A szeretet szövetsége
A németországi Schönstatt Mozgalom idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját. Az apostoli mozgalom tervét és programját első ízben 1914. október 18-án ismertette diákjaival és követőivel az alapító Joseph Kentenich pallottinus szerzetes pap, aki először csupán saját országa lelki megújulását igyekezett ily módon elősegíteni. A mozgalom idővel világméretűvé fejlődött, jelenleg közel 90 országban vannak követői. Napjainkban a Schönstatt Mozgalom célkitűzése, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét életben tartsa az egyházban és a közösségekben.
Az alapítás napján Kentenich atya beszédében arra szólította fel az egybegyűlt fiatalokat, hogy kössenek szeretetszövetséget a Szűzanyával, hiszen „kétségtelenül nem tudnánk nagyobb apostoli tettet véghezvinni, és értékesebb örökséget sem hagyhatnánk utódainkra annál, mint hogy Úrnőnket és Nagyasszonyunkat arra késztetjük, hogy különleges módon állítsa itt fel a trónját. (…) Szeretném ezt a helyet zarándok- és kegyhellyé alakítani a rendházunk, az egész német tartomány számára és talán még azon túl is. Tapasztalja meg Mária dicsőségét mindenki, aki idejön imádkozni, és vallja meg: Jó itt lenni!”
A Schönstatt Mozgalom centenáriuma alkalmából indult nemzetközi útjára a Szűzanyát ábrázoló zarándokszentély is, amely Máriát Európa újra evangelizációjának Királynőjeként mutatja be követőinek. A szárnyas oltár formájú zarándokszentély romániai körútja augusztus 3-án, vasárnap Temesváron, a gyárvárosi Millenniumi templomban kezdődött. Az ünnepi szentmisére 9 háziszentéllyel és több kegyképpel érkeztek a Schönstatt Mozgalom helyi követői, akik a liturgia kezdetén körmenetben vonultak a templomba.
– A mozgalom megalapításának századik évfordulója tiszteletére Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a világ összes Schönstatt-kápolnájában – mondotta szentbeszédében ft. Kapor János helyi plébános, majd néhány szóban ismertette a mozgalom létrejöttének körülményeit. – A Schönstatt Mozgalom lelke a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, amelyre Kentenich atya közismert szavai is utalnak: semmit Nélküled, semmit nélkülünk – fogalmazott homíliájában ft. Kapor János plébános. Majd a zarándokszentéllyel Temesvárra érkező Tari M. Böbe schönstatt-nővér, a mozgalom romániai felelőse felkérte az egybegyűlteket, hogy a padokon található papírszeletekre írják fel, mit szeretnének kérni a Szűzanyától, illetve mit ajánlanak fel neki.
A liturgia ugyancsak körmenettel zárult a Millenniumi templomban.
Kérdésünkre Tari M. Böbe nővér elmondotta: Temesváron az első hívek, családok és magánszemélyek 1998-ban csatlakoztak a mozgalomhoz. – A zarándokszentély Luxemburgból érkezett, és e hónap folyamán több romániai egyházközségbe jut majd el. A temesvári egyházmegyében a város több temploma, majd Újszentes, Gátalja, Gyorok, Arad, Varjas, Majláthfalva, Kürtös, Zimándújfalu, Nagyiratos, Kisiratos az útvonal, innen Kézdivásárhelyre és Moldovába érkezik a szentély. Visszatérve, a zarándokút több székelyföldi települést érint, végül Kolozsvár, Nagyvárad és Szatmárnémeti közösségeibe jut el. Innen Szlovákia felé veszi útját. Mivel a Mária-tisztelet nem kapcsolódik kizárólag egyetlen valláshoz, a zarándokszentély fogadásán a Szűzanya minden tisztelője részt vehet. Az ország területén jelenleg közel háromszáz háziszentély van, amelyek köré mintegy tíz-tizenöt személy csoportosul – tájékoztatott M. Böbe nővér.
A centenárium alkalmából több nemzetközi rendezvényre is sor kerül: október 16-19. között Schönstattban jubileumi ünnepség az alapítás helyén több országból érkező zarándokokkal, október 18-án Óbudaváron (Magyarország) találkozó azokkal, akik nem tudnak részt venni a schönstatti rendezvényen, október 25-27. között pedig Rómában találkozás a Szentatyával. S.E.