Terjed a járvány
Amint szerte az országban, Arad megyében is gyorsan terjed az új SARS COV-2-es járvány. A hét elején két nap alatt közel 150 személyt utaltak kórházba, 1900-nál több személynek lett pozitív a tesztje, s került házi karanténba.
Tóth Csaba megyei prefektus az egészségügyi szabályok betartására szólította fel a megye lakosságát. A járvány terjedése miatt a Mosóczy (Grădiște) telepi tüdőkórházban 20 ágyat szabadítottak fel a betegek fogadására. Ugyanakkor határozat született arról is, hogy az átadás előtt álló onkológián (korábban árvaház volt) egy részleget nyitnak a COVID-os betegek fogadására.
Bár megjelent a hirdetés, miszerint a negyedik védőoltást a háziorvosok is beadhatják, eddig nagyon kevesen éltek a lehetőséggel.
Fotókiállítás
Lapzárta után, szerdán 18 órakor a Klió-teremben nyitották meg a Békés Megyei Márvány Fotóklub közös tárlatát. Amint arról Mircea Boran mérnök, az Aradi Fotóklub elnöke tájékoztatott, a tárlaton 30 békéscsabai fotós (közöttük két új tag) 30 képét állították ki, portrékat, zsánerképeket, riportfotókat, tájképeket. A két fotóklub 2005 óta tartó együttműködésének eredményeként, szeptemberben az aradi fényképészek mutathatják be alkotásaikat Békés megye székhelyén.
A békésiek aradi kiállítása augusztus 14-ig, vasárnapig (hétfő kivételével) naponta 9-17 óra között tekinthető meg.
Néptánctalálkozó Ágyán
Az Arad megyei Ágya faluban a jövő hét végén, augusztus 13-án, szombaton tartják a IX. néptánctalálkozót. A rendezők erre is meghívták az Arad megyei magyar települések néptánccsoportjait.
A vendégeket 16 órától várják, 17 órakor kezdődik a népviseletbe öltözött csoportok felvonulása.
A szabadtéri színpadon 17 órakor kezdődik a csoportok műsora, majd 20 órától a helyi műkedvelő színtársulat lép a közönség elé. Utána kezdődik Zámbó Krisztián műsora, 23 órától tűzijáték, majd hajnali 3 óráig szabadtári diszkó DJ Duka közreműködésével.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Sajtónap
Aradon a Magyar Sajtó Napját annak az emlékére jelölték ki, hogy 1861-ben augusztus elsején jelent meg az Alföld című napilap első száma.
Idén a sajtónapra augusztus 11-én, csütörtökön kerül sor a Jelen Házban. A délután programja: 17.30-18 óra között a vendégek fogadása, 18 órakor a sajtónap hivatalos megnyitója. 18.15 órakor kerül sor Ujj János Arad a hadak útján című könyvének a bemutatójára, amelyen közreműködik a Miskovits Tibor és Miltáller Lajos alkotta kiszenekar. A könyv az Arad Municípium Kulturális Központja, a Pro Presens Alapítvány támogatásával a Promovarea valorilor culturale arădene (Az aradi művelődési hagyományok támogatása) keretében jelent meg.
Kirándulás Budapestre
Az RMDSZ Arad megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület augusztus 20-án egynapos kirándulást szervez a magyar fővárosba nemzeti ünnepünk alkalmából. A buszos kirándulás résztvevői megtekintik a város nevezetességeit, majd pedig részt vesznek a Szent István-napi tűzijátékon. A kirándulás ára 60 lej, mivel a költségek felét a szervezők állják.
Jelentkezni a 0257/250-627 vagy a 0728/968-056-os telefonszámon lehet. A helyek száma korlátozott.
Mélygarázs és ötcsillagos hotel?
Aki csak felületesen is ismeri a megyei jogú város gondjait, az tudja, hogy Arad egyik régi megoldhatatlannak tűnő problémája a parkolók és garázsok hiánya. Az elmúlt évtized vá- rosvezetése több tervet is kidolgozott, de azok közül csak kevés (lásd emeletes garázs Mikelakán és az Alfa negyedben) valósult meg. Az előző polgármester elképzelése az Avram Iancu (Szabadság) tér alatti mélygarázsról és parkolóról csak álom maradt.
Most a megyei tanács rukkolt elő egy új javaslattal: mélygarázst építenek a Parc hotel és a Moise Nicoară Főgimnázium közötti területen. Az ötlet abból pattant ki, hogy a renoválás alatt álló Parc szálló tulajdonosa hajlandó lenne befektetni egy mélygarázs építésébe a szálloda vendégeinek, de nem csak nekik. A tervek szerint, a garázsban 400 személygépkocsi „elszállásolására” lenne lehetőség. A terület egy része a város tulajdonát képezi, amely hajlandó lenne azt átadni a nemes cél megvalósítása érdekében. A megyei tanács 2024 végére szeretné átadatni a beruházást.
Amint már a lapban fényképes hírben beszámoltunk, bontják a Parc szálloda kisebbik szárnyát. Mint kiderült, a helyén egy ötcsillagos szállodát húznak fel, 58 szobával és hat lakosztállyal.
Az aradiak türelmetlenül várják a tervek megvalósítását. Remélik, ezúttal ezek már nem a „füstbementek” közé kerülnek.
Kábelkötegek
Az Arad Városi Tanács néhány évvel ezelőtt hozott határozata értelmében arra kötelezték az érintett vállalatokat, hogy az épületek homlokzatán, illetve villany- póznákon éktelenkedő tetemes nagyságú kábelkötegeket leszereljék. Azóta azok (legalábbis a belvárosban) eltűntek. A frissen tatarozott épületek homlokzatáról a föld alá kerültek a különböző vezetékek.
A szolgáltatók a jelentős bírságok fenyegetettsége miatt, eltüntették a városképet csúfító „ékeket”, de nem mindenütt. Ott, ahol azok szem előtt voltak. A kábelkötegek egy részét „becsempészték” a kapualjakba, ahol nem olyan feltűnő, mint a homlokzatokon. Így tettek a belvárosban a minorita rend belvárosi palotájának a kocsibejárójánál is. Ráadásul a nemrég tatarozott épület Templom (Lucian Blaga) utcai részén a tatarozásból éppen a kapualj környéki rész maradt ki. Hát nem szívderítő látvány a sérült falrész, de a kábel sem!
Kormányzati támogatások
Amint arról Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének az elnöke a médiát tudósította, a megye magyar lakta településeinek önkormányzatai sikerrel pályáztak a kormányzati támogatásokra. Erre azért van szükség, mert az önkormányzatok (sajnos!) nem rendelkeznek olyan saját erőforrásokkal, amelyek lehetővé tennének nagyobb befektetéseket a településeken. Ez csak akkor válna lehetővé, ha minden önkormányzat szabadon rendelkezhetne az általa bevételezett összegek egy bizonyos (nagyobbik) hányadával. Ahhoz viszont a jelenleg érvényben lévő törvényeket kellene módosítani.
Addig viszont a kormány osztja el a bevételeket. Mivel az RMDSZ a kormánykoalíció tagja, ezért ügyelt arra, hogy a magyarok lakta települések se maradjanak ki. Arad megye magyarok lakta települései mintegy 55 millió lejes kormányzati támogatást kapnak az év második felében. AZ RMDSZ színeiben mandátumot nyert polgármesterek vezette településekről a pályázott összeget az utcák aszfaltozására burkolatának korszerűsítésére (aszfaltozásra) fordítják. Erre Sofronya 23 milliót, Kisiratos község 10 milliót, Nagyiratos 4,8 milliót, Nagypereg 2,8 milliót. Tőzmiske községben a kiutalt 7,9 milliót az utcák aszfaltozása mellett a Simonyifalva és Seprős közötti községi út rendbehozatalára is fordítják.
Amint Faragó Péter kiemelte, kisebb-nagyobb összeget azok a magyarok lakta települések is kapnak, ahol nem RMDSZ-es a polgármester.
Már javításra szorul
Látva a Kárpátokon túl elkészült stadionok gyepének „kálváriáját”, az UTA stadion építői erősen fogadkoztak, hogy itt nem történnek hasonló bakik. Aztán, az átadás után jött az első komolyabb eső, s a lelátó alaposan beázott az öltözőkkel egyetemben. És a gyep minősége is hagyott kívánni valót, az egyik kapu előtt szinte sártenger keletkezett akár egy kisebb csapadék után is.
Amint várni lehetett, alig egy évvel a hivatalos átadás után már kezdődhet a felújítás. A város polgármestere, Călin Bibarț bejelentette, hogy egy közel 354 ezer lejes projekt keretében még az idén átalakítják a lefolyórendszert, újrafüvesítik a pályát, megoldják a tribün szellőzését, korszerűsítik a TV-közvetítések számára kialakított állásokat.
Állítom: erre nem lett volna szükség, ha a létesítmény átvételekor jobban odafigyeltek volna a részletekre. S nem lett volna haszontalan megtekinteni néhány külföldi híres stadiont, s ott kikérni a szakemberek véleményét a gyepről, amely a legnagyobb esőben sem válik pocsolyává vagy korcsolyapályává. A bukaresti „Nemzeti” stadion szomorú példájából senki sem okult?
Bővülhet a múzeum
Nem titok, hogy a száztíz évvel ezelőtt a Kultúrpalotában megnyitott (most) Arad Megyei Múzeum már rég kinőtte a teret. A raktárakban olyan nagy mennyiségű készlet halmozódott fel, amelynek raktározása és bemutatása szinte lehetetlen. Az időszakos tárlatokon is csak a leltári anyag hányadát tudják a közönség elé tárni.
Az Arad Megyei Tanács a kérdés megoldását úgy szeretné megoldani, hogy a város főútján (Forradalom), a 97. szám alatti ingatlant megvásárolja, s abban rendeznék be a megyei néprajzi múzeumot. A múzeum e részlegének a készlete immár több mint egy évszázada halmozódik. Az első gyűjtésekből származó anyagról 1912-ben megjelent Arad vármegye és Arad szab. kir. város Néprajzi leírása című monográfiában is találunk adatokat.
A dr. Somogyi Gyula szerkesztette mintegy 500 oldalas tudományos munka a megye magyar, német, román, szerb, szlovák, cigány lakosságának fényképekkel illusztrált szellemi és tárgyi kultúráját is bemutatja. Jó lenne, ha az új múzeumban az ott már begyűjtöttként szereplő tárgyak, viseletek is bekerülnének a kiállított anyag közé.