A fenti kérdésre 1857-ig leginkább Kiskunfélegyháza, azt követően Kiskörös helységnév hangzott el válaszként, de Szabadszállást is emlegette néhány kutató. Mostanság a legtöbb irodalomtörténetben Kiskörös szerepel, ott található a sokunk által ismert Petőfi-szülőház is.
A Kölcsey Egyesület szervezésében hétfőn délután az aradi Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében elhangzott előadásában Molnár Péterné Kálmán Aranka egyértelműen Szabadszállás mellett tette le a voksát. A kunszentmiklósi tanár, helytörténész, a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége ügyvezető elnöke előadásán előbb azt elemezte, miért nem lehet a születési hely Kiskunfélegyháza és Kiskörös. Az ő kutatásai szerint a költő édesapja, Petrovics István 1819-től volt Szabadszállás adófizető polgára. Ott bérelt mészárszéket, majd 1828-ban ott vett tanyás földet. Egzisztenciáját a Duna 1838-as áradása tette tönkre, s kényszerítette a település elhagyására.
Másik igazolása az előadó állításának: a Pápai Református Kollégium 1840-es évekbeli könyveiben Petőfi neve hatszor szerepel (négy tanárnál), s ebből négyben születési helyeként Szabadszállást jelölték meg. Az előadáson láthattuk annak a teleknek a fényképét, ahol az egykori Petőfi-ház állt, illetve a városházáét, ahol a költő is megfordult, de olvashattunk néhány versidézetet is.
A mintegy két órás előadás hibájának azt a rendkívüli adatbőséget lehet felróni, amellyel az előadó saját igazát bizonyította. Csakhogy a szép számú hallgatóság túlnyomó többsége képtelen volt követni a kevésbé ismert személynevekhez kapcsolódó rengeteg információt, s nem tudott eligazodni a településnevek és dátumok sokaságában. Kevesebb több lett volna!
Az előadás végén a szerző dedikálta a Helikon Kiadónál megjelent „… a róna, hol születtem” című, kutatásai eredményét bemutató könyvét.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


17 Jan 2014
Írta admin
0 Hozzászólás