Gurulok kifelé a városból az Aradi úton, az utolsó nagy körforgalomból alig fordulok ki, megállít a jobb oldalon a 2000-ben felállított emlékmű kinézete. Kilépek a kocsiból, le az útról. Valamikor volt itt ösvény, pár lépcső vezetett fel az emlékmű platformjára. Most szemét körbe-körbe, a platformon is. A kapu alakú emlékmű borítását fekete márványlapokból készítették el, s a sok eső a lapok közötti résekből kimosta az oda rakódott port, a lapok maszatosak, mintha sírna az emlékmű. Aligha tervezte így a művész, Ilie Sonea.
További hasonló eseteket idézhetünk fel, sajnos többet is. Az erzsébetvárosi parkban felállított Székely László-szobor talapzatának a hátoldalán (zsírkrétás) falfirka, valaki itt gyakorolt, szemtelenül. A mostani egy újabb krikszkraksz, a korábbit valahogyan-valamennyire sikerült ledörgölni, ezt azóta vitte fel egy neveletlen fiatal.
A Tudományegyetem egyik belső udvarán álló Bolyai-szobor 2023-ban okozott riadalmat, amikor a november eleji nemzetközi Bolyai-konferencia előtt pár nappal meglátogattuk, mert ide is el kívántuk hozni a vendégeket – lássuk, hogyan néz ki. A szobor felülete tele volt mohával, a zöldes-barnás elszíneződést nem lehetett úgy hagyni, volt vállalkozó szellemű kolléga, aki vállalta a letakarítást, de kitől lehet/kell ilyenkor engedélyt kérni? Mivel belső udvar, a rektorátushoz fordultunk. Megköszönték a figyelmeztetést és a munkát is.
A Mária-tári református templom és bérpalota felújítását követően a valamikori feliratot – Éljen Tőkés László, magyarul és románul – külön felírták egy műanyag-szalagra és az épületre erősítették. Ezt valaki letörte. Azóta sem pótolták.
Négy eset, mindenik más. De a kérdés gyökere azonos: a köztéri emlékművekért, megőrzésükért ki a felelős? A törvény szövege szerint, megnéztem, tulajdonos lehet az állam, az önkormányzat/helyhatóság, magánszemély vagy civil szervezet. Az utóbbiak emlékjelek állítóiként kerülnek a képbe: olyan felelősséget vállalnak, amely elvben a hatóságokra tartozik, de valamilyen okból a hatóság nem lép, és akkor az emlékidézés felelősségét magánszemély vagy civil szervezet vállalja. Szerencsére körünkben több szervezet állított történelmi emlékjelet – emléktáblát, szobrot – de nem minden esetben történt meg a folyamat lezárása.
A lezárás ebben az esetben azt jelenti, hogy tisztázni kell: a továbbiakban ki felel az emlékjel épségéért? Ha a magánszemély vállalja, akkor ez azt jelenti, hogy az esetleges rongálás költségeit senki nem vállalja át, nem kap támogatást hivatalosan – akkor sem, ha ez emberileg indokolt. A civil szervezettel is hasonló a helyzet. Ha jók az információim, a Székely László-szobrot az állíttató Magyar Nőszövetség nem adta át senkinek, vagyis a tulajdonát képezi. Ha pedig rongálás, irka-firkálás történik, a rendbetétel költségeit neki kell behajtani azon, akit az illetékes (rendőri) szervek a rongálásért hibásnak, felelősnek találnak. (A temesvári szobor-rongálások tettese az esetek többségében nem derül ki.) Vagyis amíg az ő tulajdona, addig segítségre, támogatásra nem számíthat, legjobb esetben együttérzésre.
Az aradi úti fogolytábor-emlékmű aligha lehet bármilyen szervezet tulajdona. Azt tudják sokan, hogy Radó János egykori RMDSZ-munkatárs személyes ambíciója volt a felállítása, ő megszerezte a támogatást, elkészíttette a terveket – sikerült elérnie a célt. De ki állt mögötte? Van-e egy szervezet, amelynek nevében eljárt – ezt tudni kellene. És azt is, hogy átvette-e az emlékművet valamilyen hivatal? Ugyanis a műemlékek megyei jegyzékén nem szerepel – igaz, a Megyei Művelődési Igazgatóság honlapjáról letölthető jegyzék, kb. 20 éves – nem tudni, jelent-e meg frissítése, kiegészítése.
A kérdések sora folytatható. Ugyanis az emlékjeleket, főleg a szobrokat köztérre kell kivinni, ha azt szeretné az állíttató, hogy szándéka – az emlékeztetés – teljesüljön. Ugyanakkor a felállítást követő lépéseket jogilag rendezni kell – köztéri emlékjel ne maradhasson védelem nélkül. Minden emlékjelet kötelező módon soroljanak be valamilyen jegyzékbe, és nevezzék meg a felelőst. Ha a civil szervezet vállalja, legyen ő a felelős – amivel azért lehet gond, mert a civil szervezetek élettartama a tapasztalat szerint véges és akkor az átadás/átvétel kérdése később újból felmerül.
Egy olyan kérdés ez, amely a romániai mai politikai káoszban teljesen aprónak tűnhet – de nem az. Az emlékidézés minden közösség szellemi jóllétének az egyik meghatározó kérdése, és ilyenként végig kell gondolni, rendezni elejétől a végéig.
A román politika ebben a vonatkozásban (is) hozza a formáját: elindultunk a jó irányba, de távol állunk attól, hogy az utat bejártuk volna…..
Bodó Barna
