„Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel,
A ház is a miénk, mert mi viseljük el…”
Most lesz a hatodik. Mindig szeptember végén, amikor bizony sokunknak jobb dolga is akadna.
De mi is a „jó dolog” egyáltalán, ha nem egy közösségi ünneplés? Jobban mondva egy közösség ünneplése? A közeledő hatodik temesvári magyar napok (TMN) lényegét nem tudom, hogy milyen mértékben érezzük és éljük át, miként gondolunk rá?
Hiszen nemcsak egy négynapos gazdag eseménysorozatról van szó, mely rendezvényeket nyilván nagy érdeklődés előzi meg, legyen az a megnyitó ünnepség, érdekes és felcsigázó előadások, könyvbemutatók, nagy koncertek vagy az első magyar olimpiai bajnok úszónő érkezése városunkba… – kétségtelenül nívós rendezvények… És mégis: a gazdag eseményfelhozatalon túlmenően a TMN többet jelent nekünk, hiszen megmozgatja a mi magyar közösségünket. Olyan napok ezek, amikor a Belvárosban, magyar szótól és énekléstől zengő utcákon egymásra mosolyoghatunk. Érezzük, most „miénk itt a tér”.
A TMN sikerének és folytonosságának leglényegesebb eleme a közösségi munka, mely áldozatokkal, szolgálattal jár. Nyilván mindig akadnak nehézségek, súrlódási pontok, de az egymásrautaltságban a szeretet gerince a hangadó. A megszokott régi szervezői csapat szinte kiapadhatatlan lelkességét – a Ritáét, az Éváét, a Zsoltét és az egész Várbástya elnökség izzadság cseppjeit – „új” fiatalok lendületes, ropogós munkája egészíti ki: Dia, Timi, Bea, Eszter, Laci és más fiatalok személyében. Köszönet nekik!
Intézmények, egyesületek, személyek lelkes munkájának gyümölcsét láthatjuk, s anélkül, hogy bármelyik hivalkodó lenne, egymásravalóan léteznek, mint ahogyan egy borkostoló, egy irodalmi előadás, vagy egy koncert is mind ugyanazon társadalmi történéshez tartozik. Valahol egymás szolgálatában. Mennyire találó, hogy Bárányi Ildikó életéről lesz szó egyik könyvbemutatón, aki évtizedekig a temesvári magyarság „megmentője” volt, és aki a Máltaiak élén a „szolgálva szeretni, szeretve szolgálni” (Bereczki Szilvia) mottó szerint tevékenykedett.
Gál Márton erzsébetvárosi katolikus atya vasárnapi prédikációjában Márk Evangéliumából Jézus szavait idézte: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Az igazi szeretet a szolgáló szeretet, áldozathozatalok nélkül sohasem tudott volna megvalósulni a rendezvény.
A TMN egyáltalán nem a pénzről szól. Amennyiben nyereséggel zárunk, a helyi magyar közösségek munkáját támogatjuk a maradék pénzből (megjegyzem: tavaly veszteséges volt a rendezvény).
Az, hogy fesztiválunk nem a „mainstream” fogyasztói kerékvágásba idomul, nem magától értetődő. Sok multinacionális cég többet fizetne a gasztróhelyekért, és bizony kulturális téren is hálásabb és kifizetődőbb lenne egyet s mást a „menő” globális kultúrkollekciókból kiválasztanunk. Nem tesszük, mert értéket szeretnénk őrizni és újakat teremteni.
Fáradozásaink értelméről vagy hiábavalóságáról Edmund Burke szavai győznek meg, hiszen „a gonosz győzelméhez elegendő az, ha a jó emberek nem csinálnak semmit”.
Gyertek, találkozzunk és ünnepeljünk együtt tereken és rendezvényeken! Hogy jó buli legyen, de messzemenőleg nemcsak azért, hanem hogy újból felismerjük önmagunkat, hogy emlékezzünk, hogy erőt merítve forduljunk a jövő felé, hogy magunkra találjunk.
Kérünk, jöjjetek, hogy elmondhassuk „miénk itt a tér”, s, hogy énekelhessük „lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér”!