Továbbra is szólnak a fegyverek Ukrajnában
Az orosz-ukrán haború fejelményeit várhatóan befolyásolja, hogy Finnország és Svédország benyújtotta hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán jelentette be és történelmi lépésnek nevezte a csatlakozási szándék kinyilvánítását, és úgy vélte, hogy a két ország csatlakozási kérelmének elfogadása gyorsan megvalósulhat, ami – szavai szerint – növelni fogja a katonai szövetség biztonságát. A főtitkár közölte: a katonai szövetség minden tagja egyetért a NATO bővítésének és a tagállamok egységének fontosságával. Oroszország válaszolni fog a NATO katonai infrastruktúrájának Finnországra és Svédországra való kiterjesztésére – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) moszkvai csúcstalálkozóján. (Krónika)
Többszáz ukrán katona adta meg magát a bekerített mariupoli Azovsztal acélműben
– közölte szerdán Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője, akit az MTI idéz.
“Mariupolban az Azovsztal üzemben bekerített Azov nacionalista alegység fegyveresei és az ukrán katonák közül újabbak adták meg magukat. Az elmúlt 24 órában 694 fegyveres adta meg magát, köztük 29 sebesült” – mondta Konasenkov.
A szóvivő szerint május 16. óta összesen 959 harcos adta meg magát, köztük 80 sebesült. Közülük 51-en kórházi ápolásban részesülnek az orosz ellenőrzés alatt álló “Donyecki Népköztársaság” novoazovszki kórházában.
A Konasenkov által szerdán ismertetett hadijelentés szerint az orosz légierő nagypontosságú levegő-föld rakétákkal megsemmisített két harcálláspontot – köztük a donyecki régióban lévő Szoledar ukrán területvédelmi parancsnokságáét -, valamint 31 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást. Utóbbiak között külön megemlítette, hogy Mikolajivban és Krasznahorivkában európai országokból érkezett külföldi zsoldosegységek állomáshelyét likvidálták.
Konasenkov elmondta, hogy a rakéta- és tüzérségi erők 76 harcálláspotra, 421 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 147 tüzérségi és aknavető-egységre mértek csapást tüzelőállásban, köztük egy M777-es amerikai gyártmányú tarackütegre Pidhirne település közelében. A Harkiv megyei Protopopivka falu közelében egy ponton átkelőhelyet romboltak le a Sziverszkij Donyec folyón. A tábornok közölte, hogy a légvédelem lelőtt egy Szu-25-ös és egy MiG-29-es harci gépet, 15 drónt nyolc Szmercs rakétát.
Harmincnégy francia diplomatát utasított ki szerdán Moszkva, válaszul Párizs hasonló intézkedésére
Az orosz külügyminisztériumba szerdán bekérették a moszkvai francia nagykövetet. A misszióvezetőnek a tárca jegyzékben határozott tiltakozásának adott hangot a francia hatóságok “provokatív és indokolatlan” döntése ellen, amely a franciaországi orosz diplomáciai intézmények 41 alkalmazottját nemkívánatos személynek nyilvánította. Moszkva szerint ez a lépés súlyosan károsítja az orosz-francia kapcsolatokat és a konstruktív kétoldalú együttműködést.
A francia diplomatáknak a jegyzék átadásától számított két héten belül kell elhagyniuk Oroszország területét. (MTI)