Ennek előkészítésén dolgozik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium – számolt be Tánczos Barna szenátor, a felsőház mezőgazdasági bizottságának titkára, aki az elmúlt héten az ügyben Daniel Constantinnal, az agrártárca vezetőjével is egyeztető tárgyalást folytatott. Tánczos elárulta, a megbeszélésen olyan minimis-támogatási program bevezetését szorgalmazta, aminek célkeresztjében kifejezetten a néhány egyeddel rendelkező kisgazdaságok, a 4-5 tehenes szarvasmarhatartók állnak. A tervek szerint jövő évtől elérhető minimis-támogatás az állomány növelésében és minőségjavításában nyújtana segítséget a gazdálkodóknak.
Pénzt adnának az állománygyarapításra. 2006 óta nem volt állatvásárlásra állami támogatás. Ez alól kivételt csupán a fiatal gazdáknak szóló uniós pályázati rendszer jelentett, a 112-es intézkedésen elnyert pályázati támogatásból állatot is lehetett vásárolni. Azt szeretnénk, hogy jövő év elejétől a minisztérium indítson el egy olyan támogatási programot, amelyből a kisgazdák törzskönyvezett egyedeket vásárolhatnának, akár az országból, akár külföldről. Ehhez a minimis-programon keresztül a szaktárca legtöbb 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyújtana azon gazdák számára, akik minimis típusú támogatásban korábban még nem részesültek – részletezte Tánczos. Hozzátette, az állatvásárlási minimis-támogatást minden gazdálkodó – legyen szó jogi vagy magánszemélyről – csak egyszer vehetné igénybe. Ha ezt el tudjuk fogadtatni, óriási segítség lesz azoknak a gazdáknak, akik például a szarvasmarha-állományukat 10-15 fősre akarják gyarapítani, a törzskönyvezés révén pedig megkaphatják a prémiumtámogatást is – tette hozzá a szenátor.
Az előkészítés alatt álló állatvásárlási támogatásról egy birkás rendezvényen Daniel Constantin is beszámolt, kifejtve: az állományjavítási célok érdekében a szaktárca a tenyészállatok, fajberbécsek vásárlását is támogatja.
A törzskönyvezett, kiváló genetikájú apaállatok beszerzésében a gazdákat a minisztérium a költségek 50 %-nak átvállalásával segítené. A tárcavezető nem zárta ki a lehetőségét, hogy a tej- és húshasznú állatállomány genetikai javítását támogató program elindítása és finanszírozása már a kormány jövő heti ülésén napirendre kerül.
Tekintettel a támogatásokra célszerű lenne, ha bánsági magyar gazdák is egyre több birkát tartanának.
Támogatásban is jelentősége van a törzskönyvezésnek. A minisztérium az állattámogatási rendszert egyre inkább az egyedek törzskönyvezéséhez köti. Hosszú távon ennek is meglesz az eredménye, ám a termelési eredmények hivatalos követése a tejtermelőknek és húsmarha-tartóknak már jövő évtől külön támogatási pénzeket eredményez. 2015 után a prémiumtámogatás 250 és 300 euró lesz a tejelő tehenekre, valamint a húsmarhákra. E rendszernek köszönhetően pár éven belül rohamosan növekedni fog a törzskönyvezett egyedek száma.
Aki nem törzskönyvezett állatot tart, az csak alaptámogatásban részesülhet. Igaz, az se lesz megvetendő összeg: fejőstehenenként a tejtermelés függvényében 450 és 1000 lej közötti lesz, de aki odafigyel a genetikára és tíz egyednél nagyobb állománnyal rendelkezik, az megkaphatja a prémiumtámogatást is.
Minimis támogatás a méhészeknek is
Elfogadta keddi ülésén a kormány a méhészek minimis-támogatására kidolgozott határozattervezetet, ám a méhészeknek igyekezniük kell, hiszen az eredetileg decemberre jelzett határidőt egy hónappal előbbre hozták. A támogatási igénylések benyújtatási határideje november 3. Cserébe decembertől a szaktárca már a támogatási összegek folyósítását ígéri.
A szokatlanul hűvös, csapadékos időjárás miatt a méhcsaládok etetésére vásárolt tápszer költség-kompenzációjára minimis-támogatást vehetnek igénybe idén ősszel a méhészek – döntött keddi ülésén a kormány. Ennek nyomán 4,13 millió lejt fordíthatnak a méhészek 2014. május–július közötti cukorszirup és az etetéssel szorosan összefüggő tápszervásárlási költségeinek részbeni visszatérítésére. A kártalanítás mértékét – a szaktárca a 75 családnál kevesebb állománnyal rendelkező méhészek esetében családonként 4 lejben, míg az ennél nagyobb családlétszámmal gazdálkodó méhészek esetében méhcsaládonként 7,5 lejben határozta meg. A minimis-támogatás iránt érdeklődő méhészeknek igyekezniük kell, hisz a költségkompenzációra vonatkozó támogatásigényléseket a megyei mezőgazdasági igazgatóságok legkésőbb november 3-ig fogadják. A minimis-támogatást a termelői tanúsítvánnyal rendelkező magánszemélyek, illetve a magán- és jogi személyként – engedélyezett magánszemély (PFA), egyéni vagy családi vállalkozásként, illetve kft.-ként – bejegyzett méhészek igényelhetik, de a kormányhatározat a méhészeti egyesületek előtt is zöld utat nyit. A méhészeti minimis-támogatási öszszegek folyósítását a minisztérium december hónap folyamán kezdi meg.