Pénteken este, amikor a gyönyörűen renovált, új világítóberendezéssel, jól szigetelő nyílászárókkal, parkettával ellátott művelődési otthonban Almási Vince polgármester megnyitotta az idei falunapok népdalestjét, külön kiemelte: bár sorrendben a 13. rendezvény az idei, a település mégis szerencsés számnak tekinti azt. Mindenekelőtt azért, mert korábban már egy tucatszor üdvözölhették itt vendégeiket. Az idei esemény pedig újabb lehetőség arra, hogy találkozzanak a határon innen és túlról érkezett barátokkal, ismerősökkel.
A későbbi vacsorához terített asztalok mellett helyet foglaltak többek között a szomszédos Nagyiratos község Papp Attila polgármester vezette küldöttségének tagjai, aki a Forray Népdalkör asszonyait kísérte át az alig négy kilométerre lévő „szomszédvárba”. De most először eljött a tornyai-nagyvarjasi asszonyokból nemrég verbuvált egyesített csoport Iacsity Florentinával az élen. S ugyancsak a zenekari „kíséret nélkül” dalolók közé tartozott az Almási Gábor történelemtanár oktatta, immár több szólamra éneklő helyi Salbeck vegyeskar is.
És ott voltak mindazoknak a településeknek a csoportjai, ahol Juhász Kálmán zeneoktató áldásos tevékenységet folytat. Ő az, aki az utóbbi években meghonosította a citerázást az anyaország több településén, valamint Kisiratoson is. A mintegy két órát tartó műsorban az általa irányított együttesek közül fellépett a tízéves kisiratosi iskolásokból álló Kikelet, a valamivel nagyobbakat magába foglaló Délibáb, s zárószámként a felnőtt Rónaság citerazenekar. Közben meghallgattuk az ugyancsak Juhász Kálmán irányította pusztaföldvári, csorvási, nagyszénási és kétsopronyi zenekarokat. Az est bemondója Vörös Annamária volt. A virtuóz produkciók a közönséget több alkalommal is ütemes tapsra és együtténeklésre késztették. Az együttesek magyar, szlovák és román népdalokat, illetve –feldolgozásokat adtak elő. A nagyon jó hangulatú találkozó az éjszakába nyúló közös énekléssel fejeződött be. Az élő zenét Czank Miklós és Pintér András szolgáltatta.
De…
Az igazság az, hogy a Kisiratosi napok ezúttal is (hagyományosan) már a délutáni könyvbemutatóval kezdődtek. A művelődési otthon kistermében a „háziszerző” Sarusi Mihály (édesapja itt született) három könyvét (Kopóirat, Szentföldön, valamint a Tiszta betű) Vágner Szabó János közíró, a Trianoni Szemle munkatársa mutatta be a szép számú hallgatóságnak. A Kopóiratról már szó esett e lapban, a Szentföldön című a Vagabundkorzó című sorozat utolsó, VII. darabja. A sorozatban a szerző végigjárta a világban azokat a helyszíneket, ahol magyarral találkozhatott, s az ott tapasztaltakat írta meg. A Tiszta betű a vele készített nyolc jelentősebb interjút tartalmazza.
Vajda Noémi Öregapám mesélte című könyvének igencsak kalandos a története. Első bemutatójára tavaly került sor úgy, hogy a könyvnek csak elektronikus változata készült el. Utólag a szerző még jelentősen kibővítette azt. Így a most megjelent könyvbe összesen 249 játék leírása, illetve a gyűjtőnapló került bele. Bár a szerző szerint neki Kisiratos nem szülőföldje, mégis magáénak érzi ezt a települést. Munkája szép, tartalmas, az 50-70 éves korosztálynak nosztalgiázásra buzdító olvasmány.
Részletesebben írtam a pénteki eseményekről, mert az elmúlt években mindig a szombati néptáncgálára helyeztem a hangsúlyt. Idén is, akárcsak korábban, a gála a falu főutcáján a helyi és vendégegyüttesek felvonulásával kezdődött. Igaz, ők csak az iskolától, mert a népviseletbe öltözött, a központban körtáncot járó fiatalokat így is megviselte a rekkenő hőség. A „hívogató” Tóth László vállalkozó a társzekéren helyet foglaló zenészekkel viszont végigjárta a falu utcáit.
A szabadtéri színpadon a vendégek köszöntése után Faragó Péter, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke hagyományaink megőrzésének fontosságáról beszélt, majd megkezdődött a néptáncgála. Annak első részében fellépett a helyi iskola Mészár Klementina betanította több néptánccsoportja, majd a megújult pécskai Búzavirág. A minden évben fellépő simonyifalvi Leveles mellett a Körösök völgyének tánchagyományait vitte színpadra a nagyzerindi Ibolya, míg a nagyvarjasi Királyliliom és a nagyiratosi Rozmaring fellépése a két szomszédos település táncosai tudásának csiszolódását, összehangolódását igazolta.
A műsor szünetében Almási Vince polgármester Dorel Caprar szociáldemokrata parlamenti képviselőnek adta át a szót (kiderült, hogy felesége magyar, s maga is érti anyanyelvünket), majd Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester (igazi meglepetés volt!) átadta önkormányzata 100 ezer forintos díját Tapasztó Tamarának, a kisiratosi iskola legtehetségesebb végzős diákjának.
A műsor második felében elsősorban a helybeli leányok és fiúk táncának (László Eszter és Mészár Klementina koreográfiája), a Leveles második fellépésének és a Gyöngyvirág mezőségi táncainak tapsolt a publikum.
Este egy nagyváradi csoport operettösszeállítása, majd a Sógor Duó szórakoztatta a közönséget.
Vasárnap a délelőtti mise befejezése után a Dr. Almási Béla tájház udvarán megkoszorúzták a névadó síremlékét.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
27 March 2025EUR4.9761 RONHUF1.2428 RONUSD4.6113 RONXAU448.2116 RONIdőjárás