Kádár György, a Pro Agricultura Egyesület Temes megyei falugazdásza kezdeményezésére és a Temes Megyei RMDSZ, a Pro Agricultura és az Igazfalvi Ighaz Kulturális Egyesület támogatásával került sor az első Temes megyei Pálinkversenyre Igazfalván, ahol a verseny alkalmából közösségi hagyományörző napot is tartottak. A hagyományok átadására összpontosító napon részt vettek a felső-bégamenti magyar közösségek és RMDSZ-szervezetek tagjai is.
A Temes megyei RMDSZ Nőszervezetének vezetősége az igazfalvi nőszervezeti kapcsoltattartóval, Bors Évával és csapatával közösen, hagyományteremtő céllal szervezték és valósították meg a Csigacsináló hagyományos módra nevű családi programot, osztatlan sikert aratva nem csak a résztvevő hölgyek között.
A jó hangulatú rendezvényen az igazfalviak mellett a szapáryfalvi, lugosi, facsádi és más környékbeli hölgyek szorgoskodtak az Angelis’96 zenekar változatos zenei kínálata mellett.
Sipos Ilona, Temes megyei RMDSZ Nőszervezetének elnöke, a megyei RMDSZ nevében köszöntötte a jelenlévőket, megköszönve a Nőszervezet helyi tagjainak az érdeklődést és hozzájárulásukat a rendezvény sikeréhez.
Kádár György falugazdász ismertetőjében elmondta, hogy a pálinkamustrára 109 minta érkezett be. Igazfalváról, Újmosnicáról, Dettáról, Zsombolyáról, Nagyszentmiklósról, Lugosról, Újszentesről, Ötvösdről, Végvárról, Nagybodófalváról, Szapáryfalváról, Magyarmedvesről és Ótelekről, illetve egy makói versenyző is benevezett a pálinkaversenyre. A mustrát követően Ihász János alpolgármesterrel közösen, a Pro Agricultura által támogatott pálinkaverseny nyerteseit díjazták, majd a családias hangulatú délután finom vacsorával folytatódott. Ezt késő estbe nyúló nótázás és tánc követte. Úgy tűnik, hogy Igazfalván kitűnő pálinkák „teremnek” – legalábbis az elnyert díjak halmaza ezt bizonyítja: Bors Mihály szilvapálinkája Aranyat, a Fésűs Sándoré szintén Aranyat, Deák Tibor szilvája és almája Ezüstöt, birs-pálinkája pedig Nagyaranyat ért. Boros Antal, Nagy Zsolt és Veres Csaba részvételi díjjal gazdagabban tért haza, Ihász Albert barackja Aranyérmet kapott, Ihász János meggypálinkája Nagyaranyat, Szabó Béla körtepálinkája Bronzérmet, Szabó Ferenc vegyespálinkája pedig az Ezüstérmet hódította el. Id. Ihász Jánosnak is termett babér a pálinkamustrán: vegyes- és cseresznyepálinkája Aranyérmet hozott számára.

A végvári résztvevők közül az alábbi díjakat vihették haza a versenyzők: Aranyérem: Fehér Nándor – szilvapálinka, Kiss János – almapálinka, Szabó László barackpálinka. Ezüstérem: Bán György szilvapálinka és barackpálinka, Kele Sándor -birsalmapálinka, Szabó László -körtepálinka, Szarvas Lajos -szőlőpálinka. Bronzérem: Bán György -barackpálinka, Horváth János – almapálinka, Kele Sándor – körtepálinka, Kiss Zsolt -birsalmapálinka. Részvételi díj: Ciobanu Marius -szilvapálinka.
Újszentes pálinkakészítői is taroltak az Igazfalván megszervezett első Temes megyei pálinkaversenyen: Bálint József – Champion különdíj konyak kategóriában. Turbucz Károly – a birspálinkájával Nagyaranyérmet, narancspálinkájával aranyérmet nyert. Lengyel Miklós – Nagyaranyérem barackpálinkájával, valamint aranyérmet körte- és cseresznyepálinkájával. Szabó Vilmos – Aranyérmet konyakjával és birspálinkájával. Illés István Arany-érem barackpálinkájával. Berecki Lajos – Ezüstérem szilvapálinkájával. Kovács Vencel – Ezüstérem barackpálinkájával, illetve Bronzérmet kapott vegyespálinkájával. Jenei Csaba szintén Bronzéremmel térhetett haza. Szapáryfalváról Márton Benjámin szilvapálinkája lett díjazott, Nagybodófalváról Rummel Ferenc almapálinkája Bronzérmes lett, Dettáról Bodor Aranka szilvapálinkája Arany-, barackpálinkája pedig Ezüstérmes lett. Szintén Dettáról Mihálkovics Mihály cseresznye pálinkája Arany-, szilvapálinkája pedig Nagyarany díjat kapott. Detta még „besöpört” Koman Paul jóvoltából egy Ezüst-, és Katona Györgynek köszönhetően egy Bronzérmet is. Mindketten szilvapálinkájukkal arattak sikert. Az ótelekiek sem kell szégyenkezzenek: Lőrincz Jenő almapálinkája Broz-, Kuti Sándor szilvapálinkája is Bronzérmet kapott, de igazán Mezei Árpád tarolt: barackja Ezüst, körtéje Arany-, és Szilvapálinkája Nagyaranyérmes lett. Zsombolyáról, Tóth Gábor fügepálinkáját Ezüstéremmel jutalmazták. A magyarmedvesi Bódis Árpád szilvapálinkája Bronz-, szőlőpárlata viszont Aranyérmes lett. Ezútérmet nyert Szőlősi József, és újabb Bronzérem jutott a magyarmedvesi csapatnak Sipos Ferenc jóvoltából, akinek barackpálinkája volt sikeres. Ötvösdről Varga Venczel simán besöpört egy Aranyérmet sárgaszilvából készült nedűjével. Valóságos érem-eső hullott az újmosnicai csapatnak is: Rolland József két Bronzérmet, egy Aranyat, egy Nagyaranyat és a Champion-díjat is elhódította. Utóbbit barackpálinkájával. Erdélyi Zoltánkét Aranyérmet kapott, egyiket szerderpálinkájáért, de jutott neki egy Ezüst- és egy Bronzérem is.
A lugosi Csejtei József fügepálinkája elhódította a Nagyaranyérmet. Máriaföldéről Kaszta Árpád szilvája Bronzérmes, barackja Ezüstérmes, cseresznyepálinkája pedig Nagyaranyérmes lett. Makóról Berki József vett részt az igazfalvi pálinkaversenyen. Barackpálinkája Bronzérmes, szilvája Ezüstérmes, birspálinkája pedig Arany-érmes lett.
(-)