Azt hiszem, csak a szervezők és a beavatottak tudták eredeti a célját a Sajtó s kultúra című rendezvénynek. A rejtély meg­oldó­dott: a Nyugati Jelen napilap író-olvasó találkozónak igyekezett új tartalmat találni, egy olyan műsorral, amely von­zó a közönségnek.
Már a szerkesztőség folyosóján és a télikertben Siska Szabó Zoltán fotóművész színes természetfotóinak egy csokrával várták a látogatókat.
A rendezvény céljának ho­mályos megfogalmazása ellenére szép számú hallgatóság gyűlt egybe a nagyteremben, ahol Bege Magdolna főszerkesztő há­ziasszonyként, Cziszter Kál­mán városi tanácsos pedig a rendezvényt anyagilag támogató szerv képviselőjeként üdvözölte a meg­jelenteket. Az utóbbi kü­lön felhívta a figyelmet az anyanyelvű média fontosságára. A nagyteremben folytatódott Siska Szabó Zoltán „szereplése”. Na­gyon jó zenei aláfestéssel az ő képeiből állították össze a Quo vadis natura című vetítést. A ké­pek legnagyobbrészt a Kárpá­tokban készültek, a természet cso­dálatos szépségeit tárják e­lénk, de jó néhány felvétellel a környezetszennyezés következményeire is igyekezett rávilágítani.
A szerkesztőség ezt az alkalmat használta fel, hogy bemutassák az olvasóknak a legifjabb újságírójukat, Gál Zoltán Csa­bát, aki két vers elszavalásával érzékeltette vonzódását az iro­da­lom iránt. A lippai Degré Alajos Olvasókör, valamint a Tóth Árpád Irodalmi Kör üd­vöz­letét Czernák Ferenc tolmácsolta, elszavalva Heltai Jenő A vén kocsis dala című versét.
Balta János lapszerkesztő a 2014-es esztendő aradi és az Arad megyei magyar kulturális eseményeket mutatta be. Illetve azokból csak egy vázlatos ösz­sze­foglalót készített, hiszen idén a Nyugati Jelenben mintegy 400 cím jelent meg a fent említett té­mával. Már csak ezen rendezvények szervezőinek a puszta felsorolása is azt a veszélyt rejtegette, hogy valamelyik társadalmi, állami vagy civil szervezetet kifelejti – mondta az előadó, mi­közben néhány jelentősebb eseményre egy-két mondat erejéig azért kitért.
Az est zárásaként a kisiratosi Rónaság citerazenekar né­hány tagja magyar népdalcsokrot adott elő, a végén „megénekeltetve” a hallgatóságot is.
Szép kezdeményezés volt. Megérné az évenkénti folytatást.