30 Aug 2013
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Kedden a belvárosi református templomban Higyed István lelkipásztor búcsúztatásán a gyászoló család mellett részt vettek az egyházmegye lelkipásztorai, szolgálati helyeinek gyülekezeti tagjai. A gyászszertartást Fazakas Csaba esperes és Gáll Zoltán lelkipásztor, az elhunyt Higyed István lelkész lugosi szolgálati utódai végezték. Az ökuménia jegyében a szertartáson jelen voltak a temesvári és a lugosi történelmi egyházak képviselői. Az elhunyt szolgálatát méltatta Nm. Alexandru Mesian lugosi görög katolikus püspök valamint a piaristák nevében Ft. Szilvágyi Zsolt. Francisc Boldea Lugos municípium polgármestere levélben tolmácsolta részvétét a Temes-parti város díszpolgára elhunyta alkalmából.
Nekrológ
(Dr. Higyed István
lelkipásztor ravatalánál.)
(Mt.5. – Lk.6.)
Végigpofozták fél életen át,
odafordította orcája másik oldalát.
Egymérföldnyi kényszer volt a tét
és végigjárta mások életét.
Felsőruháját nemhogy elkérték,
de odaadta belsőbb értékét.
Most véget ért az út.
Néhányan pofozzák még emlékét.
Kitárulkozik az ég,
a pokol nyitva rég.
Akit ő követett, vigyázzátok,
s ne engedjétek el a kezét!
Szatmárnémeti, 2013. augusztus 29.
(Higyed János-Mátyás)
Dr. Higyed István befejezte tanulmányait
„Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. Sőt amint tudjátok,
miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben. Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.”
-1 Tessz. 2, 1-4.-
Higyed István 1929. július 22-én Temesváron született.
Szülei egyszerű, tisztaszívű, istenfélő emberek voltak. Húgával és öccsével, a háborút követő nehéz időkben, az általa sokszor emlegetett három H: Hit, Hűség, Humor fűszerezte családban nőtt fel.
Tanulmányait érettségiig Temesváron végezte. A nagymúltú Piarista Gimnázium eminens tanulója volt.
Teológiai tanulmányait Kolozsváron az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetben fejezte be.
Temesváron, tudós Debreczeni István lelkipásztor utolsó segédlelkészeként kezdte lelkipásztori szolgálatát.
Házasságát Duckarm Etelkával principálisa áldotta meg, ikerfiait ugyanott, ugyanő keresztelte.
Szolgálati helyei: Nagybodófalva; Székelyhíd, ahol rövid ideig esperes is; Nagyvárad- Rét, Nagyvárad-Újváros, ahol püspökhelyettesként is szolgált.
1967. március 15-én, abban a gépkocsiban maradt életben amelyben az akkori püspök, Buthi Sándor halálát lelte.
Feleségét fiatalon, 1967 októberében a kommunista rendszer abortusztörvénye áldozataként temette el. Ikerfiai ekkor 9 évesek voltak.
Egyházi és politikai téren persona non grata-ként 1968-tól Lugosra száműzték, ahol 31 évet szolgált, ebből jogfosztottan több mint húsz évet.
Azokat a teológiai hallgatókat, akik Lugoson teljesítették katonai szolgálatukat, rendszeresen látogatta, és vendégül látta vasárnap és ünnepnapokon, vagy csomagot készített számukra.
Közben újranősült, de 2000-ben ismét megözvegyült.
A lelkipásztor családok évfordulós eseményeinek pontos ismerője, soha el nem feledője és köszöntője volt. Egy mozgó történelemkönyv zárult le távozásával.
14 éve nyugdíjas. Ezt az időt fokozott tevékenység, kutatómunka, írás, szerkesztés, utazás és nem utolsósorban az evangélium hirdetése meghívottként vagy helyettesítőként jellemezte. Ő volt az egyházmegye nyugalmazott „utazó legátusa”. Elhunyta előtt 3 héttel még prédikált elindulási helyén, a temesvári belvárosi református templomban.
2013. augusztus 24-én szülővárosában hunyt el.
Lelkipásztori szolgálatának kedves, sokszor megtapasztalt Igéje: “Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani.” (I.Mózes 50,20)
A többrebizatás szolgálatában biblikus gyökerekből merített erőt, irányt.
„Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.”
(I.Korinthus 3, 4-7.)
A többalternatívás kísértésekben kereste az UTAT.
Pál és Apollós szakítópróbáiban nem a maga útját – még ha sokszor úgy is tűnt – járta, hanem a kereszthordozó Jézust követte.
Örömmel, szívesen szolgált élete szinte utolsó pillanatáig.
Szolgálata gyümölcstermése: doktori fokozatot szerzett egyháztörténetből; több irodalmi és teológiai kötet szerzője és sajtó alá rendezője; a MTA Külhoni Tetstületének tagja; Lugos város díszpolgára; a Magyar Kultúra Lovagja; a Doktorok Kollégiumának tagja; az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója; a Lugosi Szombati Szabó István Irodalmi Kör alapító tagja. A pap-költő szellemi hagyatékának gondozója, kötetekbe szerkesztője és kiadója. Egyháztörténészként „Ecclesiae desolatae” címmel 7 mára már megszűnt bánsági református egyházközség történetét rögzítette az utókornak; első díjas az Európai Unió Életút pályázatán. Ez utóbbi elismerés a Budapesten kiadott Sorsfordulók című válogatás-kötetben Jókai Anna írónő előszavában ekképpen méltattatik: „…nyertesünk, Higyed István címadása az egész pályázatra jellemző: Gyötrelmesen gyönyörűséges élet. Lehet-e ennél pontosabban példázni, hogy miről szólt a mi életünk? Hogy mennyi gyötrelem volt benne, mennyi munka, a világ részéről olykor mennyi hálátlanság?”
A kör bezárult. A bölcső és a koporsó Temesváron ért össze. 2013. augusztzus 27-én a temesvár-belvárosi református templomban vettünk Tőle végső földi búcsút.
Porsátora Nagyváradon, a Rulikowski temetőben nyugszik.
A szolgálat stafétáját lelkipásztor fiai vették át tőle.
Isten teremtő szeretete és örökkévaló szeretete közé beékelődött 84 esztendejének minden cselekedetét ítélje meg Az, Aki előtt mindnyájunknak meg kell majd állnunk, hogy elnyerjük a jutalmunkat, azért amit e földi életben tettünk, akár jót, akár gonoszt.
Isten veled, Isten velünk, viszontlátásra …
Fazakas Csaba, esperes
Isten Veled, Tiszteletes Úr,
Kedves Jóbarátunk és Kollégánk!
Alig egy hónapja,
Nt. Dr. Higyed István
84. születésnapján meglepte
a HETI ÚJ SZÓ munkatársait
jelképes ajándékkal.
Egy-egy naranccsal kedveskedett
az Őt köszöntő kollégáknak.
Higyed István ilyen ember volt,
születésnapján is Ő adott ajándékot.
Hasonló gesztusok jellemezték egész életét,
mindig adott, ha kellett vigasztaló,
meleg szavakat, vagy elismrést, biztatást, erőt a kitartó munkához.
Emberségéről annyi emléket hagyott ránk,
hogy soha nem feledhetjük el.
Higyed István, a lelkipásztor,
a betűvetésben kolléga,
a hétkönapokon önzetlen, jó barát
örökké velünk marad.
Ezekkel a Rá emlékező gondolatokkal
fejezzük ki részvétünket nagytiszteletű lelkipásztor fiainak,
Jánosnak és Istvánnak, testvérének Imrének,
valamint Családjaiknak.
A HETI ÚJ SZÓ szerkesztősége
és Baráti Köre nevében
Graur János
Búcsú az utolsó nagyok Egyikétől
Nem tudok nekrológot írni, mert az az elhunytak életét és munkásságát méltató írás lenne, én pedig csupán emlékezni és emlékeztetni szeretnék…
István bácsi számomra több volt mint családtag, vagy mint családi lelkipásztor. Nemcsak azért, mert gyermekkorom óta ott volt minden jelentős közösségi ünnepen, és nemcsak azért, mert úgy tudott prédikálni, hogy azt áhítattal hallgatta a rációnak élő ember is, hiszen orátori képességei páratlanok voltak; de azért is, mert tudós papként igazi lelkipásztori munkát végzett. Azon kevesek közé tartozott, akik itthon voltak a Bánságban: itt született, tanulmányai nagy részét itthon végezte, szolgálati idejének nagy részét Temes megyében, Bodófalván és Lugoson töltötte. Ismerte híveit névről, gondról és örömről egyaránt. Bejáratos volt az emberek otthonába, segített jó szóval, imával, áldással.
Megjelenésében, beszédmódjában talpig úriember, aki egy jobb kor emlékeként tündökölt, jelezve voltak itt mifelénk is nagy emberek. És ezt merem állítani akkor is, ha az utóbbi időben az éppen aktuális hatalmi játszmák mást bizonyítottak róla (de tudjuk, hogy az igazságok mindig érdekfüggőek).
Az én István bácsim otthonában rengeteg könyv volt, mindig volt éppen megkezdett szöveg az írógépben (oh, milyen jókat lehetett klampírozni ezen gyerekként!); folyton inget viselt és szövetnadrágot. De főként azt szerettem, ahogy a nyelvvel bánt: finoman, mesterien, érthetően és érezhetően. Sosem láttam dühösnek, nagyképűnek vagy önteltnek, mindig derűs volt, türelmes, sorsával megbékélt, önmagával harmóniában élő és hihetetlen alázatot sugalló. Alázatot! Pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, 2012-ben Életút-díjat nyert, 2011-ben Gyémántdiplomát és folytathatnám. Alázatot! Pedig nem kímélte a sors: háború, szegénység, szeretteinek elvesztése, félretettség kísérték útján.
Dr. Higyed István lelkipásztor halálával úgy érzem, szülőföldem utolsó igazán nagy embere is eltávozott közülünk. Összeszorul a torkom, mert az elmúlás mindig fájdalommal jár, és mert egyre kevesebben vagyunk, akik emlékezünk…
Nyugodjon békében! Emléke mindig bennünk él!
dr. Magyari Sára
