A temesvári Várbástya Egyesület által szervezett,  lassan hagyományossá váló Bartók Kerékpártúrára 2026. május 30–31. között kerül sor a Temesvár–Szeged-útvonalon. Gyülekezés május 30.-án reggel 9 órától a temesvári Dóm téren, indulás reggel 10,00 órakor a Temesszentandrás – Kalácsafürdő – Varjas – Óbesenyő – Óbéb– Triplex határ / hármashatár/ – Kübekháza – Szeged útvonalon. Az érkezés a Tisza-parton lesz, ahol ünnepélyes fogadtatás, tánc és vacsora várja a résztvevőket.

Az idei Bartók Kerékpártúra a közösségről szól. A profi versenyzők mellett, akik időre teljesítik a távot, az amatőr résztvevőkre is gondoltunk: számukra egy könnyedebb tekerést szervezünk, több megállóponttal, ahol kisebb kulturális programok várják őket. – tájékoztatott Tamás Péter egyesületi elnök, aki arra biztatott mindenkit, hogy bátran jelentkezzen a túrára ugyanis „mindenki annyit teker, amennyit bír: 20, 30 vagy akár 40 kilométert. Ha valaki elfárad, autóbuszt biztosítunk számára. Pihenés után pedig folytathatja az útját.”

A szervezők úgy választották meg az útvonalat, hogy áthaladjon román, német, szerb, bolgár és magyar településeken, ahol kulturális jellegű megállókat tartanak. A bánsági szerb közösség előkészítette esemény Nagyszentpéteren várja a kerékpározókat, a bolgár közösség pedig Óbesenyőn szervez kulturális rendezvényt a résztvevők számára. A túra idén is a temesvári Dóm térről indul, a szentandrási letérőig együtt halad a mezőny, majd innen a profi kerékpárosok számára időmérős verseny lesz Kübekházáig, a többiek lassú tempóban haladnak, 15 perces kulturális megállókkal. Lesznek hidratálási pontok is, ahol ivóvízzel, szendvicsekkel, gyümölcsökkel és édességekkel kínálják a résztvevőket.

A Bartók Kerékpártúra az egyetlen határon átívelő sportesemény, amely a két testvérvárost, Temesvárt és Szegedet összeköti. Május 30-án a résztvevők Temesvártól 125 kilométert kerékpároznak Szegedig, áthaladva a Triplex Confinium határkőnél. Szegeden a házigazdák a Tisza partján fogadják a résztvevőket, kulturális rendezvénnyel és ünnepi vacsorával. Bárki bekapcsolódhat a 30. Szegedi Borfesztivál rendezvényeibe is, amelyre szintén ezen a hétvégén kerül sor. A kerékpárosok szállást kérhetnek a szervezőktől iskolai kollégiumi elhelyezéssel, körülbelül 16 euró/éj áron. A visszautat másnap reggelre tervezik, ugyanazon az útvonalon. A szervezők minden érdeklődőt várnak, azok számára, akik csak a város végéig vagy a temesszentandrási letérőig kísérik el a csapatot, érdekes élmény lehet a nagy tömegben való kerékpározás!

2025-ben körülbelül 200 kerékpáros vett részt a Temesvár–Szeged-kerékpártúrán, a szervezők idén is hasonló létszámra számítanak. A regisztráció a raceday.ro weboldalon történik, 80 lej részvételi díj befizetése ellenében.