/óvodai körkép többhangra/       “mert növeli, ki elfödi a bajt…” /Illyés Gyula/

„Olyan mechanizmusokat sajátítunk el, amelyek megvédenek az önfeladástól”

Harmadik hang

Dr. Erdei Ildikó oktatásszakértőként és intézményvezetőként nyilatkozott.
Ha az óvodafejlesztési program oldaláról közelítjük meg a kérdést, elmondhatjuk hogy az RMPSZ kidolgozott egy képzési csomagot, amely minden óvónőhöz eljutott. A kutatások azt bizonyítják, hogy minden befektetés, akár az óvónőképzésre, akár az infrastruktúrafejlesztésre vonatkozik, ebben a korosztályban térül meg később az oktatásban leginkább. A kisebb megyék, így Arad és Temes megye, közösen vettek részt ebben képzésben, körbejárták azokat a kérdéseket, amelyeket az óvodapedagógus mindennapi munkájában megtapasztal. Voltak módszertani képzések, a gyerekek esélyegyenlőségével, a sajátos igényű gyerekek képzésével kapcsolatos témák, a nyelvileg vegyes családból származó gyerekek kérdése is bekerült, mint téma. A továbbképzésen, amely 2018ban zajlott, minden óvodapedagógus résztvehetett.
2003-ban dolgoztuk ki a Temes megyei oktatási stratégiát. Valóban a kezdetben ez nem fókuszált az óvodára, 2006-ig inkább arról szólt, hogyan kerülnek a gyerekek a magyar iskolába. 2006-ban készült egy átfogó nyelvi felmérés, amely arra figyelmeztetett, az iskola előtt már el kell kezdeni az anyanyelvi felzárkóztatást. 1997ben az Élő kapcsolat nevű kutatásunk során több, mint 330 családot látogattunk meg, az ő visszajelzéseiket dolgoztuk fel, s akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy él még az a felfogás, hogy azért nem járnak a gyermekek magyar iskolába, mert az iskola távol van a lakhelyüktől, vagy az iskola nem elég jó. De már akkor kiderült, hogy a gyermekek közül sokan nem tudnak magyarul. Sokan és sokszor leírták, hogy Temes megyében csak a gyerekek 25-30 százaléka jár magyar iskolába. De ki a magyar gyerek? Ezt nem tudtuk megválaszolni. Magyar származású vagy magyar eredettudattal rendelkező családok gyerekeiről van szó, akiket otthon nem tanítanak meg magyarul. Ezért a magyar iskola a hibás, mert nem jut el hozzájuk?! 2006-ban kiderült, egyre nagyobb számban jelennek meg az óvodában és később az iskolában is a nyelvileg vegyes családból származó gyerekek. A dilemma az, hogy ez előny-e vagy hátrány. Örülünk-e ennek, hiszen azt jelenti, hogy az iskola vonzó, vagy azt mérlegeljük, hogy ennek negatív következményei is lehetnek, mondjuk nyelvi romlás? Gyakran hangzik el a vádló kérdés, mért beszélnek a gyerekek a folyosón románul. Talán azért, mert az anyanyelvükön beszélnek.
Sokan azt is nehezményezik, hogy a gyerekek egymás közt angolul beszélnek. Talán jó lenne, ha megvizsgálnánk, hogy van-e bennünk kellő nyitottság mások iránt, mert nem biztos, hogy a sündisznó- magatartás célravezető, és megkímél az önfeladástól.
A kisebbségi lét számtalan hátránya mellett az lehetne az előnyünk, hogy csak a szórványlétben szocializálódhatunk úgy, hogy olyan mechanizmusokat sajátítsunk el, amelyek megvédenek az önfeladástól.
A tömbmagyarságban élőkről köztudott, hogy ha kikerülnek abból a környezetből, nincs kellő önvédelmi stratégiájuk. Azzal sem foglalkozunk, hogy miként alakult át a társadalom, a lakhatási viszonyok, a magánszféra kezelése. Ma elképzelhetetlen lenne, hogy bekopogjunk 330 családhoz, és megkérdezzük, hogy milyen terveik vannak a gyermekeik iskolaválasztásával kapcsolatban. A tömbmagyarságból érkezők infúziójára szüksége van a közösségünknek, a kérdés az, hogy képesek vagyunk-e őszintén beszélni az értékeinkről, a gondjainkról a közösségben, hogy így építkezzünk. Gyakran tapasztaltuk azt, hogy a szülők meg akarják kímélni gyermekeiket azoktól a nehézségektől, amelyeket ők maguk éltek át idekerülésükkor. Azt mindannyian tudjuk, hogy az érzelmi indíttatású érvekre racionálisan nem lehet hatni. Ezért fontos a Játszóház-program, ahol kellemes, nyugodt, kreatív hangulatú környezetbe hívjuk a gyereket és a szülőt, hogy megtapasztalja a kínálatot.
Az is gondot jelentett a múltban, hogy csak rövidprogramos óvodák voltak, ez mára megváltozott. Húsz évvel ezelőtt a tanulók egyharmada román óvodákból jött hozzánk, ma a mi óvodahálózatunkból érkeznek, s alig 10 százalékuk járt magánóvodákba például, román óvodából pedig nem jelentkeznek egyáltalán. Intézményvezetőként azt kell mondanom, hogy van egy bizonyos létszám, amely nélkül a fejlődés nem biztosítható. Két párhuzamos osztálynak kell lennie ahhoz, hogy ne következzék be a sorvadás, ami minőségromláshoz is vezet. Hol az Integratio, hol a Bartók Béla Alapítvány nevében pályáztunk, 2011-től az óvónők is partnerek lettek ebben, hiszen a kétnyelvűséggel nem foglalkoznak sem a tanítóképzőkben, sem az egyetemen. Arra törekedtünk, hogy munkacsoportokat alakítsunk ki logopédussal, pszichológussal, majd 2017/ 2018-ban sikerült ezt a projektet kiterjesztenünk Kárpát-medencei szintre. A Rákóczi Szövetséggel való együttműködés során kiderült, hogy ez a jelenség általános a Kárpát-medencében, s ugyanúgy foglalkoztatják az összes kollégát a Vajdaságban, Felvidéken, Kárpátalján. Kidolgoztunk egy projektet az Integratio Alapítvánnyal és a PADE Alapítvánnyal, 30 órás képzési anyagot dolgoztunk ki, ez tartalmazott iránymutatást az igazgatók számá-ra, szülőkkel való munkára is vonatkozott, játékgyűj-temény is szerepelt benne. A kezdeményezést a Bolyai Nyári Akadémia is felkarolta, minden évben tartunk képzéseket. Kiderült, hogy három típusú család van: a tudatosak, akik már a gyermekek születése előtt megegyeznek és vállalják a kétnyelvűséget. A másik csoportban először megtanítják őket magyarul, mert a magyar nehéz nyelv, aki magyarul tud, mást is könnyen megtanul, majd azután megtanítják őket románul is. Vannak azonban olyan gyerekek is, akik véletlenül keveredtek oda, a család nem beszél magyarul, de szeretnék, ha a gyerekek a használat során elsajátítanák a nyelvet. A pandémiát követően megnőtt az óvodába kerülő román gyerekek száma, ha a nyelvi egyensúly megváltozik, már nincs szó nyelvi belemerülésről, ösztönös nyelvtanulásról. Mit kellene tenni? Egy csoportot megszüntetni könnyű, újraindítani viszont nehéz, ezért jó megoldást kell találni. 2021ben a német óvodapedagógusokkal tartottunk közös foglalkozást, ott kiderült, a szülői elvárás egyértelmű. A szülő azt várja el, hogy az óvodában németül beszéljenek.

Az óvodapedagógus a magyar nyelv nagykövete
Negyedik hang

Fórika Éva, ügyvéd, az Integratio Alapítvány kuratóriumának tagja. A magyar nyelv nagykövete díj kezdeményezője 

Hogyan és miért született meg az óvodapedagógusoknak szánt pályázat és díj?
Több éve beszélgettünk arról, hogy az óvodapedagógusok szerepe meghatározó a magyar nyelvi és kulturális identitás megőrzése/megerősítése szempontjából, legalábbis itt szórványvidéken.Van olyan család, amely tudatosan választja a magyar tannyelvű óvodát/óvodai csoportot, de van olyan helyzet is, hogy minden a véletlenen múlik. Mindkét esetben az óvodapedagógus hozzáállása, odaadása meghatározó az iskolaválasztásban, s ez fontos eleme, ha nem tartópillére a magyar identitás megőrzésének.
”Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul,
De ne halljátok Isten igéjét magyarul?!
S gyermeked az iskolában
Ne hallja szülője szavát?”
Ez a néhány Reményik-sor összefoglalja azt a sok-sok okot, amiért az Integratio Alapítvány idén első alkalommal meghirdette A magyar nyelv nagykövete pályázatot, olyan magyar óvodapedagógusok részére, akik Temesváron és Temes megyében működő óvodai csoportokban tevékenykednek. Úgy gondoltuk, ez a díj felhívhatja a közösség figyelmét az óvodapedagógus munkájára, s ugyanakkor ösztönzés is a pedagógus számára is.
Mit kért a pályázat?
A pályázat azt kéri a pályázótól, hogy mutassa be a tevékenységét, annak környezetét, körülményeit, beleértve a magyar nyelv használatára és gyakorlására irányuló erőfeszítéseit, és a képi nyelvi környezet kialakítására -fejlesztésére szolgáló tevékenységeket. A pályázó támogatása érdekében egy iránymutató kérdőívet állítottunk össze. Kértünk továbbá szakmai önéletrajzot, a bemutatott tevékenységeket alátámasztó legjellemzőbb anyagokat, linkeket, képeket, kisfilmeket, sajtómegjelenéseket, és két ajánlást, az óvoda és /vagy a helyi közösség szempontjából meghatározó személytől (szülő, lelkész, igazgató, pedagógus). Az alapelbírálás után volt egy látogatás a helyszínen, ott a grémium megnézte, hogy a pályázatban foglaltak megfelelnek-e a valóságnak, majd a látogatást követően, javasolták az alapítványnak a díj odaítélését. A grémium tagjai Makkai Barbara pszichológus, Pál Krisztina tanítónő, Kedves Emőke rendező, szülői minőségben. A megyében dolgozó óvónők közül senki sem pályázott, így a díjat nem oszthattuk ki, Temesvárról egyetlen pályázat érkezett. A városi és a megyei díjra külön pénzalap volt, a díj 5000 (adózandó)lej. A nagykövetnek vállalnia kell, hogy a következő évben népszerűsíti a díjat, és érdeklődő kollégákkal megoszt úgynevezett jó/ követendő gyakorlatokat. Az idén először átadott díjat Szabó Angéla vehette át.

„A kisebbségi lét többletelvárásokat és többletmunkát jelent…”
Ötödik hang

Dr. Magyari Sára, a Partiumi Keresztény Egyetem Nyelvtudományi Tanszékének docense

A továbbképzések margójára címmel foglalta össze tapasztalatait. A tanulmány bevezetőjét így összegezhetjük.
A romániai magyar oktatásban egyre gyakrabban esik szó arról, hogy a kétnyelvű környezetben élő diákok tanítása felvethet olyan nyelvi, kulturális vagy szakmódszertani kérdéseket, amelyekkel eddig nem, vagy csak nagyon kevéssé foglalkoztunk. Szembe kell néznünk a valós társadalmi helyzettel Egy kisebbségi közösség, de valójában bármilyen közösség fennmaradásának alapja a minőségi munka és a minőségi oktatás. Ennek egyik feltétele az igényorientált képzési struktúrák kidolgozása, melynek figyelembe kell vennie a megváltozott nyelvi környezetet és a megváltozott kommunikációs szokásokat is, valamint a változóban lévő értékrendszereket. Figyelembe kell vennünk a kultúrakonfliktuselméleteket, mely szerint különböző csoportok együttélése eleve ütközési felületeket generál, ha e fölé még egy uralkodó kultúra normái is boltozódnak, akkor igen viszonylagossá válnak egyrészt a személyközi kapcsolatok, másrészt a csoportos interakciók is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 2017-ben kezdeményezte annak a továbbképzésnek az elindítását, amely a kétnyelvű környezetben tanuló diákok kommunikációs kompetenciájának differenciált óvodai nevelését tűzte ki célul. A program tananyagát a Partiumi Keresztény Egyetem Neveléstudományi Intézete készítette el, és az országos szintű képzésben is részt vállaltunk. A kurzusnak egyik modulja a Differenciált óvodai nevelés a társadalmi környezet és a pedagógus szakmai személyiségfejlődése szempontjából, s ennek altémája a családokkal való kommunikáció az óvodai nevelésben. A 44 órás képzés 11 kreditpontot ér, és célcsoportját a romániai magyar óvodapedagógusok képezik.
A képzés öt nagyobb témakört ölelt fel: a hátrányos szociális helyzetű gyerekek óvodai nevelését; sajátos nevelési igényű gyerekek óvodai nevelését; kommunikációs kompetenciák óvodai fejlesztését kétnyelvű környezetben; a családokkal való kommunikációt az óvodai nevelésben és az óvodapedagógus szakmai személyiségfejlődését.
A képzéssorozat azt a kérdést is felvetette, hogy milyen kompetenciákkal kell rendelkeznie a Z generációt oktató pedagógusnak a családokkal való kommunikációban, ha az oktatás kétnyelvű környezetben valósul meg. Ebben a sokszempontú elvárásrendszerben a pedagógusnak sokfelé kell teljesítenie, és tudatosítania kell a kisebbségi helyzetéből fakadó felelősségét is: a kétnyelvű környezetben élő gyermekkel úgy kell foglalkoznia, hogy azt megnyerjük és megtartsuk a magyar közösség, kultúra számára (is).
Mindehhez pedig az óvodapedagógusnak szükséges levetkőznie az előítéleteit, azaz az előzetes „szűrőket” semlegesítenie kell. Amikor vegyes házasságból származó gyereket tanít, akkor számolnia kell a gyermek nem magyar „felével is”. Ez nemcsak nyelvi korlátokat jelenthet, bár gyakran számolnak be arról a pedagógusok, hogy a szülők az iskolától várják el, hogy megtanítsa gyermeküket magyarul.
Kétnyelvű környezetben többszörösen elvárjuk a kollégától, hogy képes legyen az aktív figyelemre és az asszertív kommunikációra, evvel párhuzamosan pedig a konfliktusok (bátor) kezelésére. Hiszen az elhallgatás nem működő stratégia hosszútávon, ugyanakkor a megszokott diák-diák, diák-szülő, szülő-szülő vitákat többszörösen felnagyítja két különböző nyelv, két különböző kultúrához való tartozás.
Egyre fontosabb az is, hogy pedagógusainkat felvértezzük a kétnyelvűség elméleteivel és módszertanával.
Fontos tudatosítani a kollégákban, hogy a nyelvi sokszínűségre tekinthetünk úgy is mint erőforrásra, többletre. Ehhez viszont az szükséges, hogy valóban balansz kétnyelvűek legyünk.
Felvetődik a kérdés, hogy kétnyelvű környezetben mire legyen képes az óvodapedagógus, melyek azok az információk, készségek, képességek, amelyek őt sikeres pedagógussá teszik, és a közösség számára is sikerként könyvelhetőek el az eredmények. Fel kell készíteni, tudatosítani kell, hogy a kisebbségi lét többletelvárásokat és többletmunkát, munkabírást jelent, mint a többségi lét. Közösségileg azt várjuk el az óvodapedagógustól, hogy legyen képes magyar tannyelvű óvodába vonzani a diákot és megtartani ott 3–4 éven keresztül, olyan munkát kifejtve, hogy annak következményeként a gyermeket (annak szüleit) a magyar tannyelvű iskola felé irányítsa.
Ehhez többet kell nyújtania, mint a román, a többségi óvodában, továbbá arra is törekednie kell, hogy a tanulási-nevelési folyamat, de a szülőkkel való kapcsolattartás is (át)látható eredményekben legyen felmutatható, például a közösségi oldalak napi szintű használatán keresztül.
Közösségépítéssel is foglalkoznia szükséges: szülői kirándulások, bálok, egyéb összejövetelek szervezőjévé kell válnia.
Kétnyelvű környezetben, főként, ha olyan gyermekkel is dolgozunk, aki vegyes házasságból származik, különösen fontos az interkulturalitás megteremtése: a pedagógus ilyen esetben híd két nyelv, két etnikum között. Napjaink pedagógusi kihívásai között szerepel annak feladata, hogy ilyen oktatási helyzetben megnyerjük és megtartsuk közösségünk számára a diákokat. Mi magunk kell szőjük azt a közösségi hálót, amely fenntartja a kettős identitású családokat is, nem pedig lehúzza azokat.

“A leválási könnyektől a bizalom elnyeréséig”
Hatodik hang

Barabás Mónika, óvodapedagógus kérdéseimre így válaszolt.

30 éve dolgozom, ebből három évet tanítónőként és 27 évet óvodapedagógusként.
A Bartók Béla Líceumban érettségiztem, az aradi Aurel Vlaicu Egyetem Neveléstan szakán végeztem az óvodapedagógus-tanító szakot és a korai nevelés mesterképzést.
Szerintem az óvodai munkában a legszebb, a legjobb az, hogy figyelemmel kísérhetjük az óvodai útját elkezdő kétéves gyermek testi fejlődését, érzelmi- és értelmi intelligenciájának a kibontakozását az első leválási könnyektől a bizalom elnyeréséig, amikor az óvodás marasztalja a szülőt, hogy hazamenetelkor “még egy kicsit” maradhasson az óvodában.
Szép, amikor a kétnyelvű gyerek fokozatos fejlődésének a szemtanúi lehetünk, látjuk, hogy megérti, mi történik körülötte, aztán megszólal magyar nyelven, és különös sikerélmény, amikor az óvodás társaival már magyarul játszik.
A legnehezebb, hogy elérjük, hogy a kétnyelvű családokban mindegyik szülő a saját anyanyelvén kommunikáljon a gyermekével.
Nehéz a speciális nevelést igénylő gyermekekkel dolgozni, az utóbbi években egyre gyakrabban találkozunk figyelemhiányos, hiperaktív, vagy az autista spektrum jellegzetességeit megélő gyermekkel.
Pályám során közel 400 gyermeknek voltam óvodapedagógusa vagy tanítója, szerintem az utóbbi években összesen talán 10 kisóvodás tanítványom iratkozott román tannyelvű iskolába, a pályafutásom kezdetén az, hogy magyar tannyelvű óvodából román iskolára váltson valaki, olyan ritka volt, mint a fehér holló.
A 10-es Napközi Óvoda 2011-től tartozik a Bartók Béla Líceumhoz.
Az óvodánk az RMPSZ által megpályázott Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően jól felszerelt, korszerű, gyermekbarát játszótérrel rendelkezik. A korszerű, tágas, utcaépület a magyar kormány támogatásával épült, 2020-ban vettük át, a régi hátsó épület is alapos tatarozáson, felújításon esett át.
Az óvodai eszköztárunk folyamatosan újul didaktikai eszközökkel, játékokkal.
2010-ig normál programú óvodaként működtünk, ekkor 8-10 gyerek járt oda, majd 2011-től átalakultunk napközi óvodává, folyamatosan bővült a létszám, és a csoportok száma is nőtt, most 3 óvodai csoport működik 64 óvodással, 6 óvodapedagógussal és 2 óvodai dajkával.
Négy továbbképzésen vettem részt, köztük a Zsolnai-módszert oktató képzésen is, kettő a Nyelvileg vegyes családok gyermekei a magyar óvodában, iskolában című képzés és konferencia volt. Ezek hasznossága a módszertani információkon alapult, de ugyanakkor tanulságos volt a tapasztalatmegosztás a kollégák közt, ki hogyan tudta alkalmazni a “magyar óvodában magyarul beszélünk” módszert.
Tudtál a pályázatról, miért nem pályáztál?
Értesültem a pályázatról. Sok más pedagógussal együtt résztveszek a Játszóház elnevezésű programban, a Babusgató foglalkozásokat szervezem Bereczki Klárával felváltva, nem éreztem helyénvalónak, hogy egyénileg pályázzak.

“Egykori óvodásaim ma már szülőként, bizalommal hozzák hozzánk a gyermekeiket”
Hetedik hang

Szarvas Erzsébet a végvári napközi óvoda címzetes óvodapedagógusa, 1990 óta dolgozik, kezdetben szakképzetlenként, 2001-ben végezte el a Bartók Béla Elméleti Líceum hároméves tanítóképzőjét, majd a Spiru Haret magánegyetemen szerzett diplomát, Craiován államvizsgázott, elsőfokozattal rendelkezik.
“Középiskolás koromban is óvónő szerettem volna lenni, de a rendszerváltás előtt csak meghatározott számban jelentkezhettek egy-egy megyéből a tanítóképzőbe, s abban az évben, amikor én végeztem a nyolcadik osztályt egyetlen hely sem volt a Temes megyeieknek. A 2-es számú Líceumban érettségiztem, 1990-ben kerültem a végvári óvodába Mesterca Mária óvónő mellé, akivel nyugdíjazásáig két évig dolgoztunk együtt. 60 gyerek járt ide, három óvodapedagógusra volt szükség, volt rövid programos és napközi csoport, a gyermeklétszámtól függően hol három, hol két óvónő dolgozott az intézményben. Most egy napközis csoportunk van, ketten dolgozunk, a kolléganőm is szakképzettként végzi a munkát. A 2023/24-es tanévben maximális létszámmal működtünk, 23 gyermekkel foglalkoztunk, volt olyan óvodás is, aki azért járt a magyar csoportba, mert a román nyelvűben már nem volt hely. A gyerekek életkora változó, kétévestől hatévesig terjedt, a beíratottak fele magyar anyanyelvű, másik fele pedig román. Van, aki azért íratta be a gyermeket, hogy tanuljon magyarul, mert a család magyar származású, van, aki nem magyar ugyan, de szeretné, hogy a gyerek tudjon magyarul, s olyan is akad, aki a magyar támogatás kedvéért jár hozzánk, de úgy döntöttek a szülők, hogy előkészítő osztályba is magyar tagozatra íratják a gyereküket. Idén tíz nagycsoportos megy előkészítő osztályba, négyen magyar tagozatra, hatan románra, de az utóbbiak román családból származnak mindannyian. Amikor a csoport fele román anyanyelvű, az nagyon megnehezíti a munkát. Nem vettem részt olyan továbbképző tanfolyamon, amely a kétnyelvű gyerekekkel való foglalkozásra vonatkozott, mert eddig ezzel nem volt gondom. A csoportomban idén 12 iskolába készülő és 6 kétéves gyerek volt, nem volt könnyű dolgom velük. A nyugdíjkorhatárig még két évet kell dolgoznom, a kolléganőm a korkedvezményes nyugdíjazást választotta. Amióta a néptáncoktatásban is résztveszek, tíz viseletet varrtam sajátkezűleg, aztán újabb hatot, minden évben, minden tanévzárón a gyerekek néptáncot és gyermekjátékokat tanulnak és adnak elő, amit valóban szeretnek és élveznek. Karácsonykor betlehemes játékkal köszöntjük az ünnepet és a szülőket. Az óvodánkban az oktatási feltételek jók, új mosdók, étkezde, külön konyha áll a rendelkezésünkre, külön hálótermünk és központifűtésünk is van, udvari játékokkal felszerelt játszóterünk is.

Minden nehézség ellenére a munkámban az a legszebb, hogy szeretem a gyerekeket, s az a legnagyobb elégtételem, hogy egykori óvodásaim ma már szülőként bizalommal hozzák hozzánk a gyermekeiket”.

A nyugalom szigete
Nyolcadik hang

A Keresztes házaspárnak három gyermeke járt a Notre Dame napközi óvodába, s a negyedik most kezdte a beszoktatási időszakot. Az intézmény megalakulása óta a magyar csoport óvodapedagógusa Balog Tünde. Kedves Emőkével az óvodáról beszélgettünk.
Miért döntöttetek úgy, hogy a katolikus alapítványi óvodába járjanak a gyermekeitek?
Elsősorban felelősségből. Sokan állítják, hogy az óvoda nem fontos, csak az iskola. Mi ezt már az első gyerekünknél is másként gondoltuk. Körülnéztünk az óvodák tájékán, az óvónők viszonyulása és az intézmény hangulata is megtetszett.
A magánóvoda többletköltséggel jár.
Ez nem volt fontos, ami igazán számított, inkább az, hogy jókedvvel jöttek a gyerekek az óvodába, és mi teljes bizalommal hagytuk ott őket, ami mindenkinek biztonságot jelentett, már a beszoktatás idején is. Nekem az volt a legmegnyugtatób, hogy azt láttam, mennyi mindent tanult meg az óvodában a gyermekem, s ezt el is mondtam az óvónőnek, akár arról volt szó, hogy megtanulta felhúzni a zokniját, megfogni a ceruzát, dalokat és imákat tanult.
Az egyházi ünnepeken a gyerekek az óvodai csoporttal együtt járnak misére. Hogyan befolyásolta ez a család templombajárási szokásait?
Mi előbb jártunk a józsefvárosi pélbániatemplomba, mint az óvodába. Engem foglalkoztatott az a kérdés, hogy miként lehet hároméves gyermekkel hitbéli dolgokat megismertetni, megbeszélni. Ráébredtem, hogy ehhez nem értek, ezért az óvoda ebben igazán nagy segítséget jelentett. Annak ellenére, hogy mi otthon imádkozunk, a gyerekeink nemcsak új imákat tanultak, hanem kialakult az imádkozásban való jártasságuk és igényük is. Ha a nagy rohanásban megfeledkeznénk az imáról, a gyerekeink figyelmeztetnek, szerintem ez is az óvodának köszönhető. Különösen szeretem, hogy a húsvét előtti három szent napot is megünneplik az óvodában, már négyévesen megismerkednek a húsvéti titokkal, a kereszthalállal, a megváltással és a feltámadással, megülték és eljátszották az utolsó vacsorát. A katolikus nevelés szempontjából mindez rendkívül jelentős, de az óvodában azok is jól érzik magukat, akiknek nem elsődlegesek a hit kérdései. Én sokat beszélek a nyugaton élő barátainkkal is az óvodáról, s kiderült, hogy ugyanolyan dolgok történnek itt is, mint a holland óvodában, a gyermekek járnak piacra, gyümölcsöt vásárolnak és gyümölcssalátát készítenek, ha az idő engedi az udvaron reggeliznek. Rendszeresen vannak szülő-gyermek tevékenységek, a szülőt meghívják, hogy meseolvasáson, kézműves-foglalkozáson vegyen részt, így erősítik a gyermekszülő-óvoda kapcsolatot. A katolikus szemlélet azt feltételezi, hogy nyitott és szeretetteljes a viszonyulás minden embertársunk iránt, ami itt meg is valósul. Valóban gyermekbarát hely, ahol mindenki nyugodt, igazi nyugalom-sziget.

Mészáros Ildikó