As első alkalommal végzett ellenőrzésbe 41.000 farmer volt bevonva, ami kb. 500.000 hektárt fedett le. Az ellenőrzés azt próbálta felfedni, hogy a farmerek hogyan azonosították és jelentették be azon parcelláikat, amelyeket megdolgoznak és támogatást kérnek rá.
Az első ellenőrző mérések után nagyon sok hibát fedeztek fel a Gauss munkásai. Első benyomásuk az volt, hogy a parcellák azonosítása és bejelentése nagyon nagy felelőtlenséggel történt. Ez viszont nagy veszteséggel járhat a hibás azonosítást végző gazdák felé. Igaz, hogy a 0,75 m eltérést megengedő ellenőrzés, nagyobb hozzáértést, nagyobb felelősséget követel. De hogyan lehet az, hogy a négyzet alakú parcellát háromszög alakban, vagy az észak-déli irányú parcellát nyugat-kelet irányban, s általában rossz helyen azonosították? Ezek mind „szarvas” hibák, mondják az ellenőrzők.
Sok esetben olyan idős emberek végezték az azonosítást, akik akkor láttak először térképet.
Megjegyzi az ellenőrző Gauss vállalat, hogy a legtöbb hiba és felelőtlen azonosítás az ország déli területein történt. Ami nem is olyan meglepő, hiszen az ottani termelő soha nem volt földtulajdonos. Ő hol a bojár, hol a kollektív vagy az állami gazdaságok földjein kapált, amelyek 100 és 1000 hektárok voltak. S a most kiosztott földeknek az alakja annyira aránytalan, hogy képtelenség azonosítani. Hosszúak és keskenyek, ami annak tudható be, hogy kiosztáskor nem figyeltek arra, hogy ezt a földet meg is kell dolgozni és fel is kell mérni olykor-olykor.
S, hogy ez az általános visszás helyzet, hogyan fog megoldódni még senki sem tudja. Képtelenség azt a rengeteg felelőtlen azonosítót megbüntetni avval, hogy, nem kap támogatást, mert vannak esetek amikor tényleg lehetetlen az azonosítás 0,75 m hibahatárral. Egyelőre mindenki Brüsszeltől vár megoldást.
Bölkényí Kiss Károly
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
25 April 2025EUR4.9772 RONHUF1.2206 RONUSD4.3734 RONXAU468.2581 RONIdőjárás