Hagyományt folytatva, az óesztendő egyik utolsó napján szerveztek évértékelő és a jövendő tervezésére hivatott online tanácskozást a temesváros.ro honlap üzemeltetői. A technika segítségével bekapcsolódtak sokan a honlapot rendszeresen felkereső, onnan tájékozódók közül is értékelve a magyar közösségi honlap szerepét és megosztva a további működéshez kapcsolódó ötleteket, javaslatokat.
A temesváros.ro platform szerepe felértékelődött a koronavírus-járvány alatt, kiemelten a kijárási tilalom időszakában – fogalmazta meg dr. Erdei Ildikó, a honlapot üzemeltető csoport irányítója –, ugyanis a hagyományos kommunikációs csatornák, a sugárzott és írott sajtó mellett, lehetőséget biztosít a tájékozódásra azoknak, akik otthonosabban mozognak a világhálón. Az elmúlt esztendőben is folyamatosan jelentek meg anyagok az ismert rovatokban, például tizenhárom új interjú jelent meg a Közelképek sorozatban, a járványhelyzet miatt több elképzelés megvalósítása hiúsult meg, többek mellett például a helytörténettel kapcsolatos anyagok megjelentetése és ezzel közkinccsé tétele a nyomtatásban megjelent kiadványokból, például térségünk igen értékes szemléjéből, a Mindenki Kalendáriuma helytörténeti évkönyvből. Szintén elmaradt a Bánsággal kapcsolatos kiadványokat, könyveket összesítő virtuális „könyvespolc” létrehozása.
A rendezvény keretében kiosztották az idei népszerűségi díjakat: Crepelca-Kovács Beatrix tanítónő és Benedek Márk egyetemi hallgató, a Losonczy István Hagyományápoló és Sportegyesület baranta csapatának az irányítója vehették át Bajkó Attila képzőművész alkotásait. A platform fejlesztőinek tervei között szerepel annak felhasználóbarátabb átalakítása, főleg a telefonról bejelentkezők számára, a civil adatbázis felújítása, illetve a városismereti anyagok felöltése és útvonalak szerinti bemutatása, ez irányú interaktív anyagok létrehozása más intézmények közöttük a Bartók Béla Alapítvány, Integráció Alapítvány munkatársainak bevonásával. A temesváros.ro látogatottságáról szólva ismertették, hogy évről évre nő a honlap nézettsége, jelenleg közel négyezer tagot számlál a tagok száma, legtöbben Temesvárról és Budapestről látogatják a honlapot, de Erdély és a Kárpát-medence számos településéről is rá-rákattintanak a honlapra, de Kínából vagy az Egyesület Arab Emírségekből is vannak látogatói a temesváros.ro honlapnak. (m.z.)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
2 June 2023EUR4.9633 RONHUF1.3373 RONUSD4.6099 RONXAU293.6078 RONIdőjárás