Temesváron egy évtizeddel ezelőtt, 2014 september végén kürtölte világgá a sajtó a temesvári gyermekkórház új tömbje építésének elkezdését. A volt polgármester bejelentette tíz évvel ezelőtt, hogy azzal az értékkel, amellyel a kormány is támogatta az építkezést, azaz 5 millió lejjel a város is támogatja a felettébb fontos, nyolc szintes, többezer négyzetméteres hasznosterületű egészségügyi beruházás megvalósítását. Akkor az előljáró tudni vélte, hogy a beruházás teljes értéke áfa nélkül negyven millió lej lesz. Már akkor sejthető volt, hogy az összeg minimum megháromszorozódik ….
Teltek, múltak ez évek, e történet érintettjei jöttek-mentek, mendegéltek. Volt aki a történelem süllyesztőjében kötött ki, mások alig-alig kerülték el a büntetést, az építkezés pedig nem haladt, hanem akadozva, szinte állandó forráshiánnyal küszködve, döcögött. Több kivitelező is megpróbálkozott a feladat elvégzésével. Egyikük tönkrement miután egy 10, azaz tíz millió euró értékű szerződést kötött a várossal, nem igazán tudni mennyit és mire használt fel az összegből. Egy-két év után egy másik gyűrkőzött (volna) neki a munkának, de mert a városnak éppen nem volt pénze előfinanszírozni a munkálatot, kiderült, hogy nem rendelkezik kellő induló tőkével. Vagy nem akarta saját pénzét kockáztatni… De azért pályázott és meg is nyerte a kiírt pályázatot! Újabb jött, dolgozgatott, de az idő nagyobb részében inkább nem. A kórházépület meg nem cseperedett. A világjárvány miatt jó ideig ismét leállt a munka. Már réges-régen minden határidőt túlhaladott a beruházás, akár busás késedelmi kamatot is kivethetett volna a város, de nem tette. Pár napja derült ki, hogy a késedelmi kamatok kivetése nem egyszerű dolog mert, amint a helyi sajtó híradásából kiderült, a központi szökőkutat nagyjából fél éves késéssel átadó cégnek esze ágában sincs kifizetni a város által addig egyedülálló módon kivetett, félmillió lej értékű késedelmi kamatot. Mert megteheti. Vajon miért nem lehet ezen csodálkozni?
De a gyermekkórház (égetően szükséges) új épülettömbje építéstörténetének legsötétebb lapjaként, pár éve valamivel több mint 7 millió lejes szerződés megkötésére kényszerült a város AZ EREDETI TERVBŐL KIMARADT, KIFELEJTETT, ELMULASZTOTT, STB. elemek, a jelenlegi katasztrófavédelmi előírásoknak megfelelő kivitelezésére. Magyarul ez azt jelenti, hogy a munkálatot nagy hűhóval elindító előző városvezetés a nagy hajrában (románul írom, hogy mindenki pontosan megértse: lasă, că merge și așa!) kihagyott, esetleg kifelejtett a majdani betegek, a polgár védelmét szolgáló fontos elemeket a projektből! Mert megtehette. Vajon miért nem lehet ezen sem csodálkozni?
Igazából azon sem kell csodálkozni, hogy az éppen lezárult választási kampány hajrájában, a rémpárt egészségügyi minisztere látogatta meg az állítólag (két éve!!!) 95%-ban elkészült beruházást. Jól elcsodálkozott, hogy eddig nem készült el, és ígéretet tett arra, hogy lehetősége szerint a minisztérium támogatja – akár az Európai Fejlesztési Banktól felvett kölcsönből is – a nagyjából 100 millió lejes összeg megszerzését. Mert a gyermekek egészsége mindennél fontosabb, ezért a majdani banki kölcsön elosztásakor előnyben részesülnak azok a beruházások, amelyek a gyermekek egészségét szolgálják – pukkantotta a levegőbe a választrási lufit a román egészségügy legelső embere. Mert megteheti.
Arról hallgatott, hogy az állam az utóbbi öt évben egyetlen fityinget sem utalt az építkezés költségeinek, akár részleges, fedzésére. (Csak nem fog kórházat építeni az ellenzékhez tartozó városvezetés?? A legnagyobb jóindulattal is, kizárólag a fenti gondolattal magyarázható a szaktárca, a kormány, a központi vezetés „visszafogottsága”!).
A városkasszából pedig 58,5 millió lejt biztosítottak eddig az építésre.
Itt nincs vége. Mert valóban égbe kiáltó, hogy egy rendkívül fontos, regionális jelentőségű, a társadalom jövendőjét szolgáló egészségügyi beruházás nem valósul meg a politikai játszmákra, esetleg bosszúkra visszavezethető, obskurus okokból! Erről kellett volna beszéljenek az érintettek. Meg arról, hogy a kórházba telepítésre kerülő legkorszerűbb technikának köszönhetően és az orvos-szakemberek tudásának kamatoztatásával, akár többszáz gyermek és fiatal egészségi állapotán lehetett volna javítani, esetenként életüket megmenteni. És arról is beszélniük kellett volna, hogy a kórház laboratóriumaiban a kutatók eddig kifejleszthettek volna olyan új utakat nyitó, kereteket bontó gyógymódokat, amelyek a gyógyíthatatlan beteg A témánál maradva, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy míg a gyermekkórház ügye vakvágányra siklott a nem megfelelő, meggondolatlan előkészítés, át- és félre ütemezés, politikai játszmák (miért is építsen kórházat az ellenzékhez tartozó városvezetés??!!) és ki tudja még mi minden miatt, az utóbbi években felépült a megyei kórház szomszédságában az új szülészet és nőgyógyászati klinka, a Nagykörúton (C.D. Loga) a rehabilitációs klinika, a Liget úton (Revolutiei) pedig az orr-fül-gégészeti kórház új épülete. Ami, pestiesen szólva, nem semmi.
**A temesvári választások eredményének ismeretében, várható, hogy az egészségügyi és a tanügyi beruházások folytatódnak.
Makkai Zoltán