Vallásoktatás az iskolákban
Remus Cernea parlamenti képviselő azt javasolta a parlamentben, hogy az állami kerettervben szereplő vallásórák váljanak fakultatívvá, és helyettük vallástörténeti-etika-erkölcstan néven vezessenek be új tantárgyat. A képviselőház november 19-én megszavazta a törvényjavaslatot, ami ezután kerül megvitatásra a szenátusban. Az így fakultatívvá váló vallásórákon való részvételt, a szülők kérvényben kell, hogy kérjék. A Román Ortodox Egyház vezetői levéllel fordultak a szenátushoz, hogy ne fogadják el a javaslatot. A magyar történelmi egyházak vezetői egyenlőre nem nyilatkoztak, a Tanügyminisztérium, csak az ortodox egyház képviselőivel kötött megegyezést. A magyar egyházak javaslatait még a szaktárca fiókjaiban tartják. Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja azt állítja, hogy várják az Alkotmánybíróság érvelését és a szenátus döntését. Szerinte az egyházak nem szeretnének lemondani törvény adta jogaikról. A szórványban a vallásoktatás komoly gondot okoz. A kettős tanári szakképesítés megszüntetése óta hiány van vallástanárokban. Ilyen esetben a lelkipásztorok kell biztosítsák a vallásoktatást is. Kovács Szabadi Tünde, lupényi református lelkész, Puvak Antal fr. Marián, a dévai Szent Antal plébánia lelkipásztora és Koppándi Benczédi Zoltán dévai unitárius lelkipásztor fontosnak tartják, hogy a vallás jelen legyen az iskolákban. Balogh Botár Károly Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója szerint a szórványban nagyon nehéz megoldani a vallásoktatást. Az iskolában nagyobb arányban vannak a katolikusok. Kevés a református, az unitárius, és a neoprotestáns gyerek. A katolikus diákoknak minden osztályban, míg a reformátusoknak összevontan, több osztályban tartják az órákat. A kisebbségi iskolákban nagy az óraszám, heti 32-33 órát tartanak. Ha a vallásoktatás fakultatívvá válik, nehéz lesz a sokféle elvárásnak megfelelően felkészült vallásoktatót találni, ami a vallásoktatást visszaviszi a plébániák, egyházak hatáskörébe.
Bányásztiltakozás Petrozsényban
A négy életképesnek tartott Zsil-völgyi bányából, vulkáni kőszénfeldolgozóból és a marosnémeti és parosényi hőerőművekből álló energetikai konszern, két év alatt 1,4 milliárd lejes adósságot halmozott fel. A kormány a választási kampány lezajlása után, a felelősséget a CEH vezetőségének a hatáskörébe utalta, kérve, hogy karácsonyig nyújtsanak be egy részletes átszervezési tervet. Mivel a cég vezetősége nem adott a bányászoknak ételjegyeket, a lónyai bányánál december 10-én este a bányát elhagyó harmadik váltás és a bemenő negyedik váltás dolgozói, spontán tiltakozásba fogtak. Mivel a karácsonyi prémium kiadása se volt biztos, elindultak gyalog a CEH petrozsényi székhelyére. Másnap a tiltakozókhoz csatlakoztak vulkáni és lupényi bányászok is, mintegy 100-an, behatoltak az igazgatóság épületébe. Miután az igazgatóság megegyezett a szakszervezetekkel, hogy mindenki másnap megkapja az élelmiszerjegyét, és döntenek a prémium nagyságáról is, befejeződött a tiltakozás.
HÍREK RÖVIDEN
MAKOSZ-kongresszus Déván – Dec. 12-14. között tartotta meg XXI. kongresszusát Déván, a Téglás Gábor Elméleti Líceumban, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ). Kádár Petra MAKOSZ-elnök meghívására a kongresszuson részt vett Winkler Gyula EP-képviselő és Széll Lőrinc, a Hunyad Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Az EP-képviselő a pályaválasztás fontosságáról és az európai ifjúsági prioritásokról beszélt. Szerinte három nyelv ismerete ma, standard elvárásnak számít. Széll Lőrinc bemutatta az Erasmus+ programot és annak elvárásait. Az előadásokat beszélgetés követte.
Átszervezést hirdet az RMDSZ. December 15-én Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei Szervezetének elnöke sajtótájkoztatóján elmondta, hogy a december 13-i SZKT-n a választók közötti szorosabb kapcsolat kialakításáról döntöttek. Fontos az egység megtartása, hogy a székely tömbvidék, az észak-erdélyi és partiumi vegyes vidék és a szórvány se maradjon képviselet nélkül. Az átszervezést a szórványvidék se kerülheti el.
Szent Borbála-napi búcsú Petrozsényban, ahol az idén is rendezvénysorozattal emlékeztek meg a bányászok védőszentjéről. December 4-én a Boli-barlangnál román, míg 17 órakor magyar nyelvű szentmisével emlékeztek meg Szent Borbáláról, a helyi római katolikus templomban. A szentmisén 22 pap vett részt. Az ünnepi szónoklatot Páll József resicai főesperes tartotta. Az ünnepségen négy, díszruhába öltözött huszár is jelen volt.
A dévai unitárius templomban december 13-án 16 órától Koppándi Botond teológiai tanár Gyülekezetépítés mint koncepció című előadást tartott, utána a jelenlevők karácsonyi díszeket készíthettek. 14-én 16 órától Csatlós Erzsébet Zsófia Adventi gasztróséta című előadásán vehettek részt a dévaiak.
Mosolygós karácsony – Kun Gazda Kinga az RMDSZ Nőszervezetének Hunyad megyei elnöke szerint, a nőszervezet az idén is támogatta a diákszervezet mikulási ajándékosztását, csomagokat adtak a Szivárvány Nyugdíjasklub tagjainak, támogatták az “Adventi koszorú” nevű szavalóverseny megszervezését, az időseknek megszervezték a “Nemcsak a 20 éveseké a világ” című teadélutánt, melyre biztosították a személygépkocsival való oda- és hazaszállítást. Nem maradnak el a kézműves foglalkozások, a disznótor sem. Más településen is szerveznek játszóházat a hétvégeken. December 17-én süteményekkel vettek részt a Téglás Gábor Iskolában megrendezett karácsonyi vásáron.
A Gyulafehérvári Táblabíróság, a DNA fellebbezése után 30 napos házi őrizetet rendelt el, a Mircea Moloţ korrupciós ügyben letartóztatott megyei tanácselnök, és gyanúsított társai: Tiberiu Balint alelnök, Roberto Patrik Venter, Moloţ veje, Emanoil Pup, Vorca (Vorţa) alpolgármestere, Vasile Axinte, a Viva Construct és az EuroCons Expert építkezési vállalatok társtulajdonosa számára. Tiberiu Balint lemondott megyei tanácsosi és alelnöki tisztségéről. Így ideiglenesen a megyei tanácsot Dorin Gligor, a tanács másik alelnöke vezeti.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekzenekara december 14-én 18 órakor, a városi római katolikus templomban Ajándék című koncertet tartott. Az előadás után a gyermekek karácsonyi vásárt tartottak.
Fejlesztési tervek a vajdahunyadi várnál. Viorel Arion, Vajdahunyad polgármestere szerint, a kormány az utóbbi években 1 lejt se áldozott a vajdahunyadi vár karbantartására. Az idei év alatt önerőből, 1,5 millió lejes költséggel sikerült a Bethlen-szárnyon és a Dobosok-tornyán a tetőszerkezetet teljesen felújítani. 2015-ben az önkormányzat ismét 1,5 millió lejt fordít a vár javítási munkálataira, kicserélik, a főbejárat feletti torony tetőszerkezetét, felújítják a főbejáratot és a külső várudvart. Egy 30 millió eurós EU-s pályázattal szeretnék az egész vár felújítását megvalósítani.
Közönségdíj a Hátszegi Geopark önkénteseinek – Közel 200 hátszegi fiatal vett részt önkéntesként a Geopark kialakításában. Kijelölték a hátszegi várhoz és a nagypestényi láphoz vezető utakat, berendezték a geopark alsófarkadini székhelyét. Részt vettek az Erasmus+ keretében zajló “Let live the nature if you want to live” jeligéjű nemzetközi programban. A “Vulkánok háza” program keretében: kőből, sárból és szalmából megépítették azt az épületet, melyben a vulkánok kialakulását bemutató múzeum kap helyet. Ezért december 12-én, a Volum Egyesület által szervezett, Bukaresti Gálán, a közönség szavazatai alapján, megkapták a közönségdíjat.


23 Dec 2014
Írta admin
0 Hozzászólás