Azt hiszem, csak a szervezők és a beavatottak tudták eredeti a célját a Sajtó s kultúra című rendezvénynek. A rejtély megoldódott: a Nyugati Jelen napilap író-olvasó találkozónak igyekezett új tartalmat találni, egy olyan műsorral, amely vonzó a közönségnek.
Már a szerkesztőség folyosóján és a télikertben Siska Szabó Zoltán fotóművész színes természetfotóinak egy csokrával várták a látogatókat.
A rendezvény céljának homályos megfogalmazása ellenére szép számú hallgatóság gyűlt egybe a nagyteremben, ahol Bege Magdolna főszerkesztő háziasszonyként, Cziszter Kálmán városi tanácsos pedig a rendezvényt anyagilag támogató szerv képviselőjeként üdvözölte a megjelenteket. Az utóbbi külön felhívta a figyelmet az anyanyelvű média fontosságára. A nagyteremben folytatódott Siska Szabó Zoltán „szereplése”. Nagyon jó zenei aláfestéssel az ő képeiből állították össze a Quo vadis natura című vetítést. A képek legnagyobbrészt a Kárpátokban készültek, a természet csodálatos szépségeit tárják elénk, de jó néhány felvétellel a környezetszennyezés következményeire is igyekezett rávilágítani.
A szerkesztőség ezt az alkalmat használta fel, hogy bemutassák az olvasóknak a legifjabb újságírójukat, Gál Zoltán Csabát, aki két vers elszavalásával érzékeltette vonzódását az irodalom iránt. A lippai Degré Alajos Olvasókör, valamint a Tóth Árpád Irodalmi Kör üdvözletét Czernák Ferenc tolmácsolta, elszavalva Heltai Jenő A vén kocsis dala című versét.
Balta János lapszerkesztő a 2014-es esztendő aradi és az Arad megyei magyar kulturális eseményeket mutatta be. Illetve azokból csak egy vázlatos öszszefoglalót készített, hiszen idén a Nyugati Jelenben mintegy 400 cím jelent meg a fent említett témával. Már csak ezen rendezvények szervezőinek a puszta felsorolása is azt a veszélyt rejtegette, hogy valamelyik társadalmi, állami vagy civil szervezetet kifelejti – mondta az előadó, miközben néhány jelentősebb eseményre egy-két mondat erejéig azért kitért.
Az est zárásaként a kisiratosi Rónaság citerazenekar néhány tagja magyar népdalcsokrot adott elő, a végén „megénekeltetve” a hallgatóságot is.
Szép kezdeményezés volt. Megérné az évenkénti folytatást.
-
Recent Posts
- A MIKULÁS ZSÁKJÁBAN: MINDENKI KALENDÁRIUMA 2024.
- MINDENKI KALENDÁRIUMA 28. ÉVFOLYAM
- Előre tekintő múltra emlékezés Végváron
- Graur János, a Heti ÚJ SZÓ alapító főszerkesztője szombat este megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Médiamenedzser Díját
- Eladói munkatársat keresünk Temesvaron a FunShop Parc Mallba (volt mosószergyár )
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
7 December 2023EUR4.9681 RONHUF1.3052 RONUSD4.6029 RONXAU299.3672 RONIdőjárás