A Kölcsey Egyesület konferenciája
A Kölcsey Ferenc nevét viselő, 1990-ben újjáalakult aradi magyar közművelődési egyesület a múlt hét végén rendezte meg Arad és a Kölcsey Egyesület, a Bánság és a Partium határán című konferenciáját. Az eseményre megtelt a városháza nemrég renovált, eredeti állapotában visszaállított díszterme, Fekete Károly és Jankó András az egyesület nevében, míg Bognár Levente helyettes polgármester házigazdaként üdvözölte a nagy számú érdeklődőt.
A konferencián dr. habil Fleisz János (Nagyvárad), Piroska Katalin (Magyarország), Bodó Barna (Temesvár), Muntean Tibor és Lehoczky Attila (Arad) értekezett a régió település-, színház-, sajtó-, gazdaság- és oktatástörténetéről.
A konferencia egyik pozitívuma, hogy annak befejeztével a résztvevők kézhez kapták a teljes anyagot könyv formájában kinyomtatva (a Fecskés könyvek 27. darabjaként). A fent említett szerzők írásán kívül annak első részében Krenner Miklós Arad című esszéjének teljes szövege is szerepel, de helyet kapott a konferenciáról objektív okok miatt hiányzó aradi Puskel Péter és a nagyváradi Makai Zoltán egy-egy tanulmánya is Jankó András szerkesztésében.
Magyar Könyvnapok 2.
Azért a címben szereplő 2., mert az esemény előestjéről, Sz. Benedek István Nem a ruha eszi az embert c. könyvének bemutatójáról már a lap múlt heti számában beszámoltunk. A Könyvnapokat hivatalosan szerdán délután, lapzártánk után a Jelen házigazdájaként Kurjatkó Péter igazgató, illetve a város helyettes polgármestere, Bognár Levente nyitotta meg.
Csibra István Simonyi Imre pályaképe című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban napvilágot látott tanulmánykötetet Jámbor Gyula mutatta be az érdeklődőknek. Az Arad megyei Simonyifalván született költő halálának 20. évfordulójára napvilágot látott könyv elsődleges célja nem az életrajz, hanem a pályakép bemutatása. Lényegében a 2003-ban megjelent kismonográfia bővített változata. Az elhangzott értékelés illusztrálására a szintén simonyifalvi születésű Brittich Erzsébet a költő gazdag életművének néhány fontos alkotását olvasta fel.
Csütörtök délután megtelt a Jelen Ház nagyterme Károlyi Hortenzia Smaragdzöld versek című verseskötetének bemutatójára. Nem véletlenül, hiszen egykori iskolatársai, volt oktatói közül sokan eljöttek meghallgatni, akárcsak azok az irodalomkedvelők, akik a Szövétnek februári számában már olvasták a könyv recenzióját.
Kezdetnek a könyvhöz csatolt CD-ről meghallhattunk egyet a Döme Zsolt megzenésítette versekből Hernádi Judit színművész tolmácsolásában, majd Bokor Pál az Aba Könyvkiadó szerkesztője taglalta a könyv megszületésének körülményeit. A költő két volt tanára, Réhon József (Arad) és Csanádi János (Nagyzerind) egykori diákjukhoz kapcsolódó kedves emlékeiket elevenítették fel, az utóbbi egy Olosz Lajoshoz kötődő közös dedikált fényképpel ajándékozta meg.
A bensőséges hangulatú esten a költő néhány saját versét tolmácsolta, majd dedikálta könyvét. A művészet iránt érdeklődők a terem előcsarnokában megtekinthették a nagyon szép grafikai kivitelben napvilágot látott könyv illusztrátorának, Sós Csabáné Palásti Andrea néhány igen szép ikonját.
Szabadtéri „Operettparádéra” hívja a nézőket az Aradi Kamaraszínház
„Operettparádéra” hívja kedden, június 10-én 20 órától a Megyei Kulturális Központ Nyári Színházába (George Bariţiu u. 16. szám, a régi Vakok Iskolája, a Forrai utcából nyílik) a nézőket az Aradi Kamaraszínház. Tihanyi Tóth Csaba főszereplésével, a Tihanyi Vándorszínpad operettparádéjának keretében a hagyományos operett zenei világa csendül fel, gyönyörű jelmezekben, látványos előadásban. Az idén 17 éves Tihanyi Vándorszínpad zenés műsoraiban a hagyományos operett zenei világa csendül fel kitűnő énekesekkel, eredeti szövegekkel, gyönyörű jelmezekben, látványos, szerkesztett előadásban. Az aradi nézők igazi vérpezsdítő válogatást láthatnak Kálmán Imre, Lehár Ferenc csodálatos darabjaiból, A Marica grófnő, a Csárdáskirálynő, a Cigányszerelem, a Paganini, a Víg özvegy, a Mosoly országa, és a Mária főhadnagy című operettekből.
Eső esetén az előadásra az Aradi Filharmónia nagytermében kerül sor 20.30 órától. Az előadásra minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében.
Jegyek egy órával az előadás előtt a helyszínen kaphatók, valamint a 0755/04–52–00-ás telefonszámon rendelhetők.