Kétségtelen, hogy az Aradi Kamaraszínház legutóbbi, vasárnap-hétfői előadása komoly feladat volt az előadó színész számára, de a befogadó néző számára is. Mert a Szokrátész védőbeszéde egy olyan színpadra vitt filozófiai szöveg, amelynek memorizálása is óriási feladat az előadónak. A néző részéről pedig feszült figyelmet kíván ennek a szövegnek, vagy csak egy hányadának a befogadása, „megemésztése”.
Azt, hogy Haumann Péter érdemes művész, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-, Jászai Mari-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (stb.) megoldja a feladatot, abban nem kételkedett senki. Különben a címei felsorolása e helyen csak a Thália berkeiben kevésbé járatosak számára történik, minden színházszerető ugyanis betéve ismeri fontosabb szerepeit, filmjeinek néhány címét, klasszikussá vált kabaréprodukcióit. Ha másra nem, az Indul a bakterház sánta lócsiszárjára, a Három nővér paródiájára (Körmendy Jánossal és Márkus Lászlóval), avagy legutóbb a Kossuthkifli tévésorozat pozsonyi cukrászmesterére, Vödric Demeterre minden tévénéző emlékszik.
Az előadás kezdete előtt Haumann Péter az előtérben, a bejáratnál fogadta az érkezőket, kezet nyújtott, néhányukkal elbeszélgetett, fényképeszkedett. (Mint tette azt előadásai előtt Szokrátész közel két és fél évezreddel ezelőtt, az utóbbi cselekedet kivételével.) Majd becsukta maga mögött a terem ajtaját, s elkezdte több mint egyórás monológját. Egy olyan szöveget tolmácsolt, amelyet (saját bevallása szerint) eddig nagyon sokszor előadott, de minden alkalommal talál benne valami újat, az előzőekhez képest másként értelmezhető szövegrészletet.
Szokrátész (Kr. e. 470–399) életének második fele az athéni demokrácia összeomlásának időszakára esett. Amikor a valódi néphatalom, a demokrácia már nevében sem létezett, kétes személyek kerültek a választott állami szervek élére. Mint Anütosz és Melétosz, akik aztán istentagadással vádolták meg a filozófust. Ezért került az athéni bíróság elé. Szokrátésznek nem maradtak fenn leírt munkái, ő beszélgetve tanította hallgatóit, elsősorban az athéni előkelőségek gyermekeit. Filozófiájának lényegét kortársai leírásából ismerjük.
A bölcs legjelentősebb tanítványa, a pert végighallgató Platon által reprodukált védőbeszédet Haumann Péter úgy interpretálja, mintha vádlói a teremben ülnének. Mintha hívására „a derék” Melétosz a hallgatóság soraiból valóban lejönne melléje, ott állna a színpadon, s akadozva, magának is ellentmondva próbálná visszaverni Szokrátész okfejtéseit, próbálna válaszolni a vádlott által megfogalmazott kérdésekre: hogy mit jelent a derék szó, mi az istentagadás, kik a jó, avagy a rossz oktatók, mi a hibás abban, amivel ő megfertőzte hallgatóit?
Végül megszületik az a többségi szavazattal hozott bírói ítélet, amely abban az években nagyon gyakran hangzott el a néhány évtizeddel korábban (Szolon és Kleiszthenész idejében) a demokrácia szülőföldjének tartott Athénban: halál. (A filozófust elítélő egyik bíró is négy év múlva az ő sorsára jut.)
Az utolsó szó jogán Szokrátész még összefoglalja mondanivalóját, de nem könyörög kegyelemért. Erkölcsi tartására jellemző, hogy a kivégzésre várva elutasítja a szökés gondolatát, mert az ellentétes azoknak a törvényeknek a szellemével, amit ő is elfogadott. Végül kiissza a méregpoharat. Teszi azt Haumann Péter minden pátosz, minden mesterséges teatralitás nélkül, mint az egész produkciójában. Ezért követte ezt a momentumot (is) a nézőtér döbbent csendje, holott egy más interpretálásban itt biztosan felcsendült volna a taps.
A kiváló színész lényegében a színpadra vitte a mindenkori demokrácia halálát. Minden analógia a jelenkori, az 1900-es években kezdődött, s ma is folytatódó európai (világ?) állapotokkal, nem véletlen!
Hogy mindenki megértette a szöveget, abban nem vagyok biztos. De az előadás alatt egy pisszenés nem hangzott el a teremben, a befejezést követően pedig percekig zúgott a vastaps. Ez azért árulkodó!
Néhány felkapaszkodott politikusnak, ország- és pártvezetőnek feltétlenül meg kellene néznie az előadást!
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
14 October 2024EUR4.9744 RONHUF1.2427 RONUSD4.5501 RONXAU388.9505 RONIdőjárás