Ez a renoválás?
Bizonyos tény, hogy az épületek tatarozását országosan érvényes rendelkezés írja elő. A mű- vagy történelmi emléknek nyilvánított ingatlanokat kötelező az eredeti formában helyre állítani. Így volt ez már a kommunista diktatúrában is, bár akkor történelmi múltú épületek rendbe hozásakor a hatóságok sokszor szándékosan szemet hunytak az eredeti homlokzat visszaállításának elmulasztása felett. Példaként, Aradon akkor „felejtették el” visszaállítani egy Thököly (most Catedralei) téri egyemeletes ház szecessziós díszeit. Azóta az épület homlokzatán nincs semmiféle díszítés.
Az aradi lokálpatrióták remélték, hogy az akkori úzus manapság már nem ismétlődik meg. Tévedtek. Az egyik legutóbbi ilyen szembeötlő eset az Újarad főutcáján, a Temesvári út 8A számú épület homlokzatának a tönkretétele. Nem kell sem műépítésznek, sem pedig művészettörténésznek lenni ahhoz, hogy felfedezd az illető épület homlokzatán a geometrikus szecesszió jól kivehető elemeit. Nos az ingatlan egyik felének tulajdonosa tataroztatta az ő részének homlokzatát, amelyről nemes egyszerűséggel eltávolíttatott minden díszítést, és okkerszínű festékkel bevonatta azt a házrészt. A kapubejárat és a másik része a homlokzatnak őrzi az eredeti stílust.
Jogosan merül fel a kérdés? ki hagyta jóvá ezt a módosítást a városi hatóság részéről? Mert valakinek az aláírásának és valamely intézmény pecsétjének kötelező módon szerepelnie kell az engedélyen. Valószínűleg az illető vagy sohasem járt a helyszínen, nem látta az épületet. Ha igen, akkor viszont egyéb gyanú is felmerülhet. De annak felderítése a bűnüldöző hatóságok feladata.
A Temesvári út 8.A „kétarcú” épülete
Bővül a villamospark
Az utóbbi években örvendetes módon megújul Arad megyei jogú város közjárműparkja. A buszállomány szinte teljesen kicserélődött, a korábbi dízelmotoros járműveket elektromos meghajtású gépkocsikkal cserélték fel. A villamospark kicserélése mintegy másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor megjelentek a nagyobb teljesítményű, zöld színű, alacsonypadlós, légkondicionált Imperio nevet viselő járművek. Ezeket az aradi Astra gyárban a német Siemens céggel együttműködve gyártották.
Időközben az aradi cég megkezdte a kisebb befogadóképességű, piros-fehér (UTA) színű Imperis Civitas kocsik gyártását is. A kétféle Imperióból immár 31 teljesít állandó szolgálatot az aradi közszállításban. Hozzátenném: közmegelégedésre.
Az újraválasztott aradi polgármester, Călin Bibarț közösségi oldalán most osztotta meg a hírt, hogy a Nyugati Regionális Műveleti Program még zajló finanszírozási időszakában szerződést kötött az Astra Vállalattal 10 újabb villamos vásárlására. Ezekkel az új kocsikkal kiegészítve, az aradi síneken a napi szolgálatot teljesítő villamospark felét új villamosok teszik majd ki.
Várjuk!
Viharos tanácsülés
Június végén a régi összetételben ült össze Arad város tanácsa. A napirenden szereplő kérdések között kettő igencsak viharos vitát váltott ki.
Az elnökségi előterjesztésben szerepelt egy építési engedély megszavazása a város Grădiște (Mosóczy) telepi kerületében. Iancu Jianu utca végén lévő telken (egykor a Hortus konzervgyár működött ott) egy háromemeletes lakóépület emelésére érkezett kérvény. A környék lakossága egy 125 aláírásos beadvánnyal tiltakozott ellene. Képviselőjük szót kapott a tanácsülésen, amelyen kifejtette, hogy a negyed túlnyomó része családi házakból áll, oda nem illik a többszintes épület. Ráadásul az infrastruktúra (víz- és a csatornahálózat) már most sem megfelelő, gyakori a dugulás.
Az ülésen elhangzott, hogy a jelenleg érvényes építkezési szabályok értelmében a vasút 20-100 méteres körzetében tilos ilyen épületet emelni. Ez a telek pedig a vasúti pálya közvetlen közelében fekszik. Az ügyben felszólalt Bognár Levente városi tanácsos, valamint a város főépítésze is. A beadott tiltakozás és az elhangzott logikus érvelés ellenére a tanács 14 igen szavazattal jóváhagyta az építési tervet. Az USR és az RMDSZ tanácsosai tartózkodtak.
Másik ellentmondásos ügy az egykori UTA kultúrterme telkének a sorsa. Tekintettel arra, hogy a textilgyár előtti parkot szinte felszámolták, azon egy görögkeleti templom épült, a város szerette volna az említett telket parkosítani. Csakhogy a terület egy része a Construct SRL tulajdona, amelyet a város ki akarta sajátítani. A bíróság a vállalkozó javára döntött, kötelezte az önkormányzatot, hogy építési engedélyt adjon ki kereskedelmi egységek emelésére.
Az elmúlt évtizedekben a sokadik eset, amikor valamelyik felettes hatóság vagy a bíróság nem veszi tekintetbe a lakosság akaratát és érdekeit, meghiúsítja a város önkormányzatának a parklétesítési tervét. Meddig?
Megemlékező szentmise
Az Arad megyei Németszentpétert három évszázaddal ezelőtt német, majd kisebb számban magyar telepesek alapították. Erről az eseményről, valamint az impozáns méretű római katolikus templom felépítésének és felszentelésének 250. évfordulójáról emlékeztek meg Péter és Pál napján a községben. Az eseményre „hazajött” a Németországba telepedettek egy népes csoportja is. A templom védőszentjére az előtte álló Szent Péter-szobor is emlékeztet.
Az ünnepi szentmisére megtelt a szépen feldíszített templom. Az istentiszteletet Msgr. Dirschl Johann általános püspöki helynök celebrálta népes papi segédlettel. Jelen volt ft. Király Árpád kanonok, plébános, marosi főesperes, ft. Czeglédi Ferenc pécskai és németszentpéteri esperes-plébános, ft. Kocsik Zoltán kanonok a Temesvári Gerhardinum Katolikus Gimnázium igazgatója, ft. Czank Gábor, gyomaendrődi esperesplébános, Kozovits Attila perjámosi esperes-plébános. A megjelenteket köszöntötte Gheorghe Grad, a község polgármestere is.
Az ünnepi szentmisét követően a hívők a művelődési otthonban egy közös ebéden vettek részt.
Strandnyitás Gyorokon
A múlt hónap utolsó napján (kissé megkésve!) nyitották meg a gyoroki strandot. Az egykori bányató mellett kialakított strandot az aradiak a nyugat tengerpartjának nevezik. Az eseményt összekapcsolták a Ghioroc Summer Festival (Gyoroki Nyári Fesztivál) nevet viselő rendezvénysorozattal. Ennek a keretében az aradi Aurel Vlaicu Egyetem hallgatói különböző szórakoztató műsorral várják a strandolókat.
A vasárnapi nyitókoncerten is szép számú közönség gyűlt egybe a szabadtári színpad elé. A következő koncerteket július 20-ra és augusztus 3-ra tervezik.
Az eseménysorozatot szeptember 1-jén a gyoroki községnapon rendezett koncert zárja.