• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


Igazfalvi Falunapok


 22 Sep 2022   Írta admin  0 Hozzászólás


Két évnyi kihagyást követően a község apraja-nagyja örömmel vett részt a nagy érdeklődés mellett megtartott falunapok rendezvényein, amelyek hagyományt betartva felekezeti és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a község minden lakójának biztosított kikapcsolódási lehetőséget.

Az Igazfalvi Falunapok egyik legnagyobb érdeklődéssel követett rendezvénye az Arany Fakanál díjért kiírt pör­költfőző-verseny, amelyre szokás szerint idén is a hely­béliek mellett a vésztői, a makói és a deszki vendégek is beneveztek. A templomtéren idén tíz üstben főttek a finomságok, a főzőemberek, főzőcsapatok mindegyike legjobb tudása szerint arra törekedett, hogy elnyerje a zsűri döntését. Érdeklődésünkre számos titkos vagy titkosnak vélt ízesítő, vagy „ízfokozó” alapanyagra is fény derült, egy-egy általuk kitapasztalt fortélyról is beszámoltak az alkalmi szakácsok – tény, hogy akár sertés-, akár birkahúsból ké­szül­tek az ínyencségek, osztatlan sikert arattak, meggyő­ző­­dé­sünk szerint a főzőversenynek a falunapok minden részt­vevője nyertese volt. A többszörösen díjazott, a Korond melletti Pálpatakáról Nagybodófalvára elszámazott Tófalvi Bálint „védjegye” a birkapörkölt, sokan úgy tartják, hogy a Felső-Bégamentén az ő főztje őrzi leg­hí­vebben a térség hagyományos ízvilágát. Elmondása szerint, évente sok alkalommal tevékenykedik az üst körül, a család számára is gyakran készít bográcsban főtt pörköltet, paprikást. Idén is szószerint nagy fába vágta a fejszéjét a makói Nagy György József, aki az igazfalvi Csaba János, Szabó Béla, Szabó Bence segédeivel együtt egyszerre két óriási üstben főzött legalább ezer adag sertés- és birka­pörköltet. Mindenki legnagyobb örömére – tesszük hozzá, hi­szen a temp­lomtéren összegyűltek mindegyikének jutott a fínomságból. A makói mezőgazdasági vállalkozó az idei esztendőt rendkívül rossz­ként minősíti, az elhúzódó aszály miatt óriási volt a terméskiesés, búzából megszokotthoz viszonyítva 20-30% között volt a hozam, a kukoricával be­vetett terület esetében szinte sehol sem kell aratni, a napra­forgó esetében némi ter­més lett volna, de az esős idő miatt lehetetlen betakarítani, ha elhúzódik az esős idő, valószínüleg elrothad a határban. “Számokban nem merem kifejezni az idei veszteséget – sóhajt Nagy György József –, jó, ha a ráfordított összeg 20%-a megtérül. Volt biztosításunk is, de szégyentelenül alacsony összeget fizet a biztosító, és egyelőre más segítségre nincs kilátás, annak ellenére, hogy mindenféle támogatási rendszerekről, programokról hallunk. Egyelőre még a jövő titka, lesz-e valamilyen állami tá­mogatás. Mi a repcét elvetettük, amint javul az idő ga­bo­nát is szándékozunk vetni, és bízunk abban, hogy jövőre kegyesebb lesz hozzánk az időjárás. Ha megismétlődik az idei katasztrófa, akkor nagyon-nagyon sokan képtelenek leszünk folytatni a mezőgazdasági termelést.” – mondta a makói vállalkozó.
A deszki Zika László és Csanádi László rendszeres résztvevői a főzőversenynek, eddig három alkalommal álltak a képzelt pódium első helyén, és elmondták, hogy ezúttal is erre készülnek, ugyanis alaposan felkészültek és a titkos hozzávalót, a „lényeget” is készítettek a siker ér­de­kében. Elmondásuk szerint, a sertéslapocka a legjobb alap­anyag a pörkölt elkészítéséhez, főleg akkor, ha a bográcsba kerül némi köröm és csülök is. “Kizárólag a világjárvány miatti korlátozások miatt hagytuk ki az utóbbi két évet – mondja Király László, Deszk nagyközség polgármestere. – Ezúttal nem négyen hoztuk el a deszkiek üdvözletét, ha­nem táncosokkal, pedagógusokkal együtt harmincnégyen jöttünk el Igazfalvára együtt ünnepelni itteni testvéreinkkel. Eddig hatszor megnyertük a versenyt, idén is remény­ke­dünk, de jószívvel szur­kolunk a vésztői csapat­nak, mert úgy tűnik, hogy kitűnő étket fognak készí­teni. A jövőt illetően bízunk abban, hogy helyreáll a dolgok megszokott rendje és a megszokott alkalmak mellett, további találkozási lehetőségekre is sor kerül. Mi nyitottak vagyunk az együtt­működésre, annál is inkább, hogy Deszken ren­geteg projektünk van, most éppen egy táncházat épí­tünk a mintegy kétszáz­ötvenes létszámú tánc­­csoport­jaink számára, utakat építettünk, nemrég fejeztük be a csapadék elvezető árkok építését. Meggyőző­dé­sem szerint most is, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet ellenére is a legnagyobb figyelmet a közösségekre kell for­dítanunk, erősítenünk kell őket, mert ezek éltetik a település nagyközösségét. A fenti cél érde­kében építjük fel Deszken a Tánc házát is” – mondta a polgármester.

A füstölő bográcsok mellett, két lány palacsintával kí­nálja az édesszájúakat. Az igazfalvi Deák Alíz és a végvári Deutsch Izabell barack-, szilva-, és földieperízes palacsintával csalogatják magukhoz a résztvevőket. Láthatóan van igény a finomság iránt, a két mosolygós lány nem győzi eléggé gyorsan sütni a palacsintákat. Elmondásuk szerint a palacsintaárusításból származó bevételt a helyi iskolának adományozzák.
Ihász János polgármester számára az Igazfalvi Napok megszervezése örömteli kötelesség. “Nagy örömmel fogadtuk Karakas Anikó vésztői polgármester-asszonyt és Nt. Dorcsák Ignác Pál vésztői lelkipásztort küldöttségeikkel együtt, illetve Nagy Imrét, a Vésztői Horgészegyesület elnökét, Király László deszki polgármestert és ottani barátainkat – mondta az igazfalvi polgármester. – Szintén ve­lünk ünnepelnek és fellépnek a temesvári Bokréta citera- és néptánccsoportok táncosai, a deszki Tiszavirág néptáncegyüttes és az igazfalvi Szivárvány tánccsoport tagjai. Makói barátunk és egyik fő támogatónk, Nagy György József, aki 2003 óta részt vesz a falunapok rendezvényein ismét remekelt, hallevesét még sokáig fogják emlegetni. Arra töre­ked­ve, hogy a családok közötti kapcsolatokat erősítsük, iga­zi közösségi összefogással a falunapok alatt több mint kétszáz vendéget fogadunk Igazfalván. Szintén felvállalt célunk, hogy községünk minden lakója jól érezze magát a falunapok alatt, ezért változatos programot állítottunk össze, amelybe belefért a szombati kulturális műsor, az esti magyar bál a helybéli Angelis ‘96 zenekarral, a vasárnapi ünnepi istentisztelet, és mindkét napon az ismert román népi előadók koncertje a nagyszínpadon, több kézműves foglalkozás a gyermekek számára, és a hagyo­mányos legszebb töklámpás és legrútabb madárijesztő ver­seny is” – ismertette a polgármester.
Makkai Zoltán


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó