A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége évről-évre ünnepséget szervez a kimagasló eredményeket elért pedagógusok tiszteletére, amelynek keretében átnyújtják az Ezüstgyopár-díjat.
Eddig, az elmúlt évek során az alábbi Temes megyei tanárok, tanítók, óvónők kapták meg ezt a rangos kitüntetést: PHILIP IRÉN, tanító – Temesvár, Bartók Béla Elméleti Líceum (1997), HALÁSZ MAGDOLNA, tanító – Temesvár, 1-es számú Általános Iskola illetve SZARVAS LAJOS, tanító – Végvár, Általános Iskola (1998), FULDA ILONA, tanár – Temesvár, Bartók Béla Elméleti Líceum (1999), WITTMANN CECILIA, tanár – Temesvár, Bartók Béla Elméleti Líceum (2000), ANAVI ÁDÁM, tanár – Temesvár, 1-es számú Általános Iskola (2002), SIMON ISTVÁN, tanító – Lugos, 5-ös számú Általános Iskola illetve SZOMBATI JÓZSEF, tanár – Ótelek, Általános Iskola (2003), KOVÁCS IRMA-MÁRIA, tanár – Temesvár, 26-os számú Általános Iskola illetve JENES ANDRÁS, tanító – Temesvár, 25-ös számú Általános Iskola (2005), TÁCSI LÁSZLÓ, tanár – Temesvár, Temes megyei Tanfelügyelőség, VÁMOS MARGIT, óvónő – Temesvár, 26-os számú Napközis Óvoda (2007), NAGY JÁNOS, tanító – Igazfalva, Általános Iskola (2009), OKOVECZKY CSILLA, tanító – Temesvár, 26-os számú Általános Iskola illetve HORVÁTH TERÉZ, tanító – Zsombolya, 1-es számú Általános Iskola (2011).
Idén, az október 12-én, Szovátán megtartott díjkiosztó rendezvényen, Temes megyéből SZEKERNYÉS IRÉN és TÁCSI ERIKA köztiszteletnek örvendő nyugalmazott magyartanárt jutalmaztak Ezüstgyopár-díjjal.
SZEKERNYÉS IRÉN
Mottó:
„Otthon vagy? Hol vagy otthon? Csak a nyelvben.
Minden más fonák, zavaros, homályos.
Mint egy barokk képen – arany keretben
Egy férfi -, idegen vagy és magányos.”
(Márai Sándor)
Méltán érdemli meg az elismerés szavait az olyan meghatározó személyiség, aki fáradhatatlan lendülettel, töretlen hittel tevékenykedve egy életre eljegyezte magát a magyar nyelv ügyével, szülőföldjétől, Csíkországtól távol, szórványvidéken, a végeken, ahol a mindennap munkája újabbnál-újabb ismeretlen kihívásokat rejteget.
Ahová a székely nyelvterület már el nem ér, s ahová az anyaországi magyar nyelvterület még nem ér el, a Temesi Bánság multikulturális környezetében, a jelenben is, de a közelmúltban is, igazi próbatételt jelent és jelentett a magyar nyelv tanítása, életben tartása. Ez a végek sajátos világában kevés intézménye, védőbástyája maradt a marokni magyar közösségnek, s ezáltal a magyar nyelvnek. A harc igazi hősei mindazok a pályatársak, akik évtizedeken keresztül, nem kivont karddal, de kivont tollal, igényes magyar vezényszavakkal állították katonás rendbe, identitástudattal felvértezve generációk ifjait, akik a későbbiekben sem átallottak színt vallani magyarságuk mellett, az ezzel járó mindennapos megpróbáltatások ellenére sem.
A nyelvvédelmező maroknyi „tisztikar” egyik kiemelkedő generálisa Szekernyés Kurkó Irén tanárnő, aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen át, ahol magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerez, Temesváron teremt otthont magának (Szekernyés János tanár, polihisztor oldalán), ahol az önálló magyar középiskola megszervezésének első éveitől, 1970-től nyugdíjazásáig hittel és alázattal szolgálta fennmaradásunk zálogát, a magyar nyelvet, Temes megye legerősebb magyar védőbástyájának számító iskolában, a mai Bartók Béla Elméleti Líceumban.
Mérce és példakép, szigor és kedvesség, igényesség és megértés jellemezte évtizedeken keresztül eltöltött katedra melletti munkáját. Ahhoz a nagy generációhoz tartozik, akik hitből és hittel álltak a nemzet napszámosainak sorába, akik, minden anyagi javakon túl, legnagyobb értéknek az embert tartották, hittek az emberré válás folyamatában, tudván, hogy ennek leghitelesebb helye az iskola. A példa ereje a leghatékonyabb módszere a nevelésnek. Szekernyés tanárnő, ahogy diákjai nevezik, ízig-vérig az az ember, aki igencsak magasra emelt mércével, megalkuvást nem tűrt meg, amikor anyanyelvünk helyességéről, tisztaságáról volt szó. Tanári pályafutása során a ‘70-es, ‘80-as években népballadákat és magyar klasszikusok színműveit viszi színpadra, diákszínjátszókkal, így nem volt meglepő, hogy nyugdíjazását követően, 2006-tól a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház irodalmi titkára, ahol szerkesztője a színház 1953-2008-at felölelő időszak emlékalbumának.
2003-tól több magyar kötetet szerkesztett, melyek a Solness Kiadónál jelentek meg, de rendszeresen jelen van a helyi magyar nyelvű újságban, a Heti Új Szó-ban, valamint a Nyugati Jelenben és a Tanügyi Újságban, ahol pedagógiai és művelődési tárgyú írásokat közölt. 1990 és 2005 között hetente találkoztak vele a temesvári rádió magyar nyelvű adását hallgatók is, mint a nyelvművelő rovat szerkesztőjével.
Termékeny és sokszínű munkássága eredményeként színházi és képzőművészeti kritikák, művelődési riportok és számos helytörténeti írás született tollából.
Tagja az Anyanyelvápolók Szövetségének, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Berzsenyi Társaságnak.
Mindezek tükrében, sokadmagammal, akik munkatársként ismerik, elismerik és megbecsülik, vagy akik egykori tanítványokként tisztelettel és hálával gondolnak rá, meggyőződéssel állítom, hogy Szekernyés Kurkó Irén tanárnő méltó tulajdonosa az RMDSZ által odaítélendő Ezüstgyopár-díjnak, kívánva a jövőbeli céljai és feladatai megvalósításához sok erőt és további sikert.
Szabó Ferenc
TÁCSI ERIKA
TÁCSI ERIKA AMÁLIA Aradon született 1940. július 10-én, tisztviselőcsaládban. Szülővárosában érettségizett, ezután a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett német-magyar szakos tanári oklevelet 1962-ben.
Tácsi Erika szinte minden tevékenységét az iskolának szentelte: oktatott, nevelt, intézményt vezetett.
Kezdő tanárként Zsombolyára nevezték ki, az ottani líceumban tanított 1962–1964 között, majd 1964-től 1967-ig a Temesvár szomszédságában fekvő Újszentesi Általános Iskolában volt tanár. 1967-1971 között a híres temesvári C. D. Loga Líceum tanára, 1970-1971 között aligazgatója is.
1971-ben sikerült megalakítani az önálló temesvári magyar tannyelvű líceumot, akkori nevén a 2-es számú Matematika–Fizika Líceumot, a mai Bartók Béla Elmélet Líceum elődjét. Csodálatos teljesítmény volt ez a lépés, amelyben meghatározó szerepe volt férjének, Tácsi László tanfelügyelőnek. Az intézmény megalakulása után ennek a magyar tannyelvű líceumnak volt tanára 1971-től 1997-ig és igazgatója 1971-1987 között. Tanárként, igazgatóként egyaránt kitűnő munkát végzett, az egyre nehezedő körülmények között is biztosan tartotta a zászlót a magyar oktatás ezen végvárán.
Számos hazai és külföldi szaktovábbképzésen vett részt: a kolozsvári egyetemen magyar szakos tanári tanfolyamokat hallgatott, 1976-tól első fokozatos tanár, 1977-ben a bukaresti Központi Továbbképző Intézetben elvégezte az iskolaigazgatók továbbképző tanfolyamát.
A rendszerváltás után a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen a magyar szakos tanárok képzésén vett részt 1991-ben, 1992-ben és 1996-ban, a Szegedi Tudományegyetemen 1994-ben és 1996-ban. 1995-ben a Nyíregyházi Főiskolán világirodalom, 1995-ben a Békéscsabai Főiskolán pedig pedagógia-pszichológia szakos kurzusokon bővítette szaktudását.
1994-ben Bonnban, majd 2001-ben Koppenhágában volt a Nevelési intézmények menedzsmentje témájú előadássorozatok résztvevője.
35 évi fáradhatatlan pedagógusi tevékenység után, 1997-ben vonult „aktív” nyugdíjba, ugyanis nagy szükség volt további tevékenységére. Így 2009-ig tovább tanította a magyar nyelvet a Bartók Béla Elméleti Líceumban, majd a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceumban, az 1-es, 26-os és 29-es általános iskolákban, ahol a magyar mellett több éven át tanított német nyelvet is.
2000-2003 között, meghívott tanárként az aradi Vasile Goldiş Egyetem magyar tanító- és óvónőképző szakán tanított. Ezután, 2003-2006 között ugyanennek az egyetemnek a temesvári kihelyezett, magyar tanítókat és óvónőket képző szakán magyar nyelvet és irodalmat, módszertant, gyermekirodalmat, németet oktatott.
A pedagógiai pálya mellett, ezzel szorosan egybefonódva, Tácsi Erika gazdag, változatos közéleti tevékenységet folytatott és ezt ma is ugyanolyan energiával végzi.
Fiatal tanárként, 1962-ben Zsombolyán felkarolta a helység magyar társadalmi életét: nőegyletet szervezett és vezetett, bekapcsolódott a városi rádió adásainak szerkesztésébe és lelkiismeretesen tanította meg a felnőtteket is a betűvetésre, tevékeny tagja volt a tanügyiek kórusának és a drámai körnek. Temesvárra kerülve irodalmi versenyeket, évfordulós megemlékezéseket szervezett. A hetvenes években magyar diáklapot hozott létre, kijárva a jóváhagyásokat, pénzt szerzett, szerkesztőségbe szervezte a tehetséges diákokat és megszületett a Juventus, a magyar diáklap, amely ma is él.
Az 1989-es eseményeket követően új lehetőségek nyíltak, így a tanárnő nagyon sok versenyre, szimpóziumra, konferenciára, vagy kirándulásra vitte el tanítványait. Külön figyelmet fordított a diákok felkészítésére, a különböző versenyeken való részvételre. Az évtizedek során diákjai sok-sok díjat, elismerést nyertek úgy a hazai, mint a külföldi megmérettetéseken.
Tudományos és módszertani téren is jelentős munkásságot fejtett ki: 1972-1992 között a Tanügyminisztérium magyar nyelv és irodalom tanrend bizottságának tagjaként a tanterv szerkesztésében és jóváhagyásában vállalt szerepet. Szintén ebben az időszakban a magyar tantárgyolimpia országos előkészítő bizottságának tagja és zsűritag. A Tankönyvkiadó több szakkönyvének volt szakmai referense.
A magyar tanítók fokozati vizsgára való felkészítéséhez szakmai előadások tartásával járult hozzá. A vizsgabizottságok tagjaként vállalt felelősséget a fokozati vizsgák tisztaságáért. Számos vizsgáztató bizottság (érettségi, líceumi felvételi) tagja, alelnöke, elnöke.
Ugyanakkor több tudományos és szakkonferencia szervezője, irányítója, előadója, résztvevője. Több előadást tartott, cikkei jelentek meg a Temes Megyei Tanfelügyelőség lapjában. Irodalomról, kultúráról írt cikkei jelentek meg a temesvári Szabad Szó (később Heti Új Szó), az aradi Nyugati Jelen, a makói Marosvidék hasábjain. Esztendők krónikája címmel szerkesztette és adta ki 1992-ben és 1995-ben a temesvári magyar középiskola történetét, ennek újraalakulásától (1971) a kiadás évéig. Szintén Tácsi Erika munkája a temesvári C.D. Loga Főgimnázium 1999-ben megjelent monográfiájának a magyar szekció (mely 1959–1971 között működött itt) történetét bemutató fejezete.
Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának tiszteletére nagysikerű, számos romániai magyar és román értelmiségit megmozgató szimpóziumot szervezett Temesváron. Az 1878-1917 között tevékenykedő Petőfi Sándor iskolai önképzőkörről tartott értekezését Aradon és Bukarestben is igényelték, értékelték.
1993-ban szervezője volt a Temesvári Magyar Állami Színházban, az EMKE égisze alatt megtartott Kós Károly emlékünnepségnek és versenynek. A kilencvenes években néhány évig a Kárpát-medencei jellegű diáktáborban, Cseresznyéspusztán, líceumi diákok számára vezetett folyóiratot szerkesztő kört.
A Magyar Művelődési Minisztérium által kiírt pályázaton elnyert támogatásnak köszönhetően a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban Kárpát-medencei Tudományos Diák-ülésszakot szervezett 1995-ben. Az ülésszak témája a helyi irodalomtörténet volt. Az 1997-es hasonló rendezvény témája a helyi néprajz tárgykörét foglalta magába. Az általa felkészített diák I. díjat kapott, majd egy évre rá a dolgozat Sárospatakon is I. díjat nyert.
Tevékenységét már a rendszerváltás előtt is el kellett ismerjék. A hetvenes évek elején megkapta a Kiváló tanár címet, valamint a Munkaérdemrendet.
A magyar tantárgyolimpia országos és nemzetközi szakaszán diákjai kiváló eredménnyekkel szerepeltek, így diákjainak alapos felkészítéséért 2008-ban Románia Kormánya részéről Kiválósági-díjat kapott. Az Oktatásügyi-, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium szintén Kiválósági-díjban részesítette 2008 novemberében. Két egymást követő évben, 2008-ban és 2009-ben a Temes Megyei Tanács Pro Juventute-díjjal tüntette ki.
Férje munkáját folytatva, 2006-tól a temesvári Bartók Béla vegyeskórus szervezője, mozgatója, mindenese, ennek képviselője a Civil Tanácsban.
Megalakulása (1991) óta tagja a Bartók Béla Alapítványnak, melynek célja a tehetséges magyar tanulók felkarolása, támogatása.
1992 óta az Igazságügyi Minisztérium által jogosított román-magyar-német fordító. 1996-tól a Románia–Dánia Baráti Egyesület tagja. Szintén 1996-tól tagja a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak, melynek több konferenciáján vett részt érdekes értekezésekkel.
Tácsi Erika ma is aktív résztvevője a közösségi életnek, életpályája, igényessége, energiája, sokrétű tevékenysége példaként szolgál a fiatalabb nemzedékek számára.
Kiss Ferenc