Rövid értesítés a napilapban: július 20-án, 86 éves korában elhunyt az 1950-es labdarúgó bajnokságban országos bajnoki címet szerzett aradi csapat utolsó élő tagja, Szuhanek József.
1928. december 15-én született Aradon, 1944-ben került az ITA ifjúsági csapatába Kapota Zoltán keze alá. A báró Neuman Ferenc szervezte, két bajnoki címet nyerő „nagy” csapatba, Lóránt, Pecsovszky, Tóth III, Stiebinger, Bonyhádi mellé nem került be. 1948-ig a textilgyári együttes fiókcsapatában, a másodosztályú élelmiszeripari Indagrarában volt meghatározó játékos. (Akkoriban a városnak négy második vonalbeli csapat is volt egyidőben!)
Az államosítást követően az addig a hazai bajnokságot fölényesen uraló ITA felbomlott, az idegenlégiósok eltávoztak. Az újonan formálódó együttesbe átkerült a fiókcsapatból Szuhanek József is. Nem volt kezdőember, ő számított az első számú tartaléknak, a tizenkettediknek. Nagy munkabírású, megbízható, nem villogó, de mindig jó teljesítményt nyújtó játékosnak számított. Edzői több poszton is szerepeltették, volt csatár, de elsősorban középpályás. Személyesen is emlékszem a jó ütemű becsúszó szereléseire. Tagja volt az 1950-ben a harmadik bajnokságát nyerő aradi csapatnak, Pecsovszky, Farmati, Reinhardt, Mercea,Vass, Dumitrescu stb. társaságában. Az országos ifjúsági válogatott keretben is helyet kapott. Nagy becsben őrizte a címeres mezben készített fényképét.
Hosszú labdarúgói pályafutása alatt előbb visszakerült az Indagrarába, majd 1959-ben a másodosztályú aradi CFR-hez. Ott fejezte be karrierjét jóval túl a harmincadik életévén. Nem volt búcsúztató ünnepsége!
Életét olyan szerényen élte le, mint, amilyen szerény volt a pályán is. Nem járt társaságba, éveken keresztül ápolta beteg feleségét. Július 25-én temették a Felsőtemetőben (Eternitatea).
Isten nyugosztalja!
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
11 February 2025EUR4.9771 RONHUF1.2315 RONUSD4.8244 RONXAU450.2987 RONIdőjárás