Kiss Zsolt végvári állatorvos neve két szempontból is tekintélyt sugall. Országosan, sőt az egész Kárpát-medencében a díszbaromfi tenyésztésben elért sikerei révén vált ismertté, szűkebb pátriája területén pedig kiváló szakemberként, a mindig szolgálatkész körzeti állatorvost tisztelik Végvár, Sebed (Şipet) és Kádár helységeinek lakói. Mostani beszélgetésünk apropóját azonban az RMDSZ Temes megyei Állandó Tanácsának döntése adta, miszerint – Csáki Károly, a helyi RMDSZ elnök lemondását követően – ideiglenes jelleggel Kiss Zsolt önkormányzati tanácsost nevezték ki az érdekvédelmi szervezet végvári elnökévé.

Kinevezésem időszakára fő feladatomnak tartom a soron következő tisztújító találkozó megszervezését, amelyre május 17-én kerül sor. A rendelkezésre álló, meglehetősen rövid idő alatt szeretném a helyi tanácsban szereplő RMDSZ-es kollégáimmal, nevezetesen a helyi re­formátus gyülekezet lelkipásztorával nt. Bódis Ferenc esperessel és Szabó László gazdaköri elnökkel közösen mozgósítani Végvár magyar közösségét a találkozón való részvételre. Ugyanis a fel­álló új vezetés sikeres tevékenységének feltétele a minél szélesebb körű támogatottság. Ezért gondoljuk úgy, hogy a, szerencsére szép számban létező, civil szer­vezetek képviselői, valamint az egyház, az oktatás, az ifjúság és nőszervezet, feltétlenül szerephez kell jusson szervezetünk vezetőségében. Tudatosítani szeretnénk, hogy a végvári magyar közösség hagyományos értékeinek, tekintélyes kultúrájának megtartásához és, nem utolsósorban a község gazdasági felemelkedéséhez, a helyi tanácsban sajnos kisebbségbe került magyar képviselők csak erős közösségi támogatással tudnak érvényt szerezni elképzeléseiknek.

Kiss Zsolt tanácsosként immár második ciklusban kifejtett közéleti, valamint az elhivatott szakmai tevé­kenységével és Végvárhoz való ragaszkodásával egyre szilárdabban erősíti tekintélyét felmenőinek szülőfalujában.
Miután apai nagyszüleim, majd szüleim is Temesvárra költöztek, én Temesváron születtem. Anyai részről a Balogh, született Krausz nagyanyám él még ma is Végváron. Iskoláimat tehát Temesváron a gyárvárosi Piposként ismert 1-es számú általános iskolában, illetve a Bartók Béla Elméleti Líceumban végeztem, majd a Temesvári Agrártudományi Egyetem Állatorvosi szakán szereztem oklevet, ugyanitt mesteriztem, majd 2018-ban főállatorvosi oklevelet is szereztem. Számomra azonban mindvégig Végvár maradt a világ közepe. Gyermekkoromban a hétvégeket és a vakációkat szinte kivétel nélkül Végváron töltöttem anyai nagyszüleimnél. Már 10 éves koromban volt saját kotlóm, voltak csirkéim, alig vártam a hétvégeket, hogy lássam, kikeltek-e kiscsibéim a tojásból, és hogy hétről hétre mennyit fejlődtek. Talán ez lett az elindítója a dísztyúk és általában a díszbaromfi tenyésztés iránti érdeklődésemnek. Jelenleg több díszbaromfi egyesületnek va­gyok tagja, a megyei egye­sületnek, a Magyarországi Brahma fajta Klubnak és alelnöke vagyok a Romániai Brahma fajta Klubnak. Szép eredményeket értem el eddig itthon és külföldön is, hazai és nemzetközi kiállításokon számos első díjat nyertek szárnyasaim. Mintegy 100 egyedből áll a Brahma állományom, de az utánpótlással együtt megvan a 300-400 is. A Brahmákon kívül vannak ludaim, kacsáim, páváim, fácánjaim.

A körzeti állatorvosi teendők és a rendelő működtetése mellett, hogyan sikerül a – gondolom időigényes – hobbira is időt szakítani?
Egyszerűen úgy, hogy rendszerint korán reggel kezdődik és este későn fejeződik be a munkanapom. Ugyanis a rendelői programom mellett, nem kevés munka hárul rám az Állategészségügyi Hivatallal kötött szerződésem feladatköréből, merthogy három település körzeti állatorvosa vagyok.

Kiss Zsolt pályaválasztását és pályafutását tehát erősen meghatározta a nagyszülők községéhez való kötődése. Ahhoz a helységhez, amely még a két világháború között is, a fejlett mezőgazdaságával, állattenyésztésével, kiterjedt tanyavilágával és erős kisiparával a térség központja volt. A felmenői között voltak telepes leszármazottak, dédnagyszülei pedig a kisiparosság és a gazdálkodás terén sze­reztek tekintélyt a falu közössége előtt.
A Végváron termesztett gabonát és állatokat vagonszámra szállították a felvásárlók még külföldre is. Ugyanakkor a kiterjedt kisipar minden szakmában biztosított lehetőséget a fiatalok számára legkülönbözőbb mesterségek kitanulásához. A községben a kisipar és a mezőgazdaság megélhetést biztosított az itt álta­lában sokgyermekes családok tagjainak. Alig volt olyan család, amelyben ne lett volna mesterember, kisiparos. Jelesül Tóth Zsigmond dédnagyapáméknak volt cséplőgépük, kovácsműhelyük, sőt kocsmájuk is. A másik ági Krausz dédnagyszüleimnek pedig a legszebb lovaik vol­tak a faluban. zs Kiss József dédnagyapám földműveléssel foglalkozott, neki is szép lovai, tehenei voltak, de méhészettel is foglalkozott.

A háború utáni „népi demokráciában” – mint tudjuk – ezeket a megélhetési lehetőségeket fokozatosan le­épí­tették, így a szakma tanulás hagyományának folytatására a fiatalok a városok felé tájékozódtak.
Így lett nagyapám a temesvári Elektromotor Vállalatban tekercselő mester, nagyanyám a kesztyűgyárban szakmunkás, édesapám villanyszerelő volt, édeas­anyám pedig tervezőirodában dolgozott. A szakmaválasztásomban rám erősebb hatással voltak a helyben maradt Balogh nagyszüleim és a boldogabb kori faluközösség kiváló gazdáinak a példája. Fel sem merült, hogy ne mezőgazdasággal összefüggő pályát válasszak. Miután már az egyetemi éveimben a végvári állatorvosi rendelőben gyakornokoskodtam, az is egyértelművé vált, hogy itt, ebben a még mindig erős magyar közösségben folytassam az életemet, keressem a szakmai és közéleti kiteljesedésemet. Ehhez hozzájárult, hogy miután 2012-től állatorvosként önállósodtam, a szüleim támogatásával a főutcán vásárolt ingatlanban állatorvosi rendelőt rendezhettem be. Innen látom el immár 10 éve állatorvosi munkámat is a községközpontban, valamint a hozzátartozó Kádáron és Sipeten (Sebed). Jóleső érzés, hogy a végvári lakosok mellett, a két román falu polgárainak elismerését és tiszteletét is élvezhetem.

Végvárról, az ismert okok mi­att, már 1989-ig is korosztályok egész sora távozott el. Ám a rendszerváltás után eltelt három évtized sem volt elegendő ahhoz, hogy az egykori virágzó község magára találjon. Pedig e korszak fiataljai – többek között – a népitánc együtteseik sikerével bebizonyították, hogy sokan közülük ingázásra kény­szerülve is ragaszkodnak szülőfalujukhoz. Tudjuk, hogy voltak próbálkozások, főleg a szerencsésebb összetételű községvezetések időszakaiban, ám egy-két kivételtől eltekintve, munkahelyet teremtő komolyabb vállalkozások a mai napig sem jöttek létre.
Napjainkban a Székely Szilárd tehenészeti farmján és a dán valamint egy magyar mezőgazdasági vállalkozáson, illetve a Smithfield-féle sertésfarmon kívül, csupán kisebb családi vállalkozásokban foglalkoznak mezőgazdasági termeléssel és állattenyésztéssel. Ebből az állóvizes ál­lapotból való kitörésre, bátrabb vállalkozásokra van szükség, amely megszüntethetné azt az áldatlan helyzetet, hogy a végváriak százai ingázásra kényszerüljenek. Gondolok itt többeknek munkahelyet biztosító, jó hagyományokat követő kisipari vállal­kozásra, vagy a mezőgazdasági termékeket hasznosító feldolgozó ipar­ra. Például a szemétteleppé vált, ki­használatlan nagygáti térséget al­kalmassá lehetne tenni komolyabb beruházásra. Egy Végváron hagyományos kacsafarmhoz kapcsolódó fel­dolgozó ipar is sokak számára biztosíthatna munkahelyet, főleg, hogy a szükséges takarmányt a helybeli gazdálkodók biztosítanák. Ilyen, vagy hasonló ötleteket várunk a helyi lakosok részéről, amit felkarolhatnánk és előterjeszthetnénk a községi Tanácsba, hogy a költségvetési tervekbe is bekerüljenek. A tavalyi helyhatósági választásokon az RMDSZ színei­ben hárman kerültünk be a 11 tagú tanácsba. Mi szorosan együttműködve arra törekszünk, hogy közösségünk sajátos érdekei is érvényre jussanak. Az előző, Csáki Károly polgármester idejében elindított beruházások kivitelezése folytatódik, téte­lesen: járdák, hidak építése, valamint az orvosi rendelő korszerűsítése szerepel a költségvetésben, ugyanakkor sikerült beiktatni az idei költségvetésbe a hagyományos kulturális rendezvényeink támogatását, többek között a falunap megszervezését. Tudjuk, hogy a szigorú európai uniós szabályok betartása nehezíti a beruházások kivitelezését, de vannak kö­vethető, jó példák, amelyek nálunk is beválhatnának, hiszen számos területen nyílt lehetőség uniós támogatások igénylésére. Meglátásom sze­rint, a ma ingázó fiatalok közül sokan döntenének, még kisebb fizetésért is, a helyi munkavállalás mellett, hiszen napi mintegy háromórás ingázási idő megtakarítása bőven kárpótolná a különbséget. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a fiatalok helyben megtalálják számításukat, akkor biztosítható lenne az egyébként kiváló feltételekkel rendelkező oktatás jövője is, következésképpen pedig a község elöregedésének és népességváltozásának a megállítása.

Kiss Zsolt derűlátása talán új korszak kezdetét vetíti előre Végvár újabb kori történetében. Bő három év áll rendelkezésre ahhoz, hogy a közösség egyesített erővel megtalálja az utat és a kellő eszközöket ehhez a változáshoz. Az RMDSZ önkormányzati képviselői első lépésként közös tanácskozásra hívják a közösség tagjait a május 17-re tervezett tisztújító közgyűlés alkal­mával. Kiss Zsolt lapunknak nyilatkoz­va elmondta, hogy amennyiben a köz­gyűlés javasolja, elfogadja a jelölését az RMDSZ helyi elnöki tisztségére.