Megválasztották a megyei tanács alelnökeit
Az Arad Megyei Tanács múlt pénteki ülésének megkezdésekor letette az esküt Cristina Ciorogar és Talida Pop megválasztott tanácsos. Az előbbi a tanács jogi bizottságában, az utóbbi a külkap- csolatok és turizmus bizottságban kapott helyet. Velük a megyei tanács létszáma 32-re bővült.
Az összehívott ülés elsődleges célja a megyei tanács elnöke, Iustin Cionca két helyettesének a megválasztása volt. A külön szavazófülkében lebonyolított titkos szavazás eredményének összeszámlálása után az eredmény. A két elnökhelyettes jelölt, Răzvan Cadar és Ionel Bulbuc egyaránt 24-24 szavazatot kapott, így az elkövetkező négy évben ők lesznek a megyei csúcsvezetőség tagjai.
Fejlődik a gázhálózat
A megyei tanács elnöke, Iustin Cionca aláírta Pécska város, valamint Kis- és Nagyiratos községek gázhálózat-fejlesztési tervét. A három település vezetősége befejezheti a településközpontok, valamint a hozzá tartozó falvak, Kis- és Nagyvarjas, Tornya és Szederhát gázhálózat kiterjesztésének megvalósíthatósági kiterjesztésének tervezetét. Ezt benyújthatják a Nagy Infrastruktúra Operatív Programhoz, hogy azt uniós támogatással megvalósítsák.
Megérkeztek a táblagépek
Az Arad Megyei Tanfelügyelőség Facebook honlapján hozta tudomásul Marius Göndör főtanfelügyelő, hogy megérkeztek Aradra az Oktatási és Kutatási Minisztérium kiutalta táblagépek. Az előzetes felmérések szerint a megyében közel ötezer olyan diák van, aki eszközök hiányában nem, vagy csak nehezen tud részt venni a távoktatásban. A szükséges 4918 táblagép első szállítmánya december 4-én megérkezett, a megyei tanfelügyelőség ezen a héten osztotta szét az iskoláknak. Ott még vár egy adminisztrációs feladat, mert meg kell kötni a kölcsönözési szerződést az iskola és a diák között. Remélhetően zökkenőmentes lesz minden!
Tiltakoznak a színészek és zenészek
Călin Bibarț aradi polgármester, az Arad Megyei Vészhelyzeti Bizottság elnöke a múlt héten arról nyilatkozott, hogy a kulturális intézményeknek meg kell találniuk a módot, hogy közvetlenül is kiszolgálják a közönséget, mert az online műsorok nem teremtik meg a szükséges atmoszférát. Ezért javasolja, hogy találják meg az online előadások megfelelő alternatíváját.
A fenti nyilatkozatra petícióval reagáltak az aradi színház művészei. Ehhez csatlakozott a hét elején az Aradi Állami Filharmónia két karmestere, Cristian George Neagu és Daniel Robert Rădoiaș. A Kulturális Minisztériumnak, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztériumnak, Egészségügyi Minisztériumnak, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak és az UNITER-nek küldött beadványban kifejtik, hogy az aradi polgármester nyilatkozata megfosztja az aradi művészeket a munkalehetőségtől, az online-műsorok beszüntetése pedig a lehetőségtől, hogy a karantén idején is bemutathassák produkcióikat a közönségnek.
Nagyobb központi támogatást ígérnek
Aki objektíven értékeli a Maros-parti város utóbbi három évtizedes helyzetét, annak el kell ismernie, hogy alaposan lemaradt a nyugati határ melletti városok fejlődésétől. Részben a város- és megyevezetés tehetetlensége, részben pedig a regnáló kormányok miatt. Arad nem tartozott az uralmon lévő pártok privilegizált települései közé.
A fenti megállapítást elismerte Adrian Cefălan, az Országos Fejlesztési Bizottság igazgatója is. Aradi látogatásakor találkozott Călin Bibarț polgármesterrel, s ismertette vele a bizottság Aradra vonatkozó terveit. Ezek szerint a kiemelt beruházások között szerepel az Aurel Vlaicu Egyetem bentlakásának a kivitelezése, a szülészet és sportkomplexum (egy rögbipálya és egy futballpálya) felépítése a volt UTA gyár környékén, egy sportpálya és egy fedett sportcsarnok létrehozása.
Iustin Cioncával, a megyei tanács elnökével megegyeztek abban, hogy a bizottság is kiveszi részét a lippai városi kórház fejlesztési beruházásából.
Most az aradiak azért szurkolnak, hogy ne változzon a kormány összetétele, mert akkor minden ígéret csak pusztába kiáltott szó marad.
Hivatalosan át sem adták, máris javítják
Olcsó húsnak… Az érvényben lévő szabályzások értelmében a közintézményeknek, vállalatoknak, állami szerveknek a meghirdetett pályázatokra jelentkező vállalkozók közül lehetőleg mindig a legolcsóbb ajánlatot kell elfogadniuk. Így tette azt a városi tanács a Decebal híd rekonstrukciója, valamint a megyei tanács az Arad-Pankota közötti út korszerűsítésére kiírt pályázattal is. Alaposan ráfáztak!
Amint arról a lapban is beszámoltunk, a városi tanácsnak harmadik kísérletre sikerült megfelelő minőségű aszfalttal burkolnia az utat. (Egy új vállalkozóval!) A megyei tanács nagy garral harangozta be az Arad-Pankota közötti út korszerűsítését. November végére elkészült, hivatalosan még át sem adták, de a jelentős kerülők miatt, a forgalmat megnyitották rajta. (Igaz, a forgalomjelző táblák, meg a felfestés még nem teljes.) Viszont alig pár hét alatt már megjelentek az első hibák, a süllyedések, kátyúk, kikopások. A szakemberek szerint ez annak köszönhető, hogy az útalap nem elég szilárd, a nagyobb tonnasúlyú tehergépkocsik alatt hamar megcsúszik, meglazul. Jöhet a javítás, remélhetőleg még a havazás beállta előtt.
Csikys kisdiák sikere
December 5-én, Mikulás előtti napon hirdették ki a Rotary Club Arad Egyesület által meghirdetett, A holnap aradi vára című rajzpályázat eredményét. Amint lapunkban is hírül adtuk, a két életkori kategóriában meg-hirdetett pályázat szervezői arra voltak kíváncsiak, miként képzelik el az aradi vár sorsát azok a fiatalok, akik (remélhetően) használatba is vehetik a város egyik jelképét, a csillag alakú, jó állapotban megőrzött várat.
A meglehetősen rövid határidejű, mindössze egy hónapos pályázatra meglepően sok, 238 diák küldte be rajzát. A díjakat a Városháza várostervezési menedzsere, Bogdan Boca adta át a helyezetteknek.
A 5-10 évesek kategóriájában az első helyet és a 250 lejes utalványt a Csiky Gergely Főgimnázium első osztályos tanulója, a hétéves Fodor Doba Albert szerezte meg. Második lett a 150 lejes utalvánnyal díjazott 8 éves Mihalcsik Alexandru, a harmadik díjas (100 lejes utalvány) a szintén 8 éves Aliona Tătaru.
A 11-14 éves korosztályban az első díjas Mayer David Andrei (Caius Iacob Iskola), második díjas Erick Ionescu, harmadik díjas pedig Iasmina Ljuba Jichid. A pénzdíjak ebben a kategóriában is ugyanakkorák voltak.
Avval a reménnyel gratulálunk a győzteseknek, hogy a rajzba foglalt álmaik egyszer meg is valósulnak majd.