Díjkiosztáson vagyunk, regionális verseny gyűjtött össze sok tehetséget, s most eljött a záró rendezvény ideje, amikor a jelenlévők – sok szülő is – kíváncsi arra, hogy gyermeke-rokonaismerőse hogyan szerepelt.
Megszólal a verseny szervezője, angolul. És folytatja angolul
– végig angolul beszél, csak angolul. Abban a Romániában, ahol olyat már hallott az emberfia, hogy az idős, levegőt nehezen vevő magyar páciensre rászólt az orvos – éppen Kolozsváron , hogy beszéljen románul, mert az ország nyelve a román. Az idős néni hüppögni sem tudott, annyira meglepődött, hogy az ő városában, ahol életét leélte, ilyen megtörténhet. Azt el tudja valahogyan mutogatva, akadozva beszélni, hogy mi fáj, de azt már nem, hogy mikor milyen bajai voltak korábban. Az eset azért kapott nagy(obb) nyilvánosságot, mert a kórházban volt magyarul jól beszélő orvos, vagyis a megoldás házon belül adott volt. Ha nem is tud magyarul egy kolozsvári orvos, akkor sem szól rá figyelmeztetőn egy idős emberre, hanem úgy kérdez, hogy a beteg el tudja mondani, mi a baj vele. Az orvost, a sajtó szerint, figyelmeztették, hogy hippokratészi esküje valójában mit jelent…
A temesvári esetben figyelmeztetésről nem tudok, csak suttogásról, ugyanis a verseny eredményeinek kihirdetését végig követték szülők meg érdeklődők, és biztos vagyok abban, hogy a teremben voltak szülők, akik nem az anyatejjel szívták magukba az angolt.
Az angollal kezdünk úgy állni, mint a biciklizéssel: egyesek úgy képzelik, hogy mindenki érti és tudja. Ami sok helyzetben igaz lehet, és európaiságunk „ékes bizonyítéka”. Az idézőjel nem véletlen: az angol térnyerése sokszor csak azt bizonyítja, hogy az angol szót befogadó nyelv/közösség rest arra, hogy megkeresse anyanyelvén a megfelelő kifejezést. A hétköznapi nyelvhasználatban mitől jobb a cash, mint a készpénz? Üzletben, vendéglőben az eladó vagy a pincér így kérdi, mert úgy véli, ez így jó és helyes. A mindennapjaink részévé lett számítástechnika behozza világunkba az angol szakszavakat, tőlünk függ, hogy restart-ot mondunk és device-ot, hogy browserolunk az interneten miközben keressük egy jelenség frameworkját. Tudjuk, mire utalok, tapasztaljuk a jelenséget, olykor magunk sem gondoljuk végig, mennyivel kifejezőbb szó a villámposta az emailnél. Mert a környezet, mert senki nem, akkor miért pont én?…
Szóval nemzetközi verseny, vannak ifjak szép számmal külföldről, nemcsak a szomszédos Szerbiából és Magyarországról, hanem görög meg kínai résztvevő is eljött városunkba. És a zsűri is nemzetközi, van görög meg japán ítész is – ami növeli a rendezvény presztízsét. És mégis, bajom van.
Úgy kellett volna megoldani, ahogyan a sportban, a teniszben tapasztaljuk. Ma már a sportban a kurrens nyelv az angol, hiszen tele vannak a csapatok innen meg onnan származó játékosokkal, akik között valóban léteznie kell egy mindenki által elfogadott nyelvnek. Ez az angol. De a teniszmérkőzés bírája a szerzett pontokat előbb a szervező ország nyelvén mondja be, s ezt követi az angol. Nem várom el, természetesen, amit Barcelonában láttunk, talán emlékeznek rá. Ott az olimpiai játékokon három nyelv volt használatos: a spanyol, az angol és a katalán – mert ez a város/régió nyelve. És használták, pedig nem lehetett olyan résztvevő sem a sportolók, sem a közönség soraiban, aki a spanyol vagy az angol nyelvek egyikét sem értette volna és a katalán lett volna számára az egyedüli jó.
A nyelvválasztás üzenet is egyben. Ha Temesváron szervezünk nemzetközi versenyt, akkor az ország nyelvéről helyi közönség előtt lemondani a hivatalos díjkiosztón sértés és hiba. Aki máshonnan jött, azokért a legfontosabbakat el kell mondani angolul – köszöntés, bemutatás, pár szó értékelés – de a díjazás megy az ország nyelvén. Vagy a rendező intézmény nyelvén is
– ha mondjuk, magyar iskoláról van szó. Ha mindenki – mondjuk – magyar vagy ért magyarul és románul egy ilyen alkalommal, akkor is illik megszólalni mindkét nyelven, legalább egy üdvözlet erejéig.
A verseny vezetőjét megkerestem a díjkiosztás után, és minden külön hangsúly nélkül megkérdeztem: miért nem szólt románul is a helyi közönséghez. Jött a válasz: Eszébe sem jutott. Aki ma nem tud angolul, az tanuljon meg!
Hm. Nem folytattam, mert érzékelhetően nem tudatosul benne, hogy ez esetben nem nyelvismeretről, hanem önbecsülésről és magunk tiszteletéről van szó.
Bodó Barna
