A hagyományos II. osztály újszentesi látogatása
Csodálatos eseménnyel zártuk az első félévet: meglátogattuk újszentesi barátainkat és egy kellemes, élménydús délelőttöt töltöttünk együtt. Miután köszöntöttük a házigazdáinkat, bemutatták nekünk az iskolájukat. Több osztálytermet, irodát, szaktantermet megtekintettünk, megcsodáltuk a hatalmas tornatermet, a helyi televízió stúdióját. Meglátogattuk Újszentes nevezetességeit, történelmi emlékműveit, majd a központi gyermekparkban fergetes hócsatázásban, szánkózásban volt részünk. Visszatérve az osztálytermekbe a szülők és nagyszülők meglepetéssel vártak minket: forró teával ötletesen elkészített poharakban, farsangi fánkkal, sós kiflivel. Farsangi éneket tanultunk, beszélgettünk, játszottunk, meghívtuk barátainkat egy temesvári közös farsangi mulatozásra. Az előkészítő, első és második osztály február 13-án, a harmadik és negyedik osztály pedig február 18-án vesz részt a farsangi ünnepségeinken. Szeretettel várjuk őket a következő találkozóra. (Pál Krisztina tanítónő)
Kiváló eredmények programozásból

A Nemes Tihamér Számítástechnika verseny Erdélyi fordulóján Orosz Kelemen (165/133 pont), Bokor Zalán (150/126 pont) és Szász Tamás (190/103 pont) első, második, illetve harmadik helyezést ért el az első (V-VIII. osztályosok) kategóriában. Mindhárman a VIII. A. osztály tanulói. A marosvásárhelyi Sapientia egyetemen az EMT által megszervezett versenyen elért pontszámaik alapján valamennyien továbbjutottak a verseny döntőjébe, melyre március elsején, Budapesten, az ELTE-n kerül sor.
Jó eredmények születtek a városi informatika tantárgyversenyen is, ahol Orosz Kelemen második helyezést ért el, Bokor Zalán dicséretben részesült. A megyei szakasz, amelyre így továbbjutottak, sajnos szintén március elsején lesz, ezért ott nem lesz lehetőségük bizonyítani. Felkészítő tanár: Mauzer Erika.
Gratulálunk és további jó munkát és szép erdeményeket kívánunk nekik!
Vakációs anyanyelvápoló tábor

2014. február 3-7. között iskolánk egy V-VII. osztályos diákcsapata anyanyelvápoló táborban volt Krivei üdülőtelepen, Krassó-Szörény megyében az Erdélyi Hagyományokért Egyesület jóvoltából. A kilenc bartókos diák tizenegy resicabányai gyermekhez csatlakozott. A helyi táborvezetők Ilyés Szeréna gyógypedagógus és Salamon Katalin óvodapedagógus és képzőművész voltak. A közösen kialakított programban volt játék és tanulás, citera és népdal, kézművesség és kirándulás, csapatépítés és barátkozás. A tábor utolsó napjára egy rövid műsor is összeállt. Sok-sok élménynyel gazdagodva tértünk haza. Köszönjük a lehetőséget!
Kirándulás Ruszkatő-völgyön

2014. január 17-18. között mi, a líceum IX.MI osztály diákjai, osztálykiránduláson vettünk részt Ruszkatő-völgyön (Poieni Strambu). A csapatösszerázó kiránduláson az osztályfőnökünkkel együtt főztünk, csapatépítő játékokat játszottunk, filmet néztünk és jókat beszélgettünk. Várjuk a legközelebbi kirándulást! A IX. MI osztály és osztályfőnöke, Ilonczai Zsolt
● Január 27-én a XI. KG osztály gyakorlati napot töltött el a tűzoltóságon. A diákok az általános tűzvédelmi bemutató után betekintést nyerhettek a tűzoltók mindennapos munkájába. Kísérő tanár: Bakos Etelka.

● “Az én szokásaimat pedig kövessed. A tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.” (Szent István király intelmei Imre herceghez). Ezer év tárlatában is aktuális Szent István üzenete. Az Intelmek szellemében zajlott a rendhagyó történelemóra a Bartók Béla Líceum dísztermében. A VI. és VII. osztályos diákok nagy érdeklődést mutatva kapcsolódtak be a tevékenységbe. Tíz csapat mérte össze erejét első királyunkról, illetve a koronázási jelképekről szóló tudáspróbán. A vetélkedő második részében a kreativitáson volt a hangsúly. A diákok egy általuk választott magyar legendát vagy mondát dramatizáltak. Játszva tanultunk, tanulva játszottunk, miközben visszatértünk őseink világába. Szervezőtanár Fodor Enikő.

● Megjelent a Juventus legújabb száma. A lapban többek között megtaláljuk a főszerkesztő gondolatait, olvashatunk a legfontosabb hírekről, a focicsapatról, a csokoládéról, a bicikliről, a Diákszínpadról, az álmokról és a jól ismert rovatokat is megtaláljuk: az Irodalmi Sarkot, a Hólabdát, a Körkérdést, az Ajánlót valamint a friss Aranyköpéseket. Mindenkinek jó olvasást kíván a Juventus csapata!


13 Feb 2014
Írta admin
0 Hozzászólás