Emberségről és reményről A kaukázusi krétakör című előadás után
Milyen elvárásokat keltett bennem a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb bemutatóját hirdető plakát/szórólap? Először is BRECHT. A 20. század egyik legnagyobb hatású színházteremtője, örökérvényű, azaz mindig korszerű, mindig aktuális, olyan alkotó, aki”minden gondolkodó ember útjába tette le magát.”
Valahol azt is olvastam, hogy amit majd látunk, az adaptáció. Szóval Brecht újragondolva, újratöltve, esetleg valami Brecht nyomán. Össze is szorult a szívem, hiszen az ilyesféle megközelítések a legfélelmetesebb visszaélések elfedésére, át- és szétírások leplezésére szolgálhatnak. Szerencsére itt erről szó sincs, az adaptáció, mint az előadás maga Brecht-hű, az eredetitől való eltérés szövegszinten minimális, kimarad az első Kié a völgy?című rész, s ez nagyon jó, mert az 1945-ben egy grúz kolhozban játszódó jelenet igen rossz irányba sodorhatta volna az előadást.
A plakáton ott a korhatárt jelző figyelmeztetés, 16 éven felülieknek. Gyengébb idegzetűeknek( közéjük tartozom én is) mondom, nincs ok ijedelemre: nincsenek egetverő ízléstelenségek, az elviselhetetlenség határát súroló kegyetlenségek vagy szexuális töltetű gesztusok, utalások, bár van benne kegyetlenség és szex, gyöngédség és erőszak,de nincs benne egy-egy apró kivételtől eltekintve olcsó közönségesség.
Stúdióelőadás. Mint ilyen nem vénnek való vidék, mondom ezt, mert amikor körülnézek, látom, én volnék itt a legöregebb. Ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy nem pont ott és akkor nevetek, mint a többiek. Bár ez nem túl kellemes érzés, szóvá sem tenném, ha nem lenne fontos, ugyanis amikor Brecht meghalt, akkoriban születtem én, s történtek ennél minden bizonnyal fontosabb dolgok is, mert éppen 1956-ot írtunk.
A terem egyik végében a zenészek és énekesek, a két fal mentén egy-egy széksor, a széksorok közötti sáv a játéktér. Aki kényelemre, kellemes, könnyed szórakozásra vágyik, az erre az előadásra ne váltson jegyet, és persze az sem, akire nagyon illenek Aczél Petra kommunikációkutató szavai: Ma nem a világra, a Facebookra nyitunk abalakot.Itt ugyanis találkozás van, nem virtuális, hanem valóságos, emberi és igazi. A néző- és a játéktér között nincs távolság, a színészek érintésközelben játszanak. A testek mozgása, kiszámított zuhanása, földhöz csapódása egyszerre ijesztő és felemelő, mint a cirkuszban a legizgalmasabb mutatványt nézve félünk és ámulunk, s veszély múltán megkönynyebbülten tapsolunk. Aczél Petra állítja, manapság figyelni annyi ideig sem vagyunk képesek, mint egy aranyhal. Pedig itt figyelni kell, ezt várná el tőlünk Brecht is, aki minden kétséget kizáróan elégedett lenne ezzel az előadással, bár igen szigorú elvárásai voltak, s csak akkor engedélyezte darabjainak bemutatását, ha az előzőleg hozzá elküldött modellnek nevezett fotók elnyerték tetszését.
Aki nem akar a komfortzónájából kilépni, ami persze bárkinek szíve joga, annak nem javallom, hogy ide merészkedjék. Mert Brecht nem elérzékenyülést és meghatottságot, hanem értő figyelmet és éber elmét vár el nézőjétől, nem szemlélődést hanem aktív gondolkodást, sőt kritikai viszonyulást. A széksorok közötti sávon a nagyáruházak árufeltöltői által használt targoncán suhannak a szereplők, négy férfi és öt nő 60-nál is több szerepet játszik el tucatnyi helyszínen, a szerep- és helyszínváltást nem jelzi más, csak a jelmezcsere vagy egy-egy kellék megjelenése. Bács Krisztina jelmezei tökéletesek, funkcionálisak és szépek, a társadalmi különbségeket és a helyszínváltásokat is jelezték.
Figyelni kell, lehet is, meg érdemes is. A színészi játék, a korszerű színházi nyelv igazi varázslat. A beszéd és a testbeszéd teljes egysége, a regiszterváltások merészsége lenyűgöző.A mesterségbeli tudás tiszteletet parancsoló. Itt nincs lazsálás,munka van, minden mozdulat, minden hangsúly a helyén, igazi csapatmunka, összehangolt egymásrautaltság, mint a légtornászoké. Összeszokottság, összetartozás. Azt írták, igazi osztálytalálkozó, mert a színészek egy évfolyamra jártak, s a rendező Harsányi Zsolt volt a tanáruk. Lőrincz Ritáról, ha nem tudnánk, hogy már legalább másfél évtizede a társulat tagja, nem jutna eszünkbe más, mint, hogy bravúrosan játszik, hol orvos, hol ügyvéd, hol csak egy asszony, mozgása, testbeszéde tökéletesen egy a csapattársakéval.
Farkas Eszter a negatív szereplők megtestesítője, s amit csak a legnagyobbak tudnak, iszonyúan ellenszenves, csak a külsőségekkel törődő, felszínes és gonosz nőket alakít, hanghordozása, gesztusai gőgös és elviselhetetlenül önző asszonyokat keltenek életre. Minden mozdulata, lépése, a talajhoz érő talpa is jelentéshordozó,igazi mozgásművészet. A korszerű színjátszás csúcsain jár, akár a kormányzónét, a lelketlen anyát, akár Gruse sógornőjét, Anikát játssza. A legizgalmasabb az emberi természet gonoszságát leleplező jelenetben a gyáva báty,Lavrenti (Czüvek Loránd) feleségeként minden érdeklődőnek tűnő kérdésében ott a gonoszság, a szolgálóhoz kikiabáló hangváltásaiban életre kell az alacsonyabb rendűek iránti megvetés és kegyetlenség, amit a groteszkre igencsak érzékeny Brecht így fogalmaz meg az utolsó jelenteben:” Migrént kapok a nép szagától.”…
Czüvek Loránd papucsférjként, felesége házsártosságát az éhségre fogó Lavrentiként, a háború elől betegségbe menekülő s a veszély múltán feltámadó Juszupként mutatja meg, hogy sokhangon és sokoldalúan kelt életre jellegzetes figurákat. A szerepváltások hasonló bravúrját láthatjuk Hegyi Kincső alakításaiban. Először a hatalom előtt megalázkodó orvosként, aztán erőszakos feleségként látjuk, majd a haldokló fiát kiházasító anyósként nyűgöz le.Ismerős ez a gyáva, reszkető, megalkuvásra és árulásra kész figura, aki a kis haszonért bármire képes, „szükségesküvőt” szervez, amelyet „elcsukló nászinduló” és „fergeteges halotti tánc” kísér.
Adorjáni Nagy Zoltán, Lajter Márkó Ernesztó, Jancsó Előd is többféle szerepben jelenik meg, hol hatalmasok, elnyomó herceg, kormányzó,vagy bíró, hol csak a háborút képviselő katonák, játékuk fegyelmezett, sokszínű. Egyedül a Grusét alakító Karsai Dóra mentesül a szerepcseréktől, a gyermeket megmentő, az igaz emberséget képviselő anyaszívű szereplő.Egyszerűsége, nyíltszívűsége,kitartása, hűsége Brecht humanizmusának megtestesítője. Tőle származnak a darab leginkább szívhez szóló mondatai.Az ember nem dönthet arról, hogy hős lesz vagy erényes, csak éppen nem képes a gonoszságra. Amikor azt kérdik tőle, miért menti meg a gyermeket, akkor mondja:”Úgy nézett rám, mint egy ember”. Meglátta a kiszolgáltatott csecsemőben a jövőt, a feladatot, s összetartozásukat egyszerűen fogalmazza meg: „Együtt félünk, együtt élünk”. Ez az emberi sors.
Brecht, hogy a néző éberségét és racionalitását aktivizálja, elidegenítő effektusokat használ, ezt a célt szolgálja a groteszk látásmód, a songok vagyis a dalbetétek, amelyek összefoglalják egy-egy jelenet tanulságait. Az előadásban ez a felhangosított, felerősített dübörgő zene miatt nem érvényesülhetett. Vajda Boróka remekül énekelt, és mesterien táncolt, emellett kisebb nagyobb szerepeket is játszott kitűnően, mégis az igazán jó és hatásos dal csak akkor hangzott fel, amikor a lány gondolatait szólaltatta meg, amikor azt a tapasztalhattuk meg, hogy az ember nem tudja, nem meri elmondani valódi érzéseit, ami félreértésekhez és megnemértéshez vezet. – illetve amikor zene nélkül a nők énekeltek. A helyszínváltások jelzésére Brecht feliratokat is használt, itt sem ártottak volna. Bár a szünet akár elidegenítő effektusként is felfogható, én szívesen mellőztem volna, ahogy A bíró történetét is kihagytam volna, igaz, hogy akkor kimaradt volna néhány kitűnő jelenet, Ludovika (Lőrincz Rita)története, vagy az a remek alakváltozás, amikor a Hegyi Kincső alakította rendőrnő a szex reményében vonzó nővé lesz, csenevész kontyba tűzött haját lebontja, száját vérvörösre festi, katonás lépteit ringó járásra igazítja. De kimaradt volna néhány feleslegesen és bántóan közönséges rész is, mint a mustáros kenyér s a fára vizelés. Míg az első rész izgalmas volt és változatos, olyan remek jelenetekkel, mint a háború szörnyűségét felidéző kép, amelyben a süvítő és becsapodó lövedékekkel együtt mozdultak az ijedt emberek,vagy a gyermekkel menekülő Gruse életveszélyes átkelését megjelenítő kép, a második rész a záróképet leszámítva statikusra sőt vontatottra, unalmasra sikeredett.
A befejezésben a címben ígért krétakör, a bibliai példázat tárul elénk. A bibliai történetben két parázna nő egyidőben szül gyermeket, s miután egyikük gyermeke meghal, a másik asszony ellopja társa kicsinyét. A salamoni döntés és próbatétel, vágják ketté a gyereket, az igazság kiderítésére szolgál. Az igazi anya a valódi anya. A brechti parafrázis másról szól: az igazi anya, alkalmatlan az anyaszerepre, felelőtlen és önző, a meneküléskor is csak a ruháival törődik, s a gyermeket ottfelejti a zűrzavarban, később csak azért szerezné vissza, mert a gyermek lesz apja halálát követően az örökös. Gruse az önzetlen jóság képviselője, megmenti, neveli, szereti a gyermeket, erkölcsi értelemben „igazi” anya.
Brecht műve a második világháború végén születik, az író optimizmusa a pusztuláson győzedelmeskedő túlélőké. Ebben az érzésben mi is osztoztunk volna 2022. február 24. előtt. Ma már nehezen hisszük, hogy a világ az anyaszívűeké, inkább attól tartunk, hogy a fegyvergyártóké, a páncélosoké, a Hájas hercegeké.
Optimizmusra nincs túl sok okunk, de amíg a fiatal színészek olyan mesterségbeli tudással és művészi felelősségvállalással állnak ki elénk, mint a Brecht-darab temesvári előadásán, addig van remény.
Mészáros Ildikó