll. Olykor a körül­ményekből egyértelmű, hogy mi történt (ha például valaki étkezés közben félrenyelt stb.). A légúti akadálynak vannak általános jelei is, mint például a hangos, erőlködő, fuldokló légzés, mely során az orrlyukak kitágulnak, vagy az öklendezés, a görcsös köhögés. A has és a mellkas ellentétes irányba mozog, az arc, illetve a nyak bőre lilásan elszíneződik. A fuldokló idegesen torkához kapkod, nagyon nyugtalan. Ha teljes az elzáródás, akkor a légzés és a köhögés hiányzik, és a beteg a kezdeti nyugtalanság után 1-2 percen belül elveszíti eszméletét.
Fontos a sérült megnyugtatása, ameny­nyi­ben eszméleténél van. Nézzünk bele a szájába, és ha könnyen elérhető ételma­ra­dékot, vagy egyéb tárgyat (pl. fogsort) látunk, akkor távolítsuk el azt. Ha esz­méleténél van a sérült, buzdítsuk hányásra, köhögésre. Ha így nem távozott a légutakból az idegen test, határozottan, erőteljesen, de ne durván üssünk a lapockák közé 4-5-ször egymás után. Ha ez sem jár eredmény­nyel, akkor álljunk a sérült mögé, kulcsoljuk össze kezünket a bordák alatt, és a gyo­mortájékra gyakoroljunk hirtelen nyomást oly módon, hogy összekulcsolt kezeinket rántsuk befelé és felfelé. Így a gyorsan ki­áramló levegő kisodorhatja a légcsőből az akadályt okozó tárgyat. A beavatkozást – az ú.n. Heimlich-féle műfogást – sikertelenség esetén 4-szer ismételjük meg, majd válta­kozva alkalmazzuk a hát ütögetésével, amíg eredményt nem érünk el, vagy ha nem jár eredménnyel, akkor is folytassuk addig, amíg a beteg nem részesül szakszerű ellátásban.
Az öreg doki gondolata. Nem kívánom senkinek, hogy buszsofőrből, bolti eladóból egy pillanat alatt életmentő doktorrá váljon. DE: ha egy ember fekszik az út szélén, nem biztos, hogy részeg! Lehet, hogy az élete eb­ben a pillanatban attól függ, hogy miként dön­tesz!
Prof. Dr. Matekovits György
matekgyuri@gmail.com