Olvashatjuk: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök 80% esélyt ad Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöknek, hogy megszerzi a szükséges parlamenti szavazatokat a leendő kormány megalakításához.
Erre – gondolom – a felelős polgár felsóhajt: na végre. Nálunk így van: a polgár felelős, nem a politikus… Legalább az esély létezik, mert a korábbi kijelölt kormányfőknek – kérdem: megtanultuk a neveiket, vagy személy és név elsüllyedt a politikai homályban? – szóval korábbi sorstársainak semmilyen esélyt nem adtak az elemzők és szavazáskor a parlament tagjai.
Mi változott? Ennyivel jobb volna az új jelölt, aki a jelenlegi kormány külügyi államtitkára? Nem tudjuk, honnan tudhatnánk, ha korábban nem volt olyan szerepe, hogy a hírek/kommentárok külön foglalkoztak volna vele. Csapattag volt, ilyenként normálisan teljesített.
Ami megváltozott: végre felismerték a nagyobb pártok vezetői, hogy ez a kormányzati tilitoli nem mehet tovább. Május 5. óta nincs teljes hatáskörű kormánya az országnak, a helyzet olyan, mint a beteg a „reanimálóban”, az intenzív osztályon: életfunkciói nem működnek rendesen, vagyis él még, de cselekvőképessége és önálló döntési képessége erősen korlátozott.
Tetszik érteni, ugye? A Bolojan-csapat megbuktatásával sikerült a kormányt ebbe a se kint – se bent helyzetbe juttatni, és ez tart lassan fél éve. Kérdem, nyilván önmagunktól, mert a politika olyan magas szféráiban, ahol Grindeanu az egyik nagyúr, erre aligha figyelnek: a kormány félszegsége kinek a baja? Valamelyik párté? Nem, az országé, a polgároké. Hol vannak, hol jelentkeztek a nagy bajok? Láttuk a PNRR, vagyis a Helyreállítási Alap nagyon nagy tételei miként szálltak el, beteg ember sóhajaként. Az uniós források elvesztése vagy lehívásuk késedelme, elhalasztott beruházásokat jelent, dráguló finanszírozást. A második szint a kormányzati cselekvőképesség csökkenése: a döntések elodázása, a hosszú távú kötelezettségvállalások bizonytalansága, a közigazgatás teljes lelassulása. Látjuk, nagy ügyek nem mozdulnak, az elégedetlenség az utcára viszi az embereket, de – kérdem – a tiltakozó szót ki hallgatja, hallgathatja meg? Nincs felelős. A politikai bizalomvesztés, a harmadik szint, ez mindent befolyásol: a befektetők, az uniós partnerek, az állampolgárok és a politikai intézmények közötti bizalom általános megrendülése. Ezt nem lehet számszerűsíteni, de benne van mindannyiunk életében, hiszen egy sor anyagi vonatkozású kérdést kormány hiányában nincs ki kezeljen. Ha nem történik meg napokon, legtöbb két-három héten belül a folyó költségvetés kiigazítása, állami intézmények – iskolák, egyetemek, kórházak stb. – pénz nélkül maradnak. Az iskolában lehet szünetet elrendelni, de a kórházban?!
Tehát nem a bizalomról van szó, már nem ez a kulcskérdés. Hanem az államháztartás csődje. Történik mindez azért, mert a kormányt buktatók nem gondolták végig, milyen helyzetbe viszik az országot. Mert: buktatni könnyű. Építeni: nagyon nehéz. Végre kezd világossá válni, hogy mekkora a veszély. És közben a román sajtó meghatározó orgánumai teli torokból kiabálják, hogy Bolojan félre kormányozta az országot, Bolojan a lakosságra terheli a költségeket, hogy politikai értelemben merev. Még ha igazak is (volnának) ezek a vádak, engedjenek meg egy hasonlatot. Tessék levágni a tyúk lábát, tessék elengedni, és – nem mozdul, csak vergődik. S akkor a gazda akár ki is jelentheti, ez a tyúk semmire nem jó, ki kell szuperálni.
Nincs sem tér, sem igazi érv amellett, hogy a zárójelbe kényszerített kormány vezetőjének politikai döntéseit most elemezzük, minősítsük. Aki haragudni akar rá – lelke rajta. Én elsősorban azokat a pártvezéreket vádolom, kik megbuktatták anélkül, hogy az így kialakult helyzetből a kilábalás lehetőségét látták volna.
És akkor Niculescu meg a bizalom. A mostani kormányfőjelölt csapata esetében nem az irántuk kialakítható bizalom a kérdés, hanem az, hogy marad-e elegendő idő arra, hogy a felálló új, teljes hatáskörű kormány az előttünk tornyosuló nagy veszélyek ellen ellenlépéseket tehessen. Ezért mondja azt az RMDSZ elnöke, hogy 80%-os az esélye. Miért „csak” ennyi: mert mindig vannak pártok és pártvezérek, akiknek a saját bajuk, mondjuk télen az ingük fontosabb, mint a másik ember hiányzó kabátja.
Hihetetlen, mennyire szűklátókörű lehet egyik vagy másik politikus, egyik vagy másik párt. Én is hiszem, fel fognak ébredni (egyes) politikusok a mostani kormánycsináló szavazáson. De több bizalomra részemről ezek után se számítsanak.
Bodó Barna
