Az idősebb nemzedék tudatában még élénken él az a korszak, amikor kötelező módon szavazni kellett a kijelölt jó elvtársakra, akik a Nagy Nemzetgyűlésben mindig egyöntetűen fogadták el a megkérdőjelezhetetlen fényes jövőt ígérő határozatokat, ragyogóbbnál ragyogóbb ötéves terveket. Ezek, mint tudjuk, fokozatosan odavezettek, hogy az ürességtől kongtak az üzletek, s csak akinek szerencséje volt jutott hozzá hosszú sorbanállás után egy kis élelemhez, húshoz, vajhoz, déligyümölcshöz, botorkáltunk a sötét utcákon, s a hidegtől dideregve a lakásban is akkumulátorokkal igyekezhettünk egy kis fényt előállítani a nagy fénykorszakban. Fokozatosan szűntek meg a magyar nyelvű iskolák és újságok, elnémították az anyanyelven megszólaló rádiót.
Csak ehhez, és nem a szerencsésebb világhoz hasonlítva lehetünk elégedettek azzal a változással, aminek 26 év után részesei lehetünk. Választani viszont valóban választhatunk, hiszen bőven ajánlják magukat a megannyi párt színeiben jelölt képviselők. Sőt – ami annak idején elképzelhetetlennek tűnt – külön lehetőségünk van szavazatunkkal hozzájárulni egy nemzeti érdekeinket is képviselő politikai szervezet jelöltjeinek a bejuttatásához az ország legmagasabb döntéshozó fórumaiba. Ennek jelentőségéről nyilatkoznak az alábbiakban azok a Temes megyei képviselőjelöltek, akik a vasárnapi, december 11-i választásokon számítanak az itteni magyar közösség tagjainak a szavazataira. (graur)
Felhívás a bánsági magyarokhoz
Mi, bánsági magyarok, csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha összetartunk. Közösségünknek itt, a Bánságban, csak akkor van jövője, ha minden magyar ember felelősen cselekszik a választások alkalmával is. Mert ezek a választások nem a politikáról szólnak. Ezek a választások rólunk szólnak. Rólunk, bánsági magyarokról. És arról, hogy elég erős-e a közösségünk ahhoz, hogy megtartsuk parlamenti képviseletünket.
Közösségünket folyamatosan újabb és újabb támadások érik. Már nemcsak az a kérdés, hogy bővíthetjük-e megszerzett jogainkat, hanem az is, hogy visszaveszik-e azokat tőlünk. Folyamatosan kísérletet tesznek arra, hogy megfélemlítsenek, hogy különböző bírósági, közigazgatási eszközökkel, törvénykezésekkel megszerzett jogainkat megvonják, megcsorbítsák, akár a nyelvhasználatról, akár a szimbólumhasználatról, akár egy iskoláról van szó. Ezért fontos, hogy december 11-én elmenjünk szavazni. Az RMDSZ-en kívül nincs más magyar politikai erő, amelyik képes volna megvédeni a bánsági magyar közösséget. Ha a képviseletünk erős, a védekezés is erőteljesebb lesz!
Meg kell mutatnunk a román többségnek, hogy Bánságban erős magyar közösség él. Ez nem történhet másként csak úgy, ha minél többen elmegyünk szavazni. A választási sikert nem a kampányban, nem a tévében, nem a rádióban érhetjük el, hanem vasárnap, a szavazóurnáknál. Ezért nagy kéréssel fordulok Önökhöz: arra kérek minden magyar embert, hogy a vasárnap estig hátralevő napokban hívja vagy keresse fel rokonait, ismerőseit, szomszédjait és biztassa őket arra, hogy vasárnap jöjjenek el szavazni. A mi közösségünk ereje az összefogásban rejlik. Akkor leszünk sikeresek, ha minden magyar ember nemcsak önmagáért áll ki, hanem közeli környezete, közössége érdekében is cselekszik. Ezt pedig úgy tehetjük meg, ha minél több embert felkérünk a szavazáson való részvételre. Mi együtt, egymást támogatva, egymást buzdítva, sikeresek tudunk lenni. És ha egymást buzdítjuk, akkor a siker mindannyiunké lesz.
Bízva közösségünk összefogásában és egy szebb jövő reményében,
tisztelettel,
Molnár Zsolt,
parlamenti képviselő, RMDSZ
2016 választási esztendő. Idén dől el, hogy az elkövetkező négy évben mekkor lesz a súlya az erdélyi magyar közösségnek az ország politikai életében. Az RMDSZ célja és reméljük a magyar közösségé is, hogy minden szinten beleszólhasson a döntésekbe a 2016-2020-as időszakban.
Június 5-én helyhatósági választások voltak. Önökkel, választópolgárokkal elértük azt, hogy 18 olyan településen, ahol jelentős magyar közösség él, jelen vagyunk a helyi önkormányzatban. 2 településen polgármesterünk és 7 településen (eddig soha nem volt ennyi) alpolgármesterünk van. Temesváron, ahol a magyar közösség részaránya nem éri el az 5%-t, 83 év után sikerült magyar alpolgármesteri helyet kiharcolnunk s meggyőződésem, hogy éreztetni fogja hatását a következő években közösségünk ügyeinek rendezésében.
Úgy érzem, a júniusi választási eredmények feljogosítanak arra, hogy optimizmussal tekintsünk a december 11-i parlamenti választásokra. Van még elég erő a bánsági magyarságban, hogy sikeresen szerepeljen a parlamenti választásokon.
A tét megőrizni a 2012-ben nehezen visszaszerzett képviselői mandátumot, hogy továbbra is legyen magyar hangja a Bánságnak a bukaresti képviselőházban. Szenátorunk sosem volt, mert egyszerűen számarányunk ezt nem engedte meg, de a szenátusi listára is érdemes szavazni, mert az itteni magyar szavazatok is szükségesek egy minél népesebb magyar felsőházi frakció kialakításához.
Ha elolvassa, Tisztelt Választó, a Temes megyei RMDSZ képviselői és szenátori listáját, akkor olyan személyek neveit találja, akik az elmúlt időszakban bizonyították, hogy akarnak és tudnak cselekedni a magyar közösségért és érdemes számukra esélyt adni, hogy végezzék tovább munkájukat. Igaz, hogy közülük csak egy mehet Bukarestbe, de a többieknek is erőt ad az Önök bizalma, szavazata.
Talán közhelynek tűnik, de az elmúlt 26 esztendő számtalanszor igazolta, hogy magyar érdeket őszintén és hatékonyan csak magyar ember tud képviselni.
S ez talán fontosabb, mint ezelőtt bármikor. A kételkedőknek csak néhány közelmúlti példát említenék: Mikó-ügy, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye, székely zászló sorsa, magyar önkormányzatosok alaptalan meghurcolása. És még lehetne sorolni.
December 11-én esélyünk van folytatni az érdekképviseleti munkát. Az esélyből lehetőség csak az Önök szavazatával és bizalmával lehet.
Ezért vasárnap, december 11-én menjünk el szavazni.
Halász Ferenc
Temes megyei RMDSZ-elnök