Fontos a különbféle társadalmi problé­mákat boncolgatni. Fontos, először is, szem­besíteni a nézőket ezekkel. Gender- és rasszkérdések, orvostudomány vs. egyház, antiszemitizmus, szexizmus, feminizmus vagy ,,feminácizmus” (ki ahogy érzi…), onli­ne propaganda, a szélsőséges ideológiák mennyisége és minősége, a politika ha­talma, jobboldal vs. baloldal, ha lehet azokból is a szélsőbbik stb., és ez mind nagyon jól hangzik, ugye? Itt, pedig a ,,mind”-del van a gond. A mindenből, sajnos általában nem sok marad. Tehát a problémák tömény­sége, egyszerre megjelenített sokasága alá­áshatja saját hitelességüket.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház idei repertoárja Temesvár kulturális fővárosi címéhez igazodik. A brit író és színházi rendező, Robert Icke darabját, A doktort Andrei Șerban rendezésében mutatták be 2022 decemberében. Az angol szerző klasszikus szövegek modern adaptációjával vált híressé, ilyen A doktor is, amely Arthur Schnitzler 1912-ben írt Bernhardi Professzor című darabjának aktualizált átirata.
Az eredeti szövegben a bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy tinédzser lány, aki az önmagán végrehajtott abortusz következ­tében vérmérgezést kap. Bernhardi, a zsidó származású orvos-igazgató nem engedi be a beteghez, aki egyébként nem tud súlyos állapotáról, a katolikus papot, hogy feladja az utolsó kenetet azzal a magyarázattal, mi­szerint, a pácienst felzaklatná, ha szembe­sülne sorsával, halálának folyamata pedig minden bizonnyal felgyorsulna. A lány meg­hal bűnbocsánat nélkül, a sajtó pedig eléri, hogy az esetből botrány kerekedjen, még­pedig egy akkora, amelyben végül az egészségügyi miniszter és a parlament is részt vesz. Tényekből percek alatt önkényes értelmezések születnek, amelyek közép­pont­jába Bernhardi zsidósága áll, így fellángol az antiszemitizmus. Az orvost két hónap börtönre ítélik, és a praktizálás jogát is megvonják tőle.
Adott egy alaptörténet, amit Icke többszörösen is túlbonyolít. A főszerepet egy zsidó származású, leszbikus, ateista nő (minden, amibe a köztudat bele tud kötni) veszi át, Ruth Woolf (B. Fülöp Erzsébet m.v.), akinek magánklinikája az Alzheimer-kór kezelésével és kutatásával foglalkozik. A lány állapotát kiváltó okot később tudjuk meg, és azt is, hogy eszméletlen állapota miatt kerül ebbe az intézetbe, ezért sokáig nem tiszta az, hogy miért vagyunk éppen ebben a kórházban. A Ruthot alakító B. Fülöp Ezsébet egy temperamentumos, ma­g­a­biztos, elveiből nem engedő, olykor gő­gös, ám törékeny orvosnőt alakít Ruthként. Szen­vedéstörténetének minden stációjában mi is részt veszünk. A mostani Șerban-rendezésekre jellemző játékstílus magával rántó, a hangulatok közötti váltakozás, Ruth szakmai és magánéleti énje tökéletes ritmusban váltakozik, de nem elegendő.
A nézők és szereplők közös történetalakításához a jól bevált brechti színház elemei is hozzájárulnak: a színészek ki-ki­szól­- nak a nézőkhöz, számolják az esemény napjait, amely hordoz magában egy vészjósló jelleget, eltörlik a negyedik falat, az állásfoglalásunk ,,kötelező”. Meg is teszem, de néha elérhetetlenné távolodik az előadás jelene.
A katolikus pap (Bandi András Zsolt), aki a szülők kérésére érkezik feladni az utolsó kenetet fekete is, persze ezt csak az elmondottakból tudjuk meg. Itt lép színre a a rasszprobléma, mivel Ruth megérinti a vállát, vagy enyhén lök rajta egyet – ez nem lesz világos az előadás végéhez érve se –, tehát már rögtön több oldalról válik támadhatóvá a főszereplő: nem tiszteli a hívőket, ráadásul még rasszista is. Lehet-e még ezt fokozni?
Egy mellékszála a történetnek az intézeten belül hozott döntések egyike, amely a feminizmust helyezi középpontba. Több a női alkalmazott, a férfi főorvosok lázonganak, de itt is helyet kap a fehér-fekete kérdéskör, mert az osztályt egy fekete professzor kapja meg. Az előadás kulcsfogalma a relevancia, de a földrajzi elhelyez­kedé­sünk lehet a rendező céljához vezető út legnagyobb akadálya. Realista ábrázolás az abszurditásba fulladva.
,,Orvos vagyok!”, hangzik el többször is az orvos-igazgató szájából. Egy orvos, aki betartja a szabályokat azzal, hogy nem engedi be a papot. Tudomány az egyház ellen? Vagy egyház a tudomány ellen? Összetett téma, ezért veszélyes is, mert könnyű félig kibontatlannak hagyni. Az erkölcs és a korrektség között ingadozó Ruth, a hivatásán túl nem látó ,,szakbarbár”, a woke kultúrának és a ma, „mi vagy a többiek” szemléletmódjának áldozata, majd mártírja lesz. Kiszámítható, hiszen receptszerűen halmo­zódnak az öngyilkos­sághoz vezető ténye­zők, minden csapás utoléri, ahogy minket, nézőket is utolér a túlterheltség.
Azon kívül, hogy ateista, zsidó szárma­zású, feminista és (elméletileg) homo­szexuális, a körülötte lévő karakterek nem szenvednek hiányt a szélsőséges tulajdonságokban: Sami (Vajda Boróka), tinédzser ba­rátja egy transzszexuális fiú, aki meg­osztja életét Ruth-tal, beleértve a szerelmi tapasztalatait is. Sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy a szereplő milyen nemű, mert Vajda Boróka alakítása erőteljesen a fiút láttatja velünk, csak az alakító neme a meg­tévesztő. Ez a dramaturgiai csavar nem csak nála alkalmazott. Az orvosnő elhunyt sze­relme, aki az Alzheimer-kórral szembesülve öngyilkos lett, és már csak látomásként jelenik meg Ruth számára, Charlie (Magyari Etelka) sem beazonosítható, mert olyany­nyira vigyáz a színész arra, hogy neme a neutralitás határait ne lépje át, hogy az alapkoncepció, miszerint Ruth leszbikus, is kételyessé válik.
A szerzői utasítás a hagyományos sze­rep­osztással nem csak a színészek és sze­replők nemeinek felcserélésével fordul szembe, hanem a rasszukkal is. Kreatív öt­let, de ingerlepte nézőként már alig-alig tudtam tudatosan és minden tulajdonsággal együtt egy kerek egésznek látni a karakte­reket, mert egy-két fontos jellemzőről biztos megfeledkeztem, emlékeztetni magam mindenről pedig kizökkentett a folyamat befogadásából.
Az elidegenítő effektusok működnek az érzelmekkel csordultig túlpakolt játékmóddal, főleg egy kórházi közegben, ahol a fe­szültség mindig nagyon magas. Felelősség és nyomás alatt idegileg összeroppanó orvo­sok, stressz, az ezt eredményező harsány­ság, mindent megkapunk, de valamit még kerestem.
Mindvégig az volt az érzésem, hogy egy akármelyik klinikás sorozat egyik epizódját látom. A forgóasztalra felépített ház, amely­nek szobái a kórház vagy Ruth otthonát jelölik, látványos, de nem éreztem feltétlen szükségét, jól vagy nem jól bevált tévémű­sor-jelenetet (ami természetesen a propaganda szerepkört kapja) is láttunk már, az élő zenekar a kolozsvári Oidipusz-rendezésében is jelen van, ahogy a már-már szájbarágóaknak tűnő vetítések is.
…azt hiszem egy még nem látott, meg­rázó és új valóságot kerestem, de cserébe a kifulladt, divatosat kaptam meg.

Temesvári Csiky Gergely Állami Ma­gyar Színház. Robert Icke: A doktor. Rendező: Andrei Șerban. Szereplők: B. Fülöp Erzsébet m.v./Éder Enikő, Mátyás Zsolt Imre, Tokai Andrea, Aszalos Géza, Bandi András Zsolt, Tar Mónika, Jancsó Előd/Erdős Bálint, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Vajda Boróka, Borbély B. Emília, Czüvek Lóránd, Molnos András Csaba, Kiss Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Vadász Bernadett. Társrendező: Daniela Dima. Díszlettervező: Irina Moscu. Zeneszerző: Cári Tibor. Rendezőasszisztens: Bálint Előd, Patricia Gavril. Ügyelő: Kertész Éva. Sound design: Bayer Sebastian. Light design: Gidó Zoltán. Video: Sorin Mocan, Ioan Bledea. Zenészek: Bogdan Buică. Súgó: Czumbil Marika.

Stan Lilla Alíz
(Megjelent a Helikon 8/2023-as számában, fotó a www.tm-t.ro honlapról)