Bár Románia már 1941-ben be­lépett a második világháborúba (1939–1945) három éven keresztül a hadi események az ország területétől távol zajlottak. Ez idő alatt a szovjet (orosz) légierőt lefoglalta a saját lég­terének a védelme, hogy a fővárost, Moszkvát és az uráli iparvidékeket megvédje a hatékonyabb, korszerűbb repülőgépekkel rendelkező német Luftwaffe bombázásaitól. Akkor a szovjet gyártmányú vadászgépek sem sebességben, sem pedig tűzerő­ben nem vehették fel a versenyt a né­met légierő Messerschmith vagy Stuka típusú gépeivel.
Az angol-amerikai szövetség lé­gierejének a háború első éveiben még túl távol volt a kelet-európai had­színtér a rendelkezésükre álló angol repülőterektől. Miután a szö­vetségesek 1943-ban elfoglalták Szi­cíliát, majd megvetették lábukat az Apenin-félsziget déli részén, megnyílt a lehetőség, hogy légi csapáso­kat mérjenek a III. Birodalommal szö­vetséges államokra, Magyaror­szágra, Romániára, Szlovákiára. Bu­karestet 1944 áprilisában érte az első nagy bombázás.
1944-ben a hadi helyzet gyökeresen megváltozott, a szövetségesek általános támadást indítottak. Franciaországban (Normandiában) június 6-án partra szálltak az angol-ame­rikai csapatok, míg keleten a front min­den szakaszán a szovjet haderő of­fenzívát indított a hitlerista koalíció egységei ellen, s gyorsan előre tört nyugat felé. Nyárig vissza­fog­lalták Ukrajna nagyobbik részét, majd­nem teljes Fehéroroszországot (Bje­loruszija), elérték az egykori len­gyel és román határt. Augusztusban a front egyes szakaszain már román területen, Besz­sza­rábiában és Moldvában folytak a harcok.
Az Olaszor­szágban és Franciaországban part­ra szállt egy­ségek parancs­nok­sága felvette a kapcsolatot a szovjet szövetsé­gessel, s megegyeztek a Frantic Joe (Haragos Joe) Hadműve­let­ben. A megegyezés értelmében a keleti bombázá­si misszióik befejezését követően az angol-amerikai nehézbombázók és az őket kísérő vadászgépek nem tér­tek vissza támaszpontjaikra, hanem a szovjet területekre repültek. Ott tan­koltak, s felvették a bombákat és a lőszert, s újabb bevetésre indultak.
Az Arad elleni légi támadásra 1944. július 3-án került sor a Frantic Joe hadművelet II. Egységében (a támadás kódolt neve). A légi veszélyt jelző szirénák a városban 11 óra 27 perckor szólaltak meg. Szakemberek véleménye szerint a légi veszélyt jel­ző sziréna későn kezdett működni, mivel a támadást nem keletről, Uk- rajna felől várták. Bár a lakosság az óvóhelyek felé sietett, sokan nem jutottak el a légoltalmi pincékig. Mások a ligetbe menekültek, nem tudván, hogy az a légi csapás egyik célpontja volt.
Az aradi légi csapásban 55 darab B-17 Liberator típusú bombázó vett részt. Ezeket 38 P-38 típusú vadász- gép kísérte. A három hullámban lezajlott támadás során hagyományos, de gyújtóbombákat is használtak. A bombázott terület hossza mintegy 2000, szélessége 1200-1500 méter volt. A fontosabb célpontok, a pályaudvar, a vagongyár, a vasúti javítóműhely, a ligetben a Gestapo volt székháza, a Pécskai (Aurel Vlaicu) úton a lovassági laktanya volt. Ezeken kívül találat érte a FITA kötszövő gyárat, a közüzemek depóját, az Andrényi vasipari cég raktárát a Kürtösi (6 Vânători) utcában, a Zwack likőrgyárat, az Albu harisnyagyárat, az Union gombgyá- rat, a Fermoar üzemet. Ezen kívül a liget környékén számos épület (az Andrei Mureșanu és Corneliu Coposu utcák között), magánház és -villa dőlt össze. Családi házak sorát is találat érte Mosóczy-telepen a Trenului és Rozelor utcában.
Egy szemtanúi visszaemlékezés szerint „ezekből a gépekből bombaszőnyeg hullt ki, lebegett a leve- gőben, a feltúrázott motorok pokoli zajától és a szirénák üvöltésétől, majd a sok száz bomba robbanásától kísérve. Ez a földi pokol. Minden remegett. A füst, a vörösen, feketén izzó por a magasba emelkedett, elsötétítve az ég tiszta kékjét.”
A támadás a városnak hatmilliárd lej kárt okozott (a lej 1944-es árfolyamán számítva), 190-nél több civil személy halt meg, 250 család, kö­rülbelül 2400 személy fedél nél­kül maradt. a sebesültek száma meg­haladta a hatszázat.
A bombatámadás áldozatainak ingyen sírhelyet biztosítottak a két leg­nagyobb aradi, Eternitatea (Fel­ső) és Pomenirea (Alsó) temetőben.
A bombázás okozta sebek az 1950-es évek közepéig voltak látha­tóak, amikor az épületek többségét restaurálták, renoválták, másokat végleg lebontottak, helyükre később tömbházakat emeltek. A vasútállo­más peronjának renoválását az 1953-as, Bukarestben megrendezett Világifjúsági Találkozóra fejezték be.
1944 őszén, a román átállást kö­vetően a várost még két légitámadás érte. Ezúttal német részről. E két támadás mérete messze elmaradt a júliusitól.