Több mint másfél évszázad telt el azóta, hogy a magyar szabadságharc honvédei fegyvert fogtak. A történelem könyvei megőrizték a nagy csatákat és a nagy neveket, de a szabadságért harcolók többségének emlékét, a családi legendáriumok mellett,  jó esetben, ma már csak egy-egy sírkő őrzi. Egy ilyen sírkő megújítása ezért nem pusztán kőrestaurálás: az emlékezet helyreállítása is. És az utókornak szánt örökség. A temesvári Értéktár Egyeüseletnek, a józsefvárosi római katolikus plébániának köszönhetően múlt vasárnap újabb honvéd sírkövét szentelték meg a józsefvárosi plébániatemplom kertjében.

Schopf Antal egykori honvéd sírkövét, miként a korábbit, a Hemmert-követ is, Momir Dorottya fedezte fel  a Józsefvárosi temetőben. Valószínüleg sokan láthatták, csak nem figyeltek fel a földbe teljes egészében beágyazódott, mondhatni: bedöngölt kőre. Arra hogy ott egy valódi síremlék van. “Temesváron tizenhét eltemetett honvédról tudok, általában bevésték a sírkőbe hogy 1848-as honvéd nyugszik a sírban. Hemmert Ferenc sírkövén ez megvan. Sajnos Schopf Antal sírkövére nem vésétk rá, hogy harcolt a szabadságharcban. Amikor megtaláltam ezt a sírkövet csak annyit tudtam, hogy pénzügyi tanácsos volt és elkültem Miklósik Ilonának a a sírkő fényképét és neki sikerült kikutatni ki  is volt Schopf Antal.” – ismertette Momír Dorottya.

Az 1895 november 17.-én elhunyt nyugalmazott magyar királyi pénzügyi tanácsos életpályáját néhány mondatban Miklosik Ilona muzeológus, kutató mutatta be a résztvevőknek.” A XIX. század utolsó évtizedeiben,   az első világháború végéig a városnak gondja volt az 1848-as honvédek megsegítésére. Nem volt nagyon bőkezű, de a költségvetésben jóváhagytak a még élő honvédek számára egy bizonyos összeget. Létezik a kedvezményezettek listája,  tudták hogy kik voltak ők, az utolsó 48-as honvéd, például, 1912-ben halt meg. Sajnos nem ismerjük mind a  tizenhét honvéd sírját, csak azt tudjuk, hogy Temesváron éltek. Az itt látható két sírkövön kívül tudjuk, hogy még vannak a belvárosi temetőben, illetve egy közös obeliszk a Józsefvárosiban, de vannak eltemetve még a zsidó temetőben is olyanok, akik a magyar szabadságharc mellé álltak. Schopf Antal is közéjük tartozott. Nem volt zsidó, német anyanyelvű volt, Budán született és egy elég tehetős családbólszármazott. Édesapja a Sóhivatal elnöke volt. Pécsett és Pesten tanult, végül a magyaróvári mezőgazdasági iskolába iratták mezőgazdásznak mert akkoriban úgy tűnt, hogy a mezőgazdaságé lesz a jövő. Gazdatisztként végzett, majd néhány nagyobb földbirtokon vállalt állást, de voltak saját elképzelései 1847-48-ban egy cukorgyárat akart létesíteni Pesten. Tervét elmosta a forradalom, ő is a forradalmárok közé állt és végiharcolta a szabadságharcot, amiért megbüntették, bezárták a híres pesti új épületbe a Neugebaude-ba. A család összefogott és valahogy megmentette, elvitték Vas majd Nógrád megyében dolgozott. Terenyén vállalt munkát, onnan került Temesvárra majd megint máshová került és közgazdászként fontos szerepeket töltött be. 1863-ban Temesvárra kérte áthelyezését az első temesi Pénztárnak lett a számvivője (főkönyvelője) és az igazgatótanács tagja. 26 évet dolgozott, majd nyugdíjba vonult, mert megsüketült. Nem dicsekedett azzal hogy honvéd volt mert az Új épületben eltöltött 2,5 év eléggé megviselte, megszenvedte a bezárást. 1895-ben halt meg. Volt két fia is, akik elég jó karriert futottak be az egyik postatiszt volt a másik Resicabányán volt bányaorvos. A temetésen ott volt az egyik fia és négy unokája, második felesége is túlélte. Lányáról nem tudjuk hová került el. 

Nagyon rossz szokás Temesváron, ha nem gondozzák a sírt akkor a sírkövet ledöntik, a nevet átírják nagyon sokszor le is vésik az eredeti feliratot. Lehetnek még honvéd sírkövek amelyiken mások neve díszeleg, örüljünk hogy még egyet meg tudtunk menteni és köszönjük ft. Szilvágyi Zsolt plébánosnak, hogy befogadta ezeket az „árvákat”, akiknek már senkijük nincsen és a helyük se maradt meg a temetőben. Bízunk abban, hogy a most felállított kő még egy ideig őrzi az emlékéküket.” – zárta  gondolatait Miklosik Ilona.

Dr.Bodó Barna, a temesvári Értéktár Egyesület elnöke, a közös emlékezet megörzésének jelentőségéről beszélt, kiemelve, hogy késői utódokként, nekünk jutott osztályrészül a dicső elődők emlékének ápolása, és tárgyi meg eszmei örökségük továbbadása.

” (…) Itt az új sírkő, a Schopf Antal honvédé. Társa mellé kerül, Hemmert Ferenc honvéd köve mellé. Hemmert kövét a gyárvárosi temetőben fordította ki helyéből a temetői rendszabály – tudjuk: minden sírt időszakonként meg kell váltani. Ha ez elmarad, akkor a sírhelyet más kérheti magának.

Schopf Antal sírkövéről csak annyit tudunk, a józsefvárosi temető egyik széles alléján a földbe került. Teljesen, egy szintben volt a földdel. Ilyenkor csodálkozik az emberfia, mert ezt észrevenni csak olyan valaki képes, aki minden részletre odafigyel. Momir Dorottya fedezte fel, miként a Hemmert követ is. Azt akkor frissen döntötték le. Erről nem tudjuk, mennyit „pihent” a földben.

Dorottya meglátta, szólt – lépni kellett.

Ki kell emelni, egyértelmű. Kellett a városháza engedélye – Farkas Imre helyi képviselőnk, miként a tavaly, most is segített. Köszönjük.

És segített Szilvágyi Zsolt plébános urunk is. Meg kellett fontolni. Ezt a követ idehozzuk, még. És ha újabbat emel elénk a temetői véletlen? Dorottya végig kutatta minden nagy temetőnket, s ennek alapján további megmentendő honvéd sírkőre nem kell számítani. Ha a földből nem bukkan elé egy újabb. Ha nem számítunk újabb kőre – kerüljön ez is honvéd társa mellé – volt a döntés. Köszönjük tisztelendő úr– valamennyiünk nevében.

Mivel leszármazottról nincs tudomásunk, miként Hemmert esetében, ez alkalommal is a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület vállalta az újrafelállítás költségeit. Köszönjük mindazoknak, akik adományaikkal támogatták kezdeményezésünket. 

Egyetlen ígéretünk van és lehet: ha lesz még hasonló eset, az Értéktár csapatára számítani lehet.

Isten minket úgy segéljen!.”

Egy megújított sírkő mögött mindig ott van egy emberi sors, egy történelmi korszak és az emlékezés kötelessége. Az 1848–49-es szabadságharc honvédjének újraszentelt sírköve előtt a jelen hajtott fejet a múlt előtt – azért is, hogy az egykori áldozatvállalás emléke ne tűnjön el az idő sodrásában. (m.z.)