Harmadik kötetét, illetve hatodik könyvét mutatta be Aradon Kövér Péter. Nem elírás, ugyanis a szerző egy kötetbe két-két könyvet „zsúfolt” be, azokat betűkkel is jelzi. A múlt héten bemutatott az Univerzális dilettáns és a normapaták című az E jelzetű, míg az Egy vén macsó keservei az F jelet viseli. Hogy mi az előnye? Az, hogy bárhogy veszed kézbe a kiadványt, el0l vagy hátul, nem kell forgatnod. Mindkét esetben találsz magadnak olvasmányt. Elölről hátra és fordítva. Nem mérgelődsz azon, hogy már megint hátulról került kezembe a könyv.
Kövér Péter tősgyökeres aradi, bár évtizedeken keresztül „Burkusországban”volt az otthona, most pedig Budapesten él. Egyetlen pillanatra sem felejtette el szülőföldjét. Visszajár, mint a bűnös a tette színhelyére. Ahol iskolába járt, hülyéskedett, mint minden siheder, majd felnőtt és orvos lett. Mint maga is bevallotta, írásainak „hősei” az olvasók és önmaga. Ha név szerint nem is ismerünk magunkra, de karakterben szinte minden társaságban akadt annak idején hozzánk hasonló. Például egy Frityu. S hogy önmaga sem kivétel az irónia alól, csak egyetlen példa: „a paplan alatt addig ironizálok, míg szarkazmusom lesz”.
Ilyenek vagy olyanok, de az olvasók veszik kézbe azokat a könyveket, amit a 21. században már túlhaladott közlési formának neveznek. Kövér Péter könyveit is. Azért a közemberek mellett akadnak olyan számunkra közismert, a „magasabb” szférához tartozók, tudósok, irodalmárok, akik bekerültek a könyvbe ilyen vagy olyan apropóból. Lásd Newton, Jevtusenko és még nagyon sokan. Vagy a közelmúlt elhíresült kondukátorai mint a román diktátor-pár, vagy Losonczi Pál, a magyar politikus (állítólag VI. Pál pápának szóló köszöntője végén hangzott el, hogy kézcsókom a nagyságos asszonynak. Ha nem is igaz, de poénnak kiváló!) és sokan mások.
A könyvbemutatóra két recenzenst is meghívott a szerző: Fekete Károlyt, a Kölcsey Egyesület alelnökét, valamint Hudy Árpádot, az Irodalmi Jelen c. folyóirat olvasószerkesztőjét. Amint az előbbi már bevezetőjében elmondta, összesen hat órán keresztül tanácskoztak avval a céllal, hogy a bemutató forgatókönyvét kidolgozzák. Aztán mindenről szó esett, csak a bemutatóról nem. Állítom, ez a rögtönzés csak jót tett a recenziónak, sokkal közvetlenebb volt, mint egy kötött bemutató. Különben Fekete Károly Lőwy Árpádtól vett idézete jól beleillett a szerzőről kialakított képbe.
Aki ismeri Kövér Péter írásait a Szövétnekből, az tudja, hogy minden írását átszövi a finom humor. Az irodalmi, politikai utalásokkal telített nyelvi humor is. Az ó írásaiban minden humorrá válik, akár még az állami ítéletvégrehajtó, a hóhér munkája is. is. Hogy miként „vette a lapot” a kérdésben Hudy Árpád, arra jellemző a címben tőle kölcsönzött Shakespeare-parafrázis is: szerinte ő nem dicsérni jött a könyvet és a szerzőt, hanem nevetni. (Igaza volt! Szórakoztunk.) A szerző saját írásairól leírt minősítésére, miszerint „ez nem irodalom… ez olvasmány”, a bemutatón hangzott el (az egész esemény hangulatához igazodva), hogy „Kövér még nem Shakespeare.” A mintegy másfél óra alatt a teremben szinte állandó volt a kuncogás, de egy-egy jó poénnál felcsattant a taps is. A szerző három írását olvasta fel, így teremtve kedvet a kötet árforgatására.
Az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kiadvány találó és művészi igényű illusztrációit Szőke Magor András készítette.
A nagy hőség ellenére szép számú közönség gyűlt egybe a Jelen Ház nagytermében. A szerző egykori iskolatársai, barátok, irodalomkedvelők. Akik eljöttek, nem bánták meg.
Kiemelt fotón: Fekete Károly (áll), Kövér Péter és Hudy Árpád