A Várad majd az Újvárad folyóirat Tandem névre keresztelt rovatában 2020 óta ötven, úgymond tudománynépszerűsítő írás jelent meg az olvasók számára érthető stílusban. A Holnap Könyvek kiadásában megjelent előző Takázás illetve az újabb Tandem című könyv szerzője Magyari Sára, a Partiumi Keresztény Egyetem docense.
A Tandem temesvári bemutatója alkalmával beszélgettünk Szűcs Lászlóval, a kötet szerkesztőjével, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökével.
Szűcs László költő, úgy is mint a MÚRE elnöke, közíró vagy lapszerkesztő, gyakran tiszteli meg városunkat jelenlétével.

Amikor magyarországi ismerőssel találkozom és mondja nékem Nagyváradon, hogy itt, Erdélyben, akkor szeretem kijavítani, hogy itt a Partium van. Temesvár esetében is nyilván mondhatjuk: nem itt Erdélyben, hanem itt a Bánságban. Nemcsak Temesvárra, Szatmárra is szívesen megyek: a Partium és a Bánság számomra mindig is nagyon fontos volt. Temesvárt illetően az a szubjektív okom is megvan, hogy nagyon jó ismerőseim vannak ebben a szép városban. Kicsit azért is jön be nekem, mint az újságíró egyesület vezetője Temesvár képe, mivel – hála a helyi származású Magyari Sára kolléganőmnek – gyakran szervezünk olyan rendezvényt, amelyre meghívjuk a vajdasági barátainkat is.
Ennek a bánsági térségnek Temesvár, a történelmi Magyarország szétszabdalása előtt, gazdasági és kulturális szempontból is mindig a központja volt.
Magától adódik, hogy olyan helyen tartsuk a találkozóinkat, ami a vajdaságiaknak is közel van, nincs nagyon távol a magyarországiaknak, de még a horvátországi és a szlovéniai magyar újságíró kollégáinknak sem. Ezért inkább itt és nem a Székelyföldön találkozunk. Egyébként is szeretem ennek a városnak a hangulatát. Szoktam is mondani a váradi barátaimnak: ha el akartok tölteni egy kellemes és izgalmas estét, menjetek el nyáron Temesvárra, üljetek ki egy teraszra, meglátjátok, hogy egészen különleges hangulattal fogtok találkozni.
Temesvárnak, főleg a magyar nyelvű sajtót illetően, a Magyar Újságírók Egyesülete szempontjából nincs akkora jelentősége, mint a kompaktabb magyar lakosságú romániai városoknak.
Szerintem nem az határozza meg egy- egy találkozó minőségét, hogy éppen hány és milyen lapot adnak ki, ebben az esetben a város maga legalább olyan fontos. Tudom azt is, hogy a barátaim különböző városokból szívesen jönnek ide. Van, aki azért, mert még soha nem volt és szeretné megismerni, más pedig, aki már járt itt, és szeret visszatérni. Én azok közé tartozom, akik nagyon szívesen jönnek újra és újra Temesvárra. Minden évben keresek valamilyen apropót, például, amikor a magyar napok vannak, igyekszem találni valamit, hogy nekem is legyen dolgom itt a városban. Így volt tavaly szeptemberben is, amikor a kulturális folyóiratok szerkesztőinek a találkozóját nem véletlenül időzítettük arra a hétvégére.
Szűcs Lászlónak Temesvár nem leg- virágzóbb korszakából származnak a várossal kapcsolatos első élményei.
Diákkoromban iskolai önkéntes tűzoltó csapatnak tagjaként valamilyen verseny alkalmából fordultam meg először a Bégaparti városban. Nem sok és nem is kedvező élmény maradt meg ebből az 1989 előtti időből, de hát akkoriban más városokban is hasonló állapotok voltak. Inkább már újságíróként voltam itt komolyabb emlékeket gyűjteni, ezek közé tartoznak a sajtós rendezvények, no meg a színházi élmények. Óriási a különbség, a fejlődés, érezni a város lüktetését. Nem biztos, hogy a helyiek ugyanúgy látják, élik meg, mint az átutazók. Nagyváradon én is sokmindennel elégedetlen vagyok, miközben ismerőseim, akik Váradon járnak, azt mondják, hogy hű milyen nagy változás, fejlődés van. Az, amit a vendég, vagy az átutazó tapasztal, pozitívan él meg, azzal nem biztos, hogy a város lakói is így vannak. A két élmény nem biztos, hogy mindig találkozik egymással. Ne- kem a temesvári élményeim az évszakok közül a tavaszhoz és a nyárhoz kötődnek, különösen a nyári estéket szeretem Temesváron.
A kritikai szemléletünk ellenére úgy látjuk, hogy a magyar nemzetiség alacsony aránya ellenére városunkban pozitívumnak tekinthető, hogy van színvonalas magyar tannyelvű oktatása, magyar színháza, s a rádió magyar adása mellett még az írott sajtó is éldegél. Minden intézményünk megvan ahhoz, hogy teljes értékű magyar embernek érezhessük magunkat a városban.
Van még Temesvárhoz hasonló néhány város, ahova szívesen járok. Újvidéket ugyanúgy kedvelem, és ha az arányokat nézzük, Arad, Kassa is hasonló, ezeket a városokat is nagyon szeretem, de Pozsonyt vagy Brassót is említhetném. A szórvány telepeknek is megvan a maga varázsa. Jó ott is találkozni emberekkel. Egészen más élmény – ahonnan éppen most jöttem – Gyergyószárhegy, ahol az utcán, ha magyarul köszön az ember, egészen biztosan magyarul fognak visszaköszönni. Persze ezt Temesváron nem várhatjuk el.
Lapszerkesztő, újságíró, egyesületi elnök, költő – vajon mindez hogy fér össze, vagy inkább hogy fér bele Szűcs László idejébe?
A költő, az már csak a nem létező névjegykártyámon szerepel, nagyon ritkán írok, és inkább csak magamnak. Amúgy nem szeretek különbözőséget tenni: a folyóirat szerkesztést éppen annyira szeretem, mint húszvalahány évvel ezelőtt, amikor elkezdtem, ugyanakkor magamat napilapos újságírónak tartom, a Bihari Naplónál kezdtem a szakmát, azután hetilapnál, majd havilapnál folytattam. Nagyon szeretem csinálni, könyvekkel bíbelődni az is más. A klasszikus szerkesztői munkával, kéziratokkal általában este otthon foglalkozom. A szerkesztőségben inkább beszélgetni szeretek. Fontos számomra az egyesület, a MÚRE. Elnök nem szeretek lenni, ez inkább csak több munkát jelent. Nem szeretem a protokollt, amikor ki kell ülni a prezídiumba, azt szeretem a legkevésbé. Viszont szeretem az újságíró kollégákat. Amikor 2019-ben megválasztottak, azzal kezdtem, hogy szeretek az újságírók körében lenni, szeretem azt a közeget a kollégákkal. Azért tartom fontosnak hogy ez nem sajtóegyesület, nem a lapok egyesülete, hanem az egyes újságíróké, akár szakmai, akár érdekvédelmi megközelítésből. Ha lehet ezt mondani: nekem mindig is az egyes újságíróért való cselekvés volt a koncepcióm.
Mindehhez hozzátenném, ami gondolom nem kevésbé fontos, hogy sikerült összekötni, megteremteni a kapcsolatot a Kárpát-medence magyar újságírói között.
Jövőre ünnepeljük, hogy húsz évvel ezelőtt nem messze Temesvártól, Szegeden megalakult a Külhoni Magyar Újságírók Egyesülete Konvenciója. Azóta majdnem minden évben találkoztunk egymással, a legjobb, legszorosabb kapcsolatunk a vajdaságiakkal van, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületével, nagyon jó, hangulatos beszélgetéseink vannak. Korábban szorosabb kapcsolatunk volt kárpátaljai kollégákkal, sajnos most a háború miatt nincs annyira lehetőség, de vannak barátaink a Felvidéken, a szlovéniai, horvátországi újságíró kollégáink és természetesen a magyarországi kapcsolatunkról sem feledkezünk el, hiszen a MÚRE-nak vannak magyarországi tagjai is.