Harmadik kötetét, illetve hatodik köny­vét mutatta be Aradon Kövér Péter. Nem elírás, ugyanis a szerző egy kötetbe két-két könyvet „zsúfolt” be, azokat betűkkel is jelzi. A múlt héten bemutatott az Univerzális dilettáns és a normapaták című az E jelzetű, míg az Egy vén macsó keservei az F jelet viseli. Hogy mi az előnye? Az, hogy bár­hogy veszed kézbe a kiadványt, el0l vagy hátul, nem kell forgatnod. Mindkét esetben találsz magadnak olvasmányt. Elölről hátra és fordítva. Nem mérgelődsz azon, hogy már megint hátulról került kezembe a könyv.
Kövér Péter tősgyökeres aradi, bár évti­zedeken keresztül „Burkusországban”volt az otthona, most pedig Budapesten él. Egyetlen pillanatra sem felejtette el szü­lő­földjét. Visszajár, mint a bűnös a tette színhelyére. Ahol iskolába járt, hülyéskedett, mint minden siheder, majd felnőtt és orvos lett. Mint maga is bevallotta, írásainak „hősei” az olvasók és önmaga. Ha név sze­rint nem is ismerünk magunkra, de karakterben szinte minden társaságban akadt annak idején hozzánk hasonló. Például egy Frityu. S hogy önmaga sem kivétel az irónia alól, csak egyetlen példa: „a paplan alatt addig ironizálok, míg szarkazmusom lesz”.
Ilyenek vagy olyanok, de az olvasók veszik kézbe azokat a könyveket, amit a 21. században már túlhaladott közlési formának neveznek. Kövér Péter könyveit is. Azért a közemberek mellett akadnak olyan számunkra közismert, a „magasabb” szférához tartozók, tudósok, irodalmárok, akik beke­rültek a könyvbe ilyen vagy olyan apro­pó­ból. Lásd Newton, Jevtusenko és még na­­gyon sokan. Vagy a közelmúlt elhíresült kondukátorai mint a román diktátor-pár, vagy Losonczi Pál, a magyar politikus (állítólag VI. Pál pápának szóló köszöntője végén hangzott el, hogy kézcsókom a nagy­ságos asszonynak. Ha nem is igaz, de poénnak kiváló!) és sokan mások.
A könyvbemutatóra két recenzenst is meghívott a szerző: Fekete Károlyt, a Köl­csey Egyesület alelnökét, valamint Hudy Árpádot, az Irodalmi Jelen c. folyóirat ol­va­sószerkesztőjét. Amint az előbbi már bevezetőjében elmondta, összesen hat órán keresztül tanácskoztak avval a céllal, hogy a bemutató forgatókönyvét kidolgozzák. Aztán minden­ről szó esett, csak a bemuta­tó­ról nem. Állítom, ez a rög­tönzés csak jót tett a recenziónak, sokkal közvetle­nebb volt, mint egy kötött be­mutató. Különben Fekete Károly Lőwy Árpádtól vett idézete jól beleillett a szer­zőről kialakított képbe.
Aki ismeri Kövér Péter írásait a Szövétnekből, az tud­ja, hogy minden írását átszövi a finom humor. Az irodalmi, politikai utalásokkal telített nyelvi humor is. Az ó írásaiban minden humorrá válik, akár még az állami ítéletvégrehajtó, a hóhér munkája is. is. Hogy miként „vette a lapot” a kérdésben Hudy Árpád, arra jellemző a címben tőle kölcsönzött Shakespeare-pa­rafrázis is: szerinte ő nem dicsérni jött a könyvet és a szerzőt, hanem nevetni. (Igaza volt! Szórakoztunk.) A szerző saját írásairól leírt minősítésére, miszerint „ez nem irodalom… ez olvasmány”, a bemutatón hangzott el (az egész esemény hangulatához igazodva), hogy „Kövér még nem Shakes­peare.” A mintegy másfél óra alatt a teremben szinte állandó volt a kuncogás, de egy-egy jó poénnál felcsattant a taps is. A szerző három írását olvasta fel, így teremtve kedvet a kötet árforgatására.
Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kiadvány találó és művészi igé­nyű illusztrációit Szőke Magor András készítette.
A nagy hőség ellenére szép számú kö­zön­ség gyűlt egybe a Jelen Ház nagytermé­ben. A szerző egykori iskolatársai, bará­tok, irodalomkedvelők. Akik eljöttek, nem bánták meg.

Kiemelt fotón: Fekete Károly (áll), Kövér Péter és Hudy Árpád