Karácsonykor Jézus Krisztus születését, a második Isteni Személy megtestesülését ünnepeljük. Számunkra ez egy nagyon jellegzetes ünnep. Amióta ember él a földön, azóta létezik az Isten utáni vágyakozás és az a tudat, az a megtapasztalás, hogy Isten jelen van életünkben.
Az egész adventi időszakot Izrael népének reménysége jellemezte. Ez a nép Meg- váltójára várt. A századok során egy egészen meghatározott elképzelés alakult ki erről a Megváltóról: politikai felszabadítónak kell lennie; helyre kell állítania Dávid ősi országát teljes nagyságában és gyönyörűségében; új népet fog maga köré gyűjteni és nagy jelek fogják eljövetelét kísérni.
Ha most Jézus Krisztusra tekintünk, fel kell tennünk a kérdést: beteljesíti-e mindezeket az elvárásokat, a belé vetett reményt? Ő, a Messiás, az „ilyennek” várt Megváltó?
Jézus Dávid nemzetségéből származik. Ezért megy József és Mária – az evangélista tudósítása szerint – Betlehembe, Dávid városába, a népszámlálási felhívásnak eleget téve. A gyermek Jézus szegényes körülmények között születik meg és bölcső híján jászolba fektetik. Lukács éppen ebben véli felfedezni annak jelét, bizonyítékát, hogy ez a gyermek a Messiás. Ennek az eseménynek csak néhány pásztor a tanúja. Akkoriban Izraelben a pásztorokat csak másodrangú embereknek tekintették. Az akkori törvény értelmében a pásztorok nem is tanúskodhattak, mert a nép közismerten hazugoknak tartotta őket. Mégis, éppen ők lesznek a Megváltó születésének tanúi, és egyben az első követői is. Ők az elsők, akik tudomást szereznek e nagy eseményről, Ők az elsők, akik a Megváltót követik, ők az elsők‚ akik hírét terjesztik.
Isten beteljesíti ígéreteit, de nem oly módon, mint azt az ember elvárná. Ilyen a mi Istenünk. Ő más, mint a Róla alkotott elképzeléseink, sokszor egészen más, mint ahogyan azt elvárjuk.
Amikor, ma Jézus Krisztus születését ünnepeljük, akkor ezzel megvalljuk, hogy Isten nagysága láthatóvá lett ebben a gyermekben, Isten Fia értünk emberré lett.
Isten utáni vágyódásunk beteljesülésre lel Isten alázatosságában, tehetetlenségében, válaszra talál abban, hogy Isten érettünk minden dicsőségről és magasztosságról lemond, s egészen odáig megy, hogy gyermekké és emberré lesz értünk.
Temesvár, 2017. december 24-én, szentestén
+ Márton, temesvári megyés püspök
A TEMESVÁRI SZENT GYÖRGY SZÉKESEGYHÁZ ÜNNEPI MISERENDJE
2017 karácsonyán és az esztendő utolsó napján
December 24-én,vasárnap, Excellenciás Roos Márton megyés püspök 23 órakor celebrál szentmisét. A liturgia kere- tében a Bajkai-Fábián Róbert vezette Exultate énekkar közismert karácsonyi énekeket szólaltat meg.
December 25-én, karácsony napján a főpásztori szentmise 10 órakor kezdődik. Az ünnep délutánján, 17.30 órai kezdettel pontifikális vesperásra kerül sor a Székeskáptalan részvételével, 18 órakor román nyelvű szentmisét mutatnak be.
December 26-án, kedden, Szent István vértanú ünnepén, a székesegyházban a vasárnapi miserend érvényes.
December 31-én, vasárnap, a polgári év utolsó napjának délutánján 6 órakor év végi hálaadásra kerül sor. A liturgiát Excellenciás Roos Márton megyés püspök celebrálja. A székesegyházban 23 órai kezdettel ft. Laus Nikola kanonok, püspöki irodaigazgató mutat be szentmisét.
2018. január 1-jén, hétfőn a székesegyházban a vasárnapi miserend érvényes.
2017. december 22. – 2018. január 8. között a Püspöki Hivatalban nincs ügyfélfogadás.
Ezúton is megköszönve az írott és az elektronikus sajtó munkatársainak, hogy az elmúlt esztendő folyamán figyelemmel követték a Püspökség, valamint az egyes plébániák tevékenységét, és azt a különböző médiumokban tükrözték, a Temesvári Római Katolikus Püspökség áldott, békés karácsonyi ünnepeket, sikerekben gazdag, örömteli új esztendőt kíván mindannyiuknak és a kedves híveknek.
Msgr. Dirschl Johann, általános helynök
Temesvár
Belvárosi egyházközség: december 24-én 16 órakor gyermekek karácsonya, ezt követően szentmise; december 25-én és 26-án a vasárnapi miserend érvényes (9.45 órakor magyar 11 órakor német és román, 12.30 órakor szlovák nyelven szentmise).
Gyárvárosi egyházközség: december 24-én Győrödön 17 órakor, a Millenniumi templomban 20 órakor szentesti mise; december 25-én a Millenniumi templomban a vasárnapi miserend érvényes, 18 órakor szentmise olasz nyelven, Újmosnicán 14.30 órakor, Magyarmedvesen 16 órakor szentmise; december 26-án a Millenniumi templomban 10 órakor német és román nyelven, 11.30 órakor magyar nyelven szentmise, 14.30 órakor Kardostelepen, 15.30 órakor Krizsántelepen szentmise.
Az erzsébetvárosi templomban december 24-én 16 órakor gyermekek karácsonya, 20 órakor szentesti mise; december 25-én és 26-án a vasárnapi miserend érvényes.
A józsefvárosi templomban december 24-én 19 órakor a plébániatemplomban szentesti mise; december 25-én és 26-án a plébániatemplomban a vasárnapi miserend érvényes, karácsony napján a magyar nyelvű szentmisén pásztorjáték.
Mehalai egyházközség: december 24-én 19 órakor Rónácon és a Notre Dame Zárdatemplomban, 21 órakor a mehalai templomban szentesti mise; december 25-én a mehalai templomban 8.30 órakor magyar, 9.45 órakor német, 11 órakor román nyelven szentmise, 11 órakor a Notre Dame- templomban bolgár nyelven szentmise, 8.30 órakor Szentandráson, 12.30 Rónácon szentmise. December 26-án a mehalai templomban 8.30 órakor magyar, 9.45 órakor német, 11 órakor román nyelven szentmise, 8.30 órakor Szakálházán, 12.30 órakor Rónácon szentmise.
Újkissodai egyházközség: december 24-én 17 órakor Bessenyei-telepen szentmise, 19 órakor Újkis- sodán gyermekek karácsonya, 20 órakor szentmise; december 25-én Bessenyei-telepen 9 órakor, Újkissodán 10.30 órakor magyar és német nyelven, 12 órakor román nyelven, Ókissodán 15 órakor szentmise; december 26-án Bessenyei-telepen 9 órakor, Újkissodán 10.30 órakor magyar és német, 12 órakor román nyelven szentmise.
Szabadfalui egyházközség: december 24-én 20 órakor Ságon, 23 órakor a szabadfalui templomban szentmise; december 25-én 9.30 órakor Szabadfalun, 11.30 órakor Ságon, 13 órakor Parácon, 15.30 órakor Románszentmihályon szentmise; december 26-án 9.30 órakor Szabadfalun, 14.30 órakor Újpécsen, 16 órakor Gyülvészen szentmise.
A piarista templomban december 24-én 19 órakor szentmise; december 25-én 11.30 órakor és 17 órakor szentmise; december 26-án 11.30 órakor és 17 órakor szentmise.
A máriaradnai Bazilikában december 24-én 18.30 órakor karácsonyi pásztorjáték, 19 órakor szent- esti mise; december 25-én 8 órakor pásztorok miséje, 10.30 órakor szentmise; december 26-án 10.30 órakor szentmise.
Újszentesi egyházközség: december 24-én 20 órakor Újszentesen szentesti mise és pásztorjáték; december 25-én 9 órakor Felsőbencseken, 10 órakor Hidasligeten, 11 órakor Temesgyarmaton, 12 órakor Újszentesen, 14 órakor a gyarmatai szőlőkben, 15 órakor Temesjenőn szentmise; december 26-án 9 órakor a Temesvári Máltai Segélyszolgálat Baritiu utcai idősek szociális otthonában, Újszentesen 10.30 román nyelven, 12 órakor magyar nyelven szentmise, délután kántálás a családoknál.
Óteleki egyházközség: december 24-én 17 órakor Keresztesen, 19 órakor Óteleken pásztorjáték és szentesti mise; december 25-én 10 órakor Keresztesen, 11.30 órakor Óteleken, 13 órakor Öregfalun, 14 órakor Aurélházán, 15 órakor Magyarszentmártonban szentmise; december 26-án 11.30 órakor Óteleken, 13 órakor Újváron, 14 órakor Jánosföldén szentmise, 16 órakor az óteleki kultúrotthonban pásztorjáték.
Csáki egyházközség: december 24-én 17 órakor Giládon, 19 órakor Józsefszálláson, 21 órakor Csákon szentesti mise; december 25-én 8.45 órakor Józsefszálláson, 10.15 órakor Giládon, 11.30 órakor Csákon, 13.30 órakor Fólyán szentmise; december 26-án 11.30 órakor Csákon szentmise; december 27-én, hétfőn 10, 30 órakor ft. Filip Dorin Gyula csáki plébános a temesvári fegyházban celebrál ünnepi szentmisét.
Lugosi egyházközség: december 24-én 18 órakor Kőfalun, 22 órakor Lugoson szentmise; december 25-én a lugosi templomban a vasárnapi miserend érvényes, 13.30 órakor Kőfalun, 14 órakor Szapáryfalván, 15.30 órakor Nagybodófalván szentmise; december 26-án Lugoson a vasárnapi miserend érvényes, 17 órakor pásztorjáték, 10 órakor Csukáson, 15 órakor Gizellafalván és Bojtorjánoson szentmise.
Nagyszentmiklósi egyházközség: december 24-én 17 órakor Nagyőszön, 21 órakor a nagyszentmiklósi templomban pásztorjáték, 22 órakor szentmise; december 25-én Nagyszentmiklóson 9 órakor német és román nyelven, 10 órakor magyar nyel- ven szentmise, 11.30 órakor Nagykomlóson, 12 órakor Nagyőszön, 12.30 órakor Máriaföldén, 15 órakor Nyerőn és Sárafalván, 16 órakor Teremin, szentmise; december 26-án 10 órakor Nagyszentmiklóson magyar, román és német nyelven szentmise.
Zsombolyai egyházközség: december 24-én 18 órakor a Futok negyedben szentmise és pásztorjáték magyar nyelven, 20 órakor szentmise a plébániatemplomban; december 25-én 9 órakor a Futok negyedben, 11 órakor a plébániatemplomban, 14 órakor Kőcsén, 16 órakor Csenén szentmise; december 26-án 11 órakor a plébániatemplomban, 14 órakor Gyertyámoson,15 órakor Nagyjécsán, 16 órakor Kiskomlóson szentmise.
Nagycsanádi egyházközség: december 24-én 16 órakor Keglevichházán, 17 órakor Pusztakeresztúron, 20 órakor Csanádon szentesti mise és pásztorjáték; december 25-én 10 órakor Csanádon, 12. Porgányon, 13 órakor Óbében, 14 órakor Puszta- keresztúron, 15 órakor Keglevichházán szentmise; december 26-án 10 órakor Csanádon szentmise.
Gátaljai egyházközség: december 24-én 18 órakor Temesbökényben, 20.30 órakor a gátaljai templomban gyermekek karácsonya és szentmise; december 25-én 7 órakor Gátalján pásztorok miséje magyar nyelven, 10 órakor Gátalján, 13 órakor Temesbökényben, 15 órakor Móriczföldén szentmise; december 26-án 8.30 órakor Gátalján, 10.30 órakor Nagyzsámban, 12 órakor Klopodián szentmise.
Dettai egyházközség: december 24-én a dettai templomban 21 órakor pásztorjáték, ezt követően szentesti mise; december 25-én 9 órakor Gyéren, 11 órakor Dettán, 12.30 órakor Vejtén szentmise; december 26-án 9 órakor Dócon, 10 órakor Tolvádon, 11 órakor Dettán, 12.30 órakor Partoson szentmise.


21 Dec 2017
Írta admin
0 Hozzászólás